Dzsihád a kutyák ellen (is)

Ahhoz, hogy a Soros-féle „nyílt társadalom” harmonikusan működjön Európában, ki kell űzni az őshonos népek kultúráját a köztérből. Könnyen megeshet azonban, hogy ez a követelmény lesz az a homokszem, amely végül megakasztja a globalista gépezet menetét, hiszen vannak olyan őshonos kulturális szokások, amelyek minden másnál nagyobb szakítópróbát fognak jelenteni a fehér európaiak és a harmadik világbeli (főleg muszlim) honfoglalók kapcsolatában.

Itt vannak mindjárt a kutyák, amelyeket az előbbiek történelmi emlékezetük kezdete óta mindmáig házibarátként kezelnek, ellentétben az utóbbiakkal. Az iszlám ugyanis a kutyát tisztátalan állatnak tekinti, még a disznónál is jobban, amelynek a megérintése után hétszer kell kezet mosni, egyszer földet összedörzsölve, hogy eltűnjön a szennye. A saria bűnnek tartja a kutyatartást, ha az nem a házőrzést és a vadászatot szolgálja. (Avoir un chien á la maison, 3ilmchar3i.net, 2012. június 30.)

Ezt az előírást is szigorúan veszik az iszlám földjén. Egy maláj gyógyszerész például, aki arra biztatta muszlim honfitársait, hogy simogassanak meg egy kutyát, egyenesen közbotrányt okozott ezzel, és miután – szokás szerint – halállal fenyegették, kénytelen volt nyilvánosan meakulpázni, kijelentve, hogy senkit sem akart eltéríteni a hitétől. (En Malaisie, caresser un chien peut provoquer un scandale national, observers.france24.com, 2014. október 31.)

Kulturálisan tehát az őshonos európaiak és a közéjük telepített muszlimok egészen máshogy viszonyulnak a kutyákhoz. De milyen hatása lehet ennek az együttélésükre? Elvileg semmilyen, mivel senki sem akarja arra kényszeríteni a muszlimokat, hogy hobbiból kutyát tartsanak. A gyakorlatban azonban éppen fordított a helyzet, a muszlimok számára ugyanis a kutya a kulturális és területi térfoglalás egyik tétjévé vált, és ezt gyakran nyilvánvalóvá is teszik.

Egyre több fehér országban muszlim taxisofőrök vallási okokból nem hajlandók utasokat felvenni a kutyájukkal, még vakokat sem a „szolgálati” ebekkel. Egy franciaországi felmérés szerint a taxisok 43 százaléka nem szállít vakvezető kutyákat. (Les chiens guides d’aveugles encore trop souvent refusés, lemonde.fr, 2014. május 4.) A probléma azonban nem korlátozódik a taxikra. Londonban a buszok is érintettek, amint a buszvezető muszlim, vagy a kutya jelenléte kellemetlen a muszlim utasoknak. A helyi közlekedési vállalatnak 2006-ban a sariára hivatkozva kellett deklarálnia, hogy a vakvezető kutyák őrző-védő (és nem hobbi) állatoknak számítanak, ezért nem lehet megtagadni a szállításukat. Így tehát egy viszonylag enyhe „együttélési” probléma megoldásához is az iszlám jog autoritása alá kellett helyezkedni. A dhimmitüd (alávetett státusz, behódolás) iskolapéldája.

Európa iszlamizálódása nyomán egyre nehezebbé válik a hobbikutyák tartása. Az egyik kelet-londoni kerületben például plakátokon figyelmeztették a még el nem üldözött őshonosokat arra, hogy a terület immár „iszlám zóna”, ahol nem ajánlatos kutyákat sétáltatni, mert a muszlimok nem szeretik őket. („Do not walk your dog here! Muslims do not like dogs”…, dailymail.co.uk, 2014. május 30.) Nemrég hasonló röplapok jelentek meg Manchesterben is. 2012-ben Hága egyik muzulmán városi tanácsosa az „iszlám demokraták” (sic) képviselőjeként be akarta tiltani az otthoni kutyatartást, amelyet szerinte köztörvényes bűncselekménnyé kellene nyilvánítani. (Moslimpartij pleit voor hondenverbod, telegraaf.nl, 2012. január 28.) A spanyolországi Léridában, ahol minden ötödik lakos muzulmán, az iszlamisták azt követelték a városi tanácstól, hogy tiltsa ki a kutyákat a buszokról és a közterületekről, mert a négylábúak jelenléte sérti a vallásszabadságukat. Őshonos helyiek ugyanakkor arra panaszkodtak, hogy muszlimok zaklatják őket kutyasétáltatás közben, és a város muszlim többségű kerületeiben tömegesen mérgezik a kutyákat. (El Ayuntamiento socialista de Lérida podría prohibir los perros…, alertadigital.com, 2011. január 13.)

Már önmagában a kutyasétáltatás is kockázatos lehet az őshonosok számára, amint azt egyre többen a saját kárukon tanulják meg Nyugat-Európában. Egy 23 éves dán lányt és kutyáját megtámadta, összeverte, egy tóba lökte és kövekkel dobálta meg négy, „a dánoktól eltérő etnikai származású” (értsd: muszlim) tizenéves suhanc. (Hundelufter skubbet i so: Nu er sagen droppet, fyens.dk, 2014. augusztus 14.) Egy középkorú osztrák nő éppen a szomszédjaival beszélgetett a kertkapujában két kutyája társaságában, amikor megtámadta és a földre teperte egy 18 éves, lefátyolozott szomáliai „menekült” lány, miközben azt kiabálta, hogy „az állatok tisztátalanok”, a szintén jelen lévő férje pedig azt, hogy „nem akarunk kutyákat, mert mocskosak”. A támadás következtében az áldozat kórházi ellátásra és kétszeres térdműtétre szorult. (Wien: Streit und Hunde endete im Spital, krone.at, 2017. június 15.) Öt musz­lim bevándorló éppen egy kutyakölyköt bántalmazott a svédországi Helsingborgban, amikor egy 87 éves nagymama rájuk szólt, hogy szégyelljék magukat. Erre a banda brutálisan rátámadt, a földre lökte és összerugdosta. Korábban Göteborgban egy 61 éves nyugdíjast a kutyája védelmezése közben olyan durván bántalmaztak muszlim bevándorlók, hogy az áldozat kómába esett. (Sweden: Muslim savages brutally beat 87-year-old woman trying to stop them from abusing puppy, barenakedislam.com, 2012. november 18.) A spanyolországi Tarrasában egy 25-30 fős arab banda összevert egy 27 éves férfit, aki anyjával együtt a három kutyájukat sétáltatta a város főterén, amelyet a megszállók „muszlim területnek” nyilvánítottak. Az előző napon ugyanez történt a sógornőjükkel is: őt marokkói nők zaklatták szintén a kutyája miatt. (Conflicto multicultural en un barrio de Terrassa, sociedad.e-noticies.es, 2012. augusztus 2.)

Persze nem a kutyák jelentik a legfőbb diszkrepanciát az őshonos európaiak és a muszlim bevándorlók között, de ahogyan a dolgok haladnak, előbb-utóbb, bárhol is éljen, minden nyugat-európai kutyatulajdonosnak el kell majd szenvednie egy dühös tekintetet, egy köpést, szóbeli vagy akár fizikai inzultust a kedvencei miatt, amelyek viszont a gazdáik gyöngeségének lesznek az ártatlan áldozatai. Csupán idő és demográfiai nyomás kérdése az egész.