Hosszú és tapasztalatokban dús életemnek talán legkellemetlenebb, legvisszataszítóbb választása zajlott le a minap. Az emberi bölcsesség hiánya ilyen húsba vágóan csak a második világháború alatt mutatkozott meg véresen, mint ahogyan most a választások előtti napokban, és fokozódott tovább az eszement vihar után. És miközben vizslatom a társadalom minden részéből felém ásítozó bölcsességhiányt, eszembe jut az okos öreg parasztnak, a méltatlanul elfeledett magyar írónak a szavajárása. Az az érdekes ebben a Veres Péter-i szentenciában, hogy nemcsak én hallottam, hanem más is. Azt, hogy leírta volna, én nem tudom.

Így hangzott ez a bölcs mondás: „Nem elég becsületesnek lenni, annak is kell látszani. Mert a látszat azért nagyon fontos, mert az látszik!” Azért tehetem idézőjelbe, mert szóról szóra ezt idézi más is, sőt, az utolsó mondatra én nem is emlékeztem.

Mi a fenének jövök én most itt elő egy évtizedek óta halott, az ostoba bumforcok (irodalomtörténészek) által nem is becsült, sőt az ő számukra nem is létező, számomra rokonszenves író bölcs mondásával?

Mert roppant mód szeretném, hogy ha azok, akik nekem fontosak, akik kihatnak az ország és ezen belül családom, barátaim életére, sorsára, tartanák magukat e Veres Péter-i alapigazsághoz. Mire gondolok? A látszólag jelentéktelen, de nekem mégis aggodalmas megkísértésre, amely a győztes, a nagyon győztes Fidesz–KDNP-koalíciót fenyegeti.

Fenyegeti, mert a legyőzött ellenfél nem fog belenyugodni a vereségbe. Azért nem volt megsemmisítően totális, főleg a fővárosban nem, mert a tisztátalan eszközökkel agitáló balliberális pártoknak sikerült megrágalmazniuk, vagy legalábbis kétes helyzetekbe maszatolni fideszes és KDNP-s politikusokat.

De hogyan lehetséges ez? A legnagyobb fájdalommal közlöm, úgy, hogy a Fidesz és szövetségese nem ügyelt eléggé a Veres Péter-i bölcsességre. Ami azért veszedelmes, mert őrületesen nehéz megkülönböztetni a látszatot a valóságtól.

A konzervatív, keresztény, nemzeti koalíció híveit igen nehéz megingatni. De az ellenzéket meg lehet erősíteni ellenérzéseiben, kételyeit lehetséges bizonyossággá fokozni, ha nem ügyelünk a látszatra. Mert ha azt tapasztalja az állásfoglalás nélküli, pártokhoz nem kötődő, de megnyerendő választópolgár: több mint gyanú, ha a Fidesz vagy KDNP némely szem előtt lévő politikusa urizál, akkor azt a rágalmat is készpénznek veheti, ha arra a leghaloványabb alap sem szolgál.

A koalíció a legnehezebb föladatra vállalkozott. Átkormányozni az ország hajóját a Scylla és a Charybdis, a külső és a belső ellenség között. Rémületes szirénhangok hangzavarában. Ezt az emberfölötti föladatot csak akkor oldhatja meg, ha néhány felelőtlen munkatárs lecsapásra nem adja föl a labdát, és még a látszatot is őrzi. Orbán viszi a vállán a terhet, rémes, ha valaki erre rádob még egy lapáttal. Vagyis nem ad a látszatra. Aminek nemcsak a párt, hanem az ország is megissza a levét. Előbb-utóbb. Mondom ezt józanul a győzelem mámorában.