„Hiszek a változást akaró milliókban.” Ezekkel a szavakkal zárta a miniszterelnök-jelöltségről lemondó nyilatkozatát Botka László, az MSZP politikusa. Ebben a mondatban benne is van az ő személyes kudarcának, az egész baloldali ellenzék közös csődjének legfőbb oka. Ugyanis nincsenek változást akaró milliók. A jelenlegi kormányzás folytatását kívánó milliók vannak, továbbá passzív milliók, valamint változást akaró százezrek. De még e százezrek sem értenek egyet abban, hogy milyen változást szeretnének.

Nincs abban semmi meglepő, ha egy politikus nem azt mondja, amit gondol, hanem amit valamilyen megfontolásból saját maga számára előnyösnek tart. Amikor tehát egy ellenzéki politikus, bárhol a világon arról beszél, hogy a nép igazából őt szeretné a hatalomban látni, csupán arról ad számot, hogy ő szeretné megragadni a hatalmat. Arra azonban csak akkor van esélye, ha képes felmérni a valódi erőviszonyokat, és a stratégiáját nem a vágyaihoz vagy a nyilatkozataihoz, hanem a valósághoz igazítja.

Ha volna politikusképző iskola, az egyik első óra tananyaga volna a következő mondat: „Soha ne dőlj be a saját propagandádnak!” Botka nem járt ilyen iskolába, ezt a leckét nem tanulta meg. Mentségére szolgáljon, hogy sokakkal osztozik a tévedésben. A magyar baloldal romba döntésében meghatározó szerepet visznek azok a baloldali értelmiségiek, akik elhitették magukkal és a politikusaikkal, hogy a Fidesz-kormányzás csődtömeg, az egészségügy haldoklik, az oktatást tönkretették, a fiatalok menekülnek az országból, a gazdaságot csak az EU-támogatások tartják életben, és a nép leghőbb vágya a jelenlegi kormány megbuktatása.

Csakhogy az emberek azt tapasztalják, hogy az ország egészen jól működik. Történelmi távlatba kell visszatekinteni hasonlóan sikeres időszakért. Ezért a többség nem is akar kormányváltást, főleg nem olyanokkal, akik az ellenzéki oldalon sorakoznak. Sok minden nem tetszik az embereknek, de egészében megfelelőnek tartják a kormány teljesítményét, és készek újra megbízni a munkával.

A baloldal értelmiségi hátországa alapvetően téves helyzetértékelés alapján formál véleményt, és pártjainak politikusait arra szorítja, hogy e helyzetértékelés alapján politizáljanak. Így választódott ki Botka László is, aki valóban hitt a kormányváltó hangulatban, valóban hitt a baloldali győzelem lehetőségében. A kudarca már ezért is szükségszerű volt.

Botka egy illúzió politikailag nem túl tehetséges áldozata. Ő tényleg a győzelemre készült, ehhez igazította a stratégiáját. De mivel a baloldali győzelemnek valójában semmi esélye, a többiek – a saját párttársai is – a 2018-as választást már régen föladták, és annak alapján politizáltak, hogy a 2022-es kampány jövőre kiosztandó rajtkockáin a lehető legjobb pozíciót foglalhassák el. Az elmúlt bő egy évben a baloldal pártjai – van jó sok – kettős játékot játszottak: kifelé az összefogás szükségességét hangsúlyozták, a háttérben pedig egymást tiporták, hogy előnyösebb helyet szerezzenek a rajtvonalon.

Mindehhez súlyosbító körülményként ott van Gyurcsány Ferenc. Egy pillanatig ne legyenek kétségeink: az ő soha fel nem adott célja, hogy újra miniszterelnök legyen, ehhez pedig az MSZP visszaszerzésén át vezet az út. Botka embere, Ujhelyi István frissen lemondott MSZP-alelnök szerint a Fidesz-ellenség furakodott be a szocialista sorokba, de ez ostobaság, még ha régről ismerős is. Ha valakinek benne van a keze Botka bukásában, akkor az Gyurcsány, aki rég megmondta már, hogy nem Gyurcsány-probléma van, hanem Botka-probléma. Más kérdés, hogy még ha sikerrel jár is, Gyurcsány az MSZP-nek legföljebb a füstölgő romjait veheti birtokba – ostrommal bevett várakkal ez megesik.

Botka megbukott, de nem hétfőn, hanem már jóval korábban. Összefogást ígért, széthúzást hozott. Emelkedő támogatást ígért, zuhanó támogatást hozott. Úgy járt, mint a terepautós, aki mindenáron toronyiránt akar célba érni, akkor sem kanyarodik el, ha árok kerül elé. Mereven ragaszkodott a saját ötleteihez még akkor is, amikor már a baloldali szavazóknak sem kellettek. A lemondásával csak a kínos leváltását előzte meg – de ezzel nagyjából az MSZP-nek is vége. A falak ledőltek, csak idő kérdése, hogy Gyurcsány csapatai mikor veszik birtokba azt, ami a pártból maradt. Az MSZP elárvult szavazóiért most ádáz küzdelem indul, meglátjuk, ki mennyit szakít magának belőlük. Aprajafalva lakóinak, a kis pártoknak most esélyük nyílik arra, hogy közülük akár több is átevickéljen az ötszázalékos parlamenti küszöbön, és négy évig abban az illúzióban ringatózzék, hogy tényező a magyar közéletben. A jobboldali tábor mégis jól teszi, ha továbbra is résen van. Vannak a világban olyan erők, amelyeknek eszükben sincs feladni ellene a harcot.