Ülünk a sör mellett. Béla meg én. (Igen, ilyen nevű ember még létezik, jó helyről kell barátkozni, asszonynak meg Erzsit és Marit, és kerülni a Vivient meg a Dzsenifert.)

Fotó: MTI, archív

Ülünk Bélával, és nézzük a Mi Hazánk Mozgalom zászlóbontásáról készült videót. Ülünk, nézünk és hallgatunk. Béla töri meg a csendet.

– Én már hányok ettől a népzenés szartól!

Még csak fel sem kapom a fejem.

– Szar! – ismétli Béla idegesen. Kicsit még hallgat, szájához emeli a sört, majd ezt mondja: – Barátom, én kimondom. Elegem van a magyarkodásból!

Szünet. Nem mondok semmit, csak lassan, óvatosan bólintok egyet.

– Akkor is magyar vagyok, ha New Yorker-es ruha van rajtam, és Panterát hallgatok. Elegem van! És mérges is vagyok, mert az ifjúkorom eszményeiről húzzák le épp a kilencedik bőrt. Nyúzzák, igen. Én közben felnőttem, ők meg lejáratták. És ez együtt túl sok. És érzem a gúnyolódási ingert, ettől meg rosszul érzem magam. De látom ezeket az egyszerű embereket a címeres, árpádsávos meg együtteses pólókban, és röhögnöm kell. Ezt is annyira utálom. Miért kell minden kétezer forintos kínai pólóra ráb…szni egy nemzeti jelképet? A magyar címer nem arra való, hogy te abban egyed a pörköltet műanyag tányérból. Mint amikor a barom cipőgyártó a cipő talpára tette pár éve. Emlékszel? Mert tradíció és kézműves. Régen a király is csak a koronázáskor érinthette, itt meg egérpadra meg tangabugyira nyomtatják a Szent Koronát. Hogy merik? Betiltanám az árpádsáv, kettős kereszt alkalmazását is. Az nem egy párté. Tiszta Magyar Sziget déjá vu ez az egész. Annyira idejétmúlt. Egy letűnt korszak. Mint amikor 1978-ban, miközben tombolt a punk és new wave, akkor előjössz beathajjal és békejelekkel. És most a Jobbik majd szidja ezeket? Vicces lesz. Alig várom.

Toroczkai meg Novák beszél valamit, közben kibontunk egy sört.

– Túl sok itt a „nagy” dolog – ingatja a fejét Béla. – Ahogy a régi Jobbikban is. Ki sokat markol, keveset fog.

Mit mondhattam volna? Tán annyit, hogy Pantera helyett inkább Maiden. De ezen már nem veszünk össze.