Antiszemitizmus? Minden és bármi, ami csak elképzelhető

Magyarországon a zsidók csaknem kétharmada „nagy problémának” tartja a jelenlegi antiszemitizmust, noha több mint 40 százalékuk személyesen még sohasem találkozott vele.

Ez a legfőbb tanulsága annak a szociológiai kutatásnak, amelyet a Soros-féle CEU készített Kovács András vezetésével. Álláspontja kialakításában a (kb. 60-160 ezresre becsült) magyarországi zsidóságot a jelek szerint hidegen hagyja a magyar kormány és közvélemény határozott iszlámellenessége éppúgy, mint a kormány, a kormánypárt és a miniszterelnök markáns filoszemitizmusa (Izrael elkötelezett támogatása a nemzetközi fórumokon, a Fidesz testvérpárti kapcsolata a Likuddal, zéró tolerancia hirdetése az antiszemitizmus ellen és hasonlók). Akkor hát mégis miféle vélt vagy valós atrocitásokra gondolhatnak a Magyarországon is antiszemitizmust vizionálók? Egy kis aktuális nemzetközi kitekintés talán segít megvilágítani a rejtélyt.

Amint az a vezető francia közvélemény-kutató intézet (Ifop) legfrissebb felméréséből kiderül, a megkérdezettek többsége „rasszista ideológiának” tartja a cionizmust, amely „igyekszik befolyásolni a világot és a társadalmakat a zsidók érdekében”. A franciák 51 százaléka szerint Izrael egy „teokrácia” (tehát nem demokrácia), 57 százalékuk szerint fenyegetést jelent a régió stabilitására nézve, ezért a 26 százalékuk jogszerűnek ítéli a bojkottálását. (In French poll, majority say Zionism is a Jewish conspiracy, jpost.com, 2018. május 26.) Azzal a kijelentéssel, miszerint „a zsidóknak túl nagy befolyásuk van a világra”, a Bundestag hagyományos pártjaira (CDU/CSU, SPD, FDP, Grüne, Linke) szavazók közül minden ötödik, a bevándorlásellenes AfD szavazói közül pedig minden második egyetért. (Wie antisemitisch ist Deutsch­land?, faz.net, 2018. június 20.) Mindazonáltal „a németországi antiszemitizmus természete végleg megváltozik, miután sok erőszakosabb, mindennapi összetűzésre kerül sor a bevándorlókkal való incidensek következtében”, mondja a berlini zsidó közösség egyik vezetője, és maga Angela Merkel is elismerte az egyik izraeli rádiónak, hogy Németország egy „új jelenséggel” szembesül, mivel a menekültek „az antiszemitizmus egy másik formáját hozzák az országba”. Egy parlamenti vizsgálóbizottság tavaly megállapította, hogy a leggyakrabban muszlimok az egyre erőszakosabbá váló antiszemita incidensek elkövetői. (After a refugee influx, does Germany have an imported anti-Semitism problem?, washingtonpost.com, 2018. április 28.)

A dél-afrikai zsidók csúcsszervezete (SAJBD) szerint alig 24 óra alatt „gonoszul antiszemita és fenyegető támadások zápora” zúdult a helyi zsidókra az interneten és közvetlenül is. Például a johannesburgi reptéren egy (a mellékelt videofelvétel szerint) néger utas az izraeli El Al légitársaság járatánál perceken keresztül hangosan szidalmazta a zsidókat, „gonosznak” nevezve őket. Ugyanazon a napon az egyik közösségi megosztón egy (a neve alapján ugyancsak) néger netező azt írta, hogy „a holokauszt csak piknik lesz ahhoz képest, amit veletek teszünk, cionista fattyúk”, és kirohanását a holokausztot, egy horogkeresztet és egy felgyújtott izraeli zászlót ábrázoló fotókkal színesítette. Egy másik internetes megosztón egy (a neve alapján) másik néger azt írta, hogy „ti zsidók/cionisták, meg fogjátok látni, hogy eljön az időtök”, és a zsidókat „disznóknak” nevezte, akik „a pokolra valók”. (WATCH: Man goes on antisemitic rant at Johannesburg airport, jpost.com, 2018. június 21.)

Antiszemitizmussal vádolják a volt belga kormányfőt egy interjúrészlete miatt, amelyben azon sajnálkozik, hogy Belgium „az antwerpeni gyémántkereskedők országává” vált. „Belgiumot nem lehet úgy kormányozni, mint most, kizárólag a leggazdagabbak és legbefolyásosabbak javára. Ez az antwerpeni gyémántkereskedők Belgiuma, pedig egy sokkal pluralistább Belgiumra van szükségünk”, mondta Elio di Rupo, az ellenzéki Szocialista Párt jelenlegi vezére, aki 2011 és 2014 között állt az ország élén. (L’ex-Premier ministre belge accusé d’antisémitisme envers les juifs d’Anvers, fr.timesofisrael.com, 2018. május 6.)

Izraelben a bíróság bűnösnek talált egy amerikai–izraeli kettős állampolgárságú tinédzsert, aki 2016 augusztusa és 2017 márciusa között több mint 2000 (!) bombafenyegetést követett el elsősorban zsidó intézmények ellen világszerte, főleg az USA-ban, Kanadában, Ausztráliában, Új-Zélandon és az Egyesült Királyságban. A dél-izraeli Askelonban élő, most 19 éves Michael Kadar azzal, hogy éppen az amerikai elnökválasztási kampány finisére és az új elnök hivatalba lépésének idejére időzítette megfélemlítő kampányát, különösen kedvező táptalajt teremtett a Trump és hívei állítólagos antiszemitizmusával kapcsolatos fantazmagóriák médiabeli burjánzásához és az ilyen esetekben szokásos hisztériakeltéshez. A fő vádpontokon kívül csalásban, pénzmosásban, kábítószer-kereskedelem­ben és gyermekpornográf fényképek birtoklásában is bűnösnek találták annak ellenére is, hogy a védelem szerint autista, agydaganata van, és alacsony az IQ-ja. (La justice déclare un jeune coupable de centaines d’alertes á la bombe, fr.timesofisrael.com, 2018. június 28.)

Ami pedig az antiszemita incidensek nyilvántartására szakosodott zsidó szervezetek úgymond tudományos módszertanát illeti, íme a közülük legtekintélyesebb amerikai Rágalmazásellenes Liga (ADL) minden bizonnyal példamutató gyakorlata. Az Egyesült Államokban tavaly általuk regisztrált 1986 ilyen jellegű esemény listája az előző évhez képest példátlanul magas, 57 százalékos növekedést mutat, és iskolai ugratások, szomszédsági perpatvarok, holokausztviccek, horogkeresztes graffitik és teljesen banális „anyázások” mellett 163 bombafenyegetést is tartalmaz. Konkrétan azokat, amelyek nem más, mint Michael Kadar nevéhez köthetők, mert – az ADL érvelése szerint – „tekintet nélkül bármelyik egyéni elkövető indítékára, a zsidó közösségeket ismételten traumatizálták ezek az intézményeik elleni támadások és a biztonságukat érő fenyegetések”. Úgy tűnik, a CEU-felmérésben megszólaltatott magyarországi zsidók is ugyanilyen tágan értelmezik az antiszemitizmus fogalmát. Audacter calumniare, semper aliquid haeret (Rágalmazz csak bátran, mindig megragad belőle valami – R. Bacon).