A tanár az osztályfőnöki óra témája rovatba akkurátusan beírta: „Hogyan képzelem a jövőt”, aztán feltette a kérdést, ki milyen pályára készül. Több fiú is a tévé- vagy az autószerelést választotta, ezekből jól meg lehet élni, nem vitás.

– Én írógépszerelő leszek – mondta önérzetesen egy nagyszájú srác. – Bürokrácia mindig lesz, mondta a faterom, aki ért az írógépekhez, annak sosem kopik fel az álla.

– Én pártvonalon indulok, jelentkeztem is a KISZ-be. Apám függetlenített párttitkár, kevés meló, extra juttatások, befolyás – vetette oda félvállról a kádergyerek.

– Nana – szólt óvatosan a pedagógus –, a kommunista az elvei miatt vállal szerepet a mozgalomban. Édesapád is a szegény nép jólétéért harcol egész nap.

– Én bányász leszek – állt fel ünnepélyesen az utolsó padban egy mokány nebuló. – Szénre mindig szüksége lesz az iparnak.

– Kinek lesz autója? – mosolygott a tanár. Erre sokan felugráltak: nekem, nekem! Röpködtek a gépkocsimárkák nevei: „Wartburg! Skoda! Moszkvics! Trabant!” Valaki benyögte, hogy Dacia, ezen röhögés lett.

– Nekem nagyapám befizetett egy Zsigulira, hat év múlva jön ki, addigra meglesz a jogsim! – hencegett a zöldséges unokája. Irigykedve néztek rá.

– Nem is hinnétek, mennyit fejlődik a világ – vette át a szót az osztályfőnök. – Kétezerre minden lakásban lesz telefon. – Kétkedő morgolódás. – És Budapesten hat metróvonal lesz. – Erre bólogattak, a hármas most ért el az Árpád hídig, a szemük előtt.

– Mi színes tévére spórolunk – vallotta be egy kislány. – És lehet, hogy egyszer eljutok Párizsba…

– Én Amerikába. Ott száz tévécsatorna van.

– Nekem három farmernadrágom lesz. Az egyik koptatott.

– Persze. És repülő autók lesznek.

– Miért ne? Állítólag kétezerre holdbázis épül az embereknek.

– Nekem a Lenin körúton lesz tanácsi lakásom. Vagy a Majakovszkij utcában. Tényleg, tanár úr, lesz kétezerben Kádár János utca?

– Abban egészen biztos lehetsz – hunyta le a szemét a pedagógus. Ekkor kicsöngettek.