Előveszem a Magyar Nemzet napilap 1986. április 30-i számát. Az események, az akkori közéleti hírek nem szolgálnak semmi szenzációval. Az ország május elsejére készül. Kádár János, az MSZMP főtitkára gyárlátogatáson vesz részt a Kender-Juta Gyárban, Angyalföldön. Faluvégi Lajos előző nap Moszkvában tárgyalt, Bányász Rezső, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának (Tájhivatal) elnöke látogatást tett Irakban. Sorolhatnám tovább, de minek. Az „eseménytelen” napon gyilkos radioaktív felhő kúszott hangtalanul az ország fölé.

„Uramisten, mi történt? Ég a mennybolt, ég a föld, ég minden, gyertek,  segítsetek…”
(orosz rádióamatőr adása)

Mi történt? Bekövetkezett a világ legnagyobb nukleáris katasztrófája: 1986. április 26-án, hajnali 1:23:58-kor az ukrajnai Csernobilban az atomerőmű 4-es blokkja felrobbant, kigyulladt, majd sorozatos robbanások során a fűtőelemek beolvadtak. (A legnagyobb nukleáris balesetnek a majaki 1957-es katasztrófát tartják, de hivatalosan azt a mai napig nem tudták dokumentálni.)

Az első rendellenességet egy finn katona jelentette, aki a határon teljesített szolgálatot, és mivel a finnek féltek az elavult szovjet atomtechnikától, határőreiket fölszerelték dózismérőkkel. A hirtelen megnövekedett radioaktivitást a műszerek eszeveszett kattogása jelezte. Másodikként egy orosz rádióamatőr röpítette világgá a bekövetkezett robbanás hírét hajnali 3 órakor, amit egy angol teherhajózási vállalat Leningrádból hazatérő tisztje vett. A rádióamatőr üzenetében a „Segítsetek!” fölszólítás háromszor hangzott el, majd adását azzal fejezte be: „Ilyet még nem láttatok…” Hivatalosan – holott a balesetekre bejelentési kötelezettség volt életben – csak 18 nappal (!) később hozták nyilvánosságra az eseményt.

A csernobili katasztrófa után gyökeresen megváltozott a világ viszonyulása a nukleáris létesítményekhez. Paradigmaváltás történt az egész érintett területen. Új biztonsági filozófiát kellett kidolgozni, hogy növeljék az erőművek megbízhatóságát.

Hazánkban akkortájt mindenkit az emberi életeket is érintő kérdés foglalkoztatta: tudtak-e a politikusok, az ország vezetői, a szakemberek a tragédiáról? Tudtak, de eltitkolták. Magyarországon is fontosabb volt a május elsejei fölvonulás megtartása, mint az emberek egészségének védelme. Ezt tekinthetjük emberiesség ellen elkövetett bűnnek, amit számon kellett volna kérni. Kiktől is? Ha megnézik az ünnepi tribünön álló felső vezetőket, minisztereket, akkor tudhatják, hogy kiknek a lelkiismeretét terheli ez a bűn.

Mi történt az erőműben és miért? Az RBMK–1000-es típusú erőmű Pripjaty és Csernobil városok mellett épült. Ezt a típust védőépület nem vette körül, így a robbanás után minden kijutott a szabadba. Ezeket a reaktorokat azért kedvelték, mert egy adott határig tetszés szerint növelhették a teljesítményüket, az elhasznált üzemanyagrudakat működés közben cserélhették, és kivonhatták belőlük a katonaság részére a plutóniumot. Az egész reaktor egy könnyűszerkezetes épületben volt, aminek a tetejét kátránypapír fedte. A robbanás közvetlen előzménye egy félkatonai kísérlet következménye.

A baleset legalább négy robbanás után teljesedett ki. Az első egy nukleáris robbanás volt, amit többen tagadtak, pedig számításokkal igazolhatták, hogy megszaladt a láncreakció. Ezután a reaktor hűtővize hirtelen fölforrt, és a gőz okozta robbanás volt a második. A harmadik egy katalizált vízbontás után keletkezett durranógáz (hidrogén és oxigén) robbanása volt. A negyedik a kigyulladó 1500 tonna grafitból indult ki, ugyanis a forró vízgőzt a grafit bontja; szén-monoxid és hidrogén keletkezése közben. Az előbbi jól ég, az utóbbi robban.

A kijutott izotópok közül a jódizotóp (131) 8,3 nap alatt, a plutónium (24) 400 év alatt, a cézium (137) 30,2 év alatt, a stroncium (90) 50,5 nap alatt feleződik meg. A katasztrófa elhárítását hozzá nem értő módon kezdték el. Az első likvidátoroknak védőöltözetük nem volt, így három héten belül heveny sugárbetegségben elhunytak. A mentésben és a kitelepítésben 3-15 kilométeren belül 25 ezer embert mozgattak; ápolókat, orvosokat, orvostanhallgatókat, katonákat. A halálesetek számát ma sem tudják pontosan. Az első jelentések 31 emberéletről szóltak. Az első három hét után 360 halálesetet jelentettek a híradások. A pontos számot azért nem tudták megállapítani, mert a hazatérő likvidátoroknak a későbbi életét nem követték nyomon, így elhalálozásukról sem tudtak.

Máig is csak találgatják az elhunytak és betegek számát. Dr. Mózsa Szabolcs magyar radiológus utazott ki a Szovjetunióba és amit megtudott, azt nyilvánosságra is hozta. A vérbetegségek száma 2-3 százalékkal több lett, a gyermekleukémiás betegség 5-6-szorosára nőtt, a pajzsmirigyrák 2-3-szorosára, gyakori az impotencia és az emésztőrendszeri megbetegedés.

Miközben öt nappal a katasztrófa után mosolygó, jókedvű emberek vonultak május elsején a Felvonulási téren, sokan gyermekeikkel a nyakukban, mit sem tudtak az őket érő halálsugarakról. A kihulló radioaktív izotópok főleg a nagylevelű növényekre koncentrálódtak, így a saláta és társai, a réti füvek, amit az állatok legeltek, potenciális veszélyforrások lettek. A tej különösen ártalmas volt, mivel az állatok a legelőn a szennyezett füvet ették. Erre senki nem figyelmeztette az embereket, sőt az egyik budai tejüzemben a méréssel dokumentált, izotópokkal szennyezett tejet belekeverték a szennyezéstől mentes tejbe.

A csernobili atommáglyával máig tehetetlen a tudomány. A reaktort eddig kétszer betonszarkofággal borították be, jelenleg épül a harmadik, 2017-re készül el. Hogy mi folyik a beomlott, önjáró pokolban, csak találgatják. Lebontani nem lehet ma sem.

A lakók lassan visszaszivárogtak a tiltott falvakba. Kivéve azt a zónát, amit most is szigorúan őriznek. Az emberek is megszokták a természet groteszk válaszát a nukleáris támadásra, szokatlanul nagy növények, különös rovarok emlékeztetik őket az emberi felelőtlenségre. A radioaktív felhő harminc év alatt bejárta a világot. A felnőtté érett generáció tagjai, adrenalinszintjüket emelendő, katasztrófaturistaként látogatják a halál csöndjét ma is őrző településeket.