2014 júniusában jelent meg a legnagyobb amerikai állampolgári jogvédő szervezet (ACLU) tanulmánya A háború hazajön: az amerikai rendfenntartás túlzott militarizációja (War Comes Home: The Excessive Militarization of American Policing) címmel, amely ijesztő képet fest az amerikai hadsereg szerepéről a paramilitáris rendőri különítmények felfegyverzésében. A rendőrség úgynevezett különleges fegyverzetű és harcászati, más néven kommandós egységeit (SWAT) újabban szisztematikusan bevetik a mindennapi rendőri teendők ellátása, így a nem erőszakos jellegű szabálysértések esetén foganatosított intézkedések során is. A SWAT által végrehajtott rajtaütésekre általában éjnek idején kerül sor, gyakran villanógránát alkalmazásával, a háziállatok, sőt egyre gyakrabban maguk a „gyanúsítottak” és családtagjaik (beleértve a gyerekeket is) ártalmatlanná tételével, vagyis likvidálásával. A „világ vezető demokráciája” címre pályázó Egyesült Államokban naponta 120 ilyen típusú kommandós akció zajlik az állampolgárok megfékezésére és megfélemlítésére, miközben az alkotmányos garanciákat rendre figyelmen kívül hagyják az immáron mindennapossá váló „kopogás nélküli házkutatások” (no-knock raid) közben, amikor is – az amerikai filmekben szinte már perverz élvezettel reklámozott módszert alkalmazva – minden előzetes figyelmeztetés nélkül gyakorlatilag rátörik a delikvensre és családjára az ajtót.

Egy egész sor szövetségi programot dolgoztak ki a helyi rendőri erők militarizációjának fokozására, jellemző módon a hadügyminisztérium patronálásával, amely 4,3 milliárd dollárt irányzott elő a rendőrségeknek szánt katonai felszerelés finanszírozására az önmagában is sokatmondó, „a háború harcosától a bűn elleni harcosig” (from war fighter to crime fighter) szlogennel. Más szóval, a külföldi katonai agressziók taktikáját immáron honosították, és a hazai elnyomás szolgálatába állítják. Ehhez aggasztóan nagy mennyiségű katonai felszerelést adtak át a rendőrségnek bármiféle politikai vita vagy kontroll nélkül, egyebek mellett 500 darab aknatámadás elleni védelemmel ellátott (MRAP) harcjárművet, harctéri egyenruhákat, éjjellátó készülékeket, mesterlövészpuskákat, géppuskákat és Black Hawk katonai helikoptereket.

A rendőrségi műveletek militarizációja az alapjaiban diszfunkcionális társadalmak sajátossága. Miközben az amerikai establishment minden alkalmat megragad a szociális, oktatási, egészségügyi, közétkeztetési kiadások drasztikus korlátozására, számolatlanul költi a dollármilliárdokat arra, hogy a rendőrséget a legmodernebb kényszerítőeszközökkel szerelje fel, ahhoz a Reagan-éra óta egyre inkább elhatalmasodó szemléletmódhoz igazodva, amelynek szellemében a társadalmi problémákat gyakorlatilag rendőrségi ügyként kezelik. Meg is van az eredménye. Az USA-ban többen vannak börtönben, mint a fejlett nyugati országokban összesen, és ez utóbbiakkal ellentétben az amerikai bíróságok naponta szabnak ki halálos ítéleteket (ezzel a gyakorlatával az Egyesült Államok egy húron pendül legfőbb riválisával, az emberi jogok kérdésében – farizeus módon – általa gyakran kritizált Kínával). Ilyen körülmények között a rendőrség egyre inkább azt hiszi, éspedig empirikus alapon teljes joggal, hogy lényegében büntetlenséget élvez bármiféle túlkapás esetén. Nem véletlenül szaporodtak el az utóbbi időben a gyanúsítottakra nézve halálos végkifejlettel járó rendőri intézkedések.

Az Egyesült Államok egy orwelliánus rendőrállamra kezd hasonlítani. Az ország határ menti régióit de facto katonai zónákká változtatták, ahol az alkotmányos jogokat gyakorlatilag figyelmen kívül hagyják. Országszerte katonai drónok cirkálnak az égen, és a tervek szerint a jövőben sokkal intenzívebb lesz használatuk a „belső ellenség” felderítése végett. Valójában az államhatalom koncentrált erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy hozzászoktassa az amerikai népet az állig felfegyverzett rendőrök és katonák jelenlétéhez a repülőtereken, az állomásokon, az iskolákban, a stadionokban stb. A militarizált rendőrség az óriásira duzzasztott államapparátus integráns része, amely nagyrészt bármiféle jogi vagy demokratikus kontroll nélkül működik, és nap mint nap lábbal tiporja az állampolgárok legelemibb alkotmányos és demokratikus jogait. Ezt a tendenciát bizonyítja többek között az is, hogy a rend­őrséget egyre inkább bevonják az NSA kémprogramjába, amely a lakosság mozgását, kommunikációját és személyes kapcsolatrendszerét vizslatja (többek között a Facebook segítségével, amelyet mintha csak erre találtak volna ki).

A tömeges elnyomás apparátusának kiépítése féktelen katonai erőszakkal és szélsőséges társadalmi egyenlőtlenségekkel párosul. Az amerikai uralkodó osztály permanens hadiállapotot tart fenn külföldön, és egyik ország megszállása a másik után óhatatlanul is visszahat az Egyesült Államokra. A háborúkat egy évente ezermilliárd dollárral finanszírozott gigantikus szoldateszka viseli, amely már nem tiszteli az amerikai lakosság demokratikus jogait, holott állítólag az iraki, afganisztáni, líbiai, szíriai stb. nép demokratikus jogaiért harcol. Ennek a leviatán-államnak az élén a szinte diktátori hatalommal felruházott, valójában azonban a katonai-ipari komplexum bábjaként funkcionáló elnök áll, egy virtigli sorozatgyilkos, aki szisztematikusan megtervezte és felügyelte több ezer külföldi személy drónokkal végrehajtott meg­gyilkolását. A külföld kifosztása együtt jár az ország kifosztásával. Miközben az amerikai háztartások átlagjövedelme 2007 és 2012 között 8 százalékkal csökkent, a szu­per­osz­tály vagyona 2009 óta megkétszereződött. Az amerikai társadalmat uraló pénzoligarchia nagyrészt kriminális és féllegális tevékenységekből, nevezetesen spekulációból, csalásból és élősködésből nyeri gazdagságát. Egy rendőrállam infrastruktúrájának a létrehozása csalhatatlan jele annak, hogy az amerikai uralkodó osztály állandó félelemben él, előjogai és vagyona megőrzéséért aggódik, mert nagyon is tisztában van vele, hogy mind a bel-, mind a külpolitikája növekvő ellenérzést kelt, amelyet katonai-rendőri eszközökkel igyekszik kordában tartani – mindeddig többé-kevésbé sikerrel. Többfrontos háborút azonban eddig még senkinek sem sikerült megnyernie. Samu bácsinak sem fog.