Jelenlegi hely

Az MSZP végórái I.

Zárug Péter Farkas
Zárug Péter Farkas képe

A Magyar Szocialista Párt megalakulása óta több kisebb-nagyobb válságot megélt és túlélt. Az ellenzéki kerekasztal székeiből kis pártként került be az 1990-es Országgyűlésbe, hogy a jól előkészített előprivatizációs szabadrablás gazdasági, médiapiaci és bürokrácia-háttérbeli előnyeit 1994-ben ismét politikai hatalomra váltsa. És jött az aranykor tíz éve, Horn Gyulával és az összes régi állampárti ká­derrel, kétharmaddal, új médiatörvénnyel, bevégzett privatizációkkal és egy rajongó, baloldali társadalommal: részben Kádár népével, részben a rendszerváltás eszméit szembeköpő SZDSZ-szel és ennek nemzetközi pénzpiaci támogatásával.

Az 1998-as Fidesz-győzelem idején bár vesztett az MSZP, valójában nem bukott meg. Sőt a pártok közötti versenyt továbbra is az MSZP nyerte a Fidesszel szemben. Az MSZP az első fordulóban 1 millió 445 ezer 909 szavazatot kapott, ami 32,25 százalékot jelentett, míg a Fideszt csak 1 millió 263 ezer 522-en támogatták, ami az összes szavazat 28,18 százaléka volt. A koalíciós kényszer világos volt. Csakhogy a szocialisták partnere alig feleannyi voksot kapott, közel háromszázezerrel kevesebben szavaztak rá, mint a Fidesz segítségére siető Torgyán József kisgazdapártjára. A második fordulóban a visszaléptetések és a már körvonalazódó Fidesz–FKGP-koalíció dacára is, az MSZP még mindig nyerni tudta a fordulót. Nem sokkal, de 6249 szavazattal többet kapott a Fidesznél. A kormánypozíciót ekkor is a szabad demokrata–kisgazda-párharc döntötte el, amelyben Torgyán nyolc százalékot vert a liberálisokra.

Orbán Viktor ilyen ellenzéki erőtérben kezdte meg első kormányzását. Olyan pozícióban, amelyben a társadalom összes jelentős hídfőállásán balliberális erők domináltak. Ők uralták a gazdaságot, a médiapiacot, ők vezették a kultúra és tudomány legfontosabb intézményeit, és általában véve is, a társadalom szociológiai adottságai nagyobbrészt a szocialistáknak kedveztek. Az első Orbán-kormány és az MSZP viszonyrendszerét, a kétpártrendszer felé tett lépéseket, a Fidesz nemzeti fordulatának sikerességét és hatalmi koncepciójának gyakorlati lépéseit az MDF és a kisgazdák, de még a MIÉP irányába is, a kisebbségi kormányzati létbe szorulását, valamint a gazdasági, kormányzati és az egyéb ügyeket most nem elemezzük. Ezek nyilván mindkét párt társadalmi támogatottságára nagy befolyással voltak. Ahogy a Puch–Simicska-tandem mint az MSZP és a Fidesz gazdasági háttéralkudozásainak tandeme is ekkor szilárdult meg: Fidesz dominálta országos kormányzás az MSZP–SZDSZ dominálta budapesti kormányzás mellett.

Az MSZP rendszerváltozásbeli szerepét és politikai helyét, társadalmi, gazdasági és médiabeli beágyazottságát világosan megmutatta a 2002-es választási eredmény. A Fidesz–MDF közös lista 2 millió 306 ezer 763 szavazatot kapott (41,07%), míg a szocialista pártra 2 millió 361 ezer 997-en voksoltak (42,05%). Vagyis a Fidesz politikájának eredményeként, hogy „egy a tábor, egy a zászló”, az előző választásokhoz képest 1,1 millió támogatóval bővült, és már ekkor nyíltan be kívánta olvasztani a kisgazdák után a lerombolódott MDF maradékát, amivel a pártarénán belüli növekedés tekintetében extrém nagy győzelmet aratott a jobboldalon, ám az MSZP a maga 916 ezer 88 fős támogatói bővülésével, valamint a Budapest központú SZDSZ támogatásával (5,5%), Medgyessy Péter vezetésével legyőzte a Fideszt.

A „több pénzt az embereknek, több pénzt az önkormányzatoknak” populista, primitív kampány az ősszel csak folytatása volt Ron Werber door to door listás, agresszív mozgósításának és kemény negatív kampányának. De bejött. Csakhogy az ébredező, Simicska–Puch-alkukban létrehozott jobboldali médiavilág létrejöttével, valamint a párton belüli generációváltás kényszerével és gátlástalanságával színre lépett Gyurcsány Ferenc. És vele, valamint Medgyessy Péter megpuccsolásával, a Kiss Péter–Gyurcsány-párharcban a Nagy Kalandor miniszterelnöki székbe kerülésével az 1994–2004 közötti szocialista aranykornak bealkonyult. Gyurcsány színre lépésével, harmadik utas, de hebrencs és hektikus kommunikációs kormányzásával elindult az MSZP vesszőfutása.

Gyurcsány kalandorsága, esztelen, narcisztikus politikai szereplései, a kormányzás kommunikációs felfogása, valamint „a cél szentesíti az eszközt” adminisztrációs felfogás az államgépezet működtetése tekintetében egyfajta Cavalière Cipollát hozott létre az Eleonóra panzióban, vagyis a szocialista pártban és szocialista kormányban.

És miközben elindult a nyílt hazugságpolitika napi szintű állami szervezése, valamint a nyílt, Torgyán doktor minden retorikai fogásán túltevő kormányzati propagandakommunikáció, hogy „jobban élünk, mint a németek”, és „minket irigyel Franciaország és Ausztria”, aközben egyre rosszabb lett a gazdaság teljesítménye. Az állam folyamatosan eladósodott, és a nagy béremelések mellé csak negatív mutatók sorakoztak fel, miközben Gyurcsány „Cipolla” Ferenc bűvölte a sajátjait, és bűvölte a nagyközönséget, olyan hiperaktív, de csak kommunikációs panelekben élő politikai napirendet diktálva, amit az adminisztráció csak tétlenséggel, a média loholva, a Fidesz nevetve, a baloldali szavazók ájuldozva, a jobboldali szavazók szörnyülködve éltek túl nap mint nap.

A Puch–Simicska-alkuk eredményéből kinőtt jobboldali nyilvánosság, valamint az 1998–2002 között a párt- és a saját kasszát feltankoló Simicska Lajos és a Fidesz felső vezetői köre a már megszerzett budapesti és országos plakáthelyek mellé komoly médiabirodalmi rendszerépítésbe kezdett. Ennek érdemi hatása, ellenőrző funkciója, nyilvánosságereje, közvélemény-formáló hatása a 2006-os választásokon még nem érződött jelentősen. Inkább Cipolla sokkolta a jobboldalt, miközben jojózó szemekkel akartak hinni neki a választók, hogy jobban élnek, mint négy éve, és nem akartak hinni a Fidesznek, hogy rosszabbul élnek, mint négy éve.

2006-ban a nagy varázsló nyert, trükkök százaival, éjjel-nappal hazudva, számokat, adatokat manipulálva, KSH-adatok közlését elhalasztva, nemzetközi, brüsszeli engedményekkel, eurómilliárdos hitelekkel, elcsúszott deficitmérleg-kozmetikázással, de nyert. Legyőzte Orbánt. Tévévitában is. Választásokon is. Csakhogy Orbán és a Fidesz úgy veszített, immár a KDNP-t hóna alatt bevíve a parlamentbe, hogy az MDF-et elidegenítette magától, de még az ő 5,04 százalékával sem lett volna meg a többsége a 2 millió 336 ezer 705 MSZP-s és a 340 ezer 764 SZDSZ-szavazattal szemben. A Fidesz ekkor 2 millió 272 ezer 979 szavazatot tudhatott maga mögött.

Cipolla varázslata még a választási év őszén lelepleződött. És az is, hogy a balatonőszödi beszédkor senki nem állt fel, hogy mindazt kikéri magának, se Botka László, se Hiller István, se Ujhelyi, se Szanyi, se Mesterházy, se Tóbiás, se Ildikó néni. Senki. Ahogy a 2006-os október 6-ai bizalmi szavazáson is mind bizalmat szavaztak Gyurcsány Cipollának. Egyik sem mondta, hogy morálisan és politikai felelősséggel nem vállalja Gyurcsányt. Egyik sem mondta, hogy Cipolla nem varázsol, hanem csak egy szemfényvesztő csaló.

Mind közösséget, kormányzást, pozíciót, polgármesterséget és mindent vállaltak vele még egy kis időre. A csaló kiszolgálói lettek, és ez egyre inkább nyilvánvalóvá vált a társadalom, a saját tábor és még a saját párttagok előtt is. Medgyessy cserbenhagyása, Gyurcsány színre lépése, a balatonőszödi beszéd és a 2006. október 6-i parlamenti bizalmi szavazás… ebben a folyamatban 2004 és 2006 között roppant meg véglegesen az MSZP gerince. Téves az a megközelítés, hogy a 2006-os választás még sikerdátum az MSZP számára. Nem. Ez csak választási győzelmének dátuma. A rendszer megborulása Medgyessy megpuccsolásával, Kiss Péter és a régi Horn-pártiak hatalomból való kiszorulásával kezdődött.

Mindeközben a Fidesz tanult. Eltanulta az összes Ron Werber-i, gyurcsányi harcmodort, kampánytechnikát, listázást, a negatív kampányt, az erőgyakorlást és az agresszivitást, no meg a politikatudományi értelemben vett populizmust, hogy mindezt bevesse az egyre kevésbé varázsló Gyurcsánnyal szemben. A nyilvánosság erőtere pedig Simicska Lajos működésének köszönhetően egyre bővült 2003 és 2008 között. A Fidesznek önálló, kizárólagos befolyása alatt álló médiája lett 2003-tól, a Hír TV indulásától 2007-ig, a Lánchíd Rádió megszólalásáig, a Magyar Nemzettel és a Heti Válasszal megtámogatva a sajtópiacon, amely médiumok naponta vették célba Cipolla szívét nyilaikkal, akkor is, ha csalt, akkor is, ha nem.

Alkotmányosan pedig sikerrel húzták csőbe Gyurcsányt a szociális népszavazással. Az, hogy ezt egyáltalán kiírták – ami ma már nehezen lenne elképzelhető –, jól mutatja Gyurcsány óvatlan narcizmusát. Bár több, tételesen a költségvetést érintő kérdés volt, mégsem utasította el a népszavazási kérdéseket az OVB. Gyurcsány ettől kezdve űzött vad lett. Párton belül és párton kívül.

A 2006. október 6-án a vele szavazók kezdtek úgy csinálni, mintha ők ott sem lettek volna. Mintha csak Szegedet irányították volna, vagy épp csak államtitkárocskák lettek volna, vagy nem is ők lettek volna az MSZP vezérkara, amikor Gyurcsány és maguk mellett igen gombot nyomtak, miközben kint, a Kossuth téren ezrek kiáltották, hogy „Gyurcsány takarodj!” 2008. április 30-án az SZDSZ is ellépett mellőlük. Majd egyéves agónia, agyhalál, utolsó zsákmányszerzési akciók után 2009. április 14-én végül a parlament megvonta a bizalmat a teljesen meztelen, mindenkit minden tekintetben átvágó Cipollától.

Az MSZP és a teljes baloldali univerzum 1990-től 2004–2006-ig táguló világa 2009-ben beroskadt. A 2004-es EP-választások eredményéhez képest (1 millió 54 ezer 921) feleannyi, a 2006-os választásokhoz képest (2 millió 336 ezer 705) pedig szinte ötödannyi szavazatot kapott a párt. Alig több mint félmillió szavazattal (502 ezer 607) az MSZP olyan eseményhorizontra került, ahonnan már nincs, mert nem lehet visszaút.

(Folytatjuk)