Visszatérve előző rittyenetem gondolatához, megjegyzem, hogy a mai Európát a politikai zűrzavar jellemzi. Hadd ne soroljam föl. A gazdaságilag legstabilabb ország, a germán, hónapokig képtelen volt kormányt alakítani, s ha most mégis tud, rövid életű lesz. Még Magyarország megítélésében is zavarosak. A Freedom House lepontozott, egy másik kifenevót intézet fölminősített. De engem a hazai zűrzavar érdekel, bár nem közömbösek számunkra a környülállások sem.

Komoly aggodalommal tölt el a mai magyar ellenzék állapota. A Fidesz ugyan stabil, s ez jó jel a magyar, keresztény és konzervatív eszmének. De a stabilitásnak sem tesz jót a körülötte hömpölygő káosz. Ebből a hangzavarból az hallatszik ki, hogy a hatalomgyakorlók építgetik lefelé a „fékek és az ellensúlyok rendszerét”, hogy illiberális demokráciát művelnek, és a populista miniszterelnök autoriter kormányzás felé tolja a magyar politikát. Többeket megkérdeztem, mi a fenét kell érteni autoriter alatt? Bizony sokan nem tudták, még azok sem, akik beszélnek idegen nyelveket. Holott a közismert francia szó önkényeskedőt, parancsolgatót, ellentmondást nem tűrőt jelent. De jelent tiszteletet ébresztőt, tekintélyest is! Nos, ha körülnéznek Európában, ilyen vezető politikust keveset találnak. Aminek a ritkasága a kontinensnek nem előny.

A másik sértegető minősítés a populizmus. Eredetileg a szó, a francia „populisme” irodalmi népiességet jelentett. Az európai irodalmakban a legerősebb „populista” irányzat a magyar népi írók mozgalma volt. Másik jelentése a nemzeti tudatot megőrző, nemzeti alapon összefogást sürgető eszmei irányzat. Van negatív értelme is: demagóg jellegű, önmagát a nép védelmezőjeként tünteti föl. Ha ez a populizmus abban nyilvánul meg, hogy Orbán a határon túlra szorított Trianon magyar áldozatait Horthy óta először támogatja szülőföldjükön, ha a családokat segíti, ha gyermekközpontú, ha múltunk értékeit őrzi, ha itthon és az elszakított területeken renováltatja ezer évünk műemlékeit, ha a szórványmagyarokra is figyel az anyaország, egye fene, legyen populista.

De vissza a demokráciához. Tömörítve a görög szó értelmét: népuralom. Aminek azonban több változata lehetséges. Minden korok mást értettek nép fogalma alatt. A tizenkilencedik század végén a választójog még nem volt általános Magyarországon, bizonyos föltételekhez kötötték, s ma a hagyományos királyságok alatt is kiválóan működhetnek parlamenti demokráciák. A vallások teremtette kultúráknak megfelelően. Olyan idióták vagytok, amikor azt írjátok, hogy „időszámításunk előtt, illetve után”, mert ez csak egy tényeken nem változtató szinonima. Rokon, vagy azonos értelmű szó, illetve kifejezésváltozat. Tudomásul kell venni, hogy a görög demokrácia mai fejlett változata a keresztény kultúrában alakult ki, Krisztus szellemében, a férfi és a nő egyenlőségének jegyében, az emberek közti egyenlőség törvénye szerint, amit persze elronthat az antikrisztus ember. Ezért mérhetetlen ostobaság az iszlám országokra erőltetni az európai demokráciát, mert kultúrájuk, mint az idegen testet, kitaszítja magából. Őrülten ostoba amerikai demokrácia-erőszakolók…

A demokrácia háromlábú szék. Az egyik lába a törvényesen megválasztott kormány, a népképviseletet megtestesítő párt. Ez nálunk stabil. A második láb éppolyan fontos, mint az első. Az ellenzék. Ha jó, betöltheti a „fékek és ellensúlyok” szerepét. A mi ellenzékünk gyönge, mint a baka-űrgyűrűfütty. A harmadik láb a legfontosabb. Maga az istenáldotta nép. Mert ő választja a másik két lábat. A kelekótya, primitív ember nem megy el választani. Ami talán nem mindig baj, mert úgyis hülyeségeket csinálna. Ha valamelyik láb rozoga, billeg a szék. Ellenzékünk nulla, önző, műveletlen és buta. Isteni csoda, hogy még két lábon is áll politikai rendszerünk.