Aznap volt a „nagy francia forradalom” évfordulója. A nagy francia forradalomé, amely először vezette be a szabadság nevében való szisztematikus népirtást. Amely először próbálta a „múltat végképp eltörölni”. Amely elvetette a hagyományos krisztusi időszámítást, betiltotta a vallást, ellenben imádkoztak magához a guillotine-hoz. A francia forradalomé, amely tombolása alatt nemcsak az arisztokratákat, hanem apácák ezreit és parasztok tízezreit végezték ki. Sőt Vendée tartomány teljes lakosságát likvidálták, mert a nép nem akart azonosulni a tolerancia diktatúrájával.

Turreau tábornok hadoszlopai végigjárták a tartományt, és öregeket, nőket, csecsemőket sem hagytak életben. Élő ember nem maradt a vidéken. Szóval aznap történt mindez, s ha már terror, akkor óhatatlanul eszünkbe jut Nizza. Mint tudjuk, több mint nyolcvan embert ölt meg egy ámokfutó tunéziai, aki csütörtök este a július 14-i nemzeti ünnep alkalmából rendezett tűzijáték helyszínén a járókelők közé hajtott egy teherautóval. Hát igen. Megkapták a szabadságot, egyenlőséget, testvériséget. Hús-vér valójában.

De – mint olvastam legnagyobb döbbenetemre – az Együtt mindezt „elítéli”. (Mellesleg minek az ilyesmi? Ez is olyan modern modorosság, hogy van valami szörnyűség valahol a világban, és akkor elhatárolódunk és elítélünk. Azzal változik valami is? A világon semmi.)

Engem az ilyesmi taszít. Minek elítélni? Mármint hangosan. Deklaráltan. Kinyilatkoztatva. Csattogó vakuk kereszttüzében, mikrofonok fölé görnyedve. Ezt minden normális ember elítéli. Jolánka a postáról, Ferenc az üvegvisszaváltóból és a teljes bácsalmási bélyeggyűjtőklub. (Talán a tunéziai elmebeteg harcostársai nem ítélik el egyedül.)

De az Együtt elítéli a nizzai terrort és mészárlást! Az Együtt elítéli a nizzai terrort, amit egy tunéziai megszállott követett el, de közben mindent elkövet azért, hogy az ilyen tunéziai megszállottak ellephessék az országot és Európát.

Köszönjük Együtt, most ki vagyunk segítve.