Tarts ki, Elnök úr!
2012-02-01 13:30:10
Csere Zsuzsa

A hvg.hu szerint Schmitt Pál húsz éve írt kisdoktorija szinte szóról szóra megegyezik egy bolgár sportkutató nyolcvanas években írt tanulmányának szövegével, ami felveti a súlyos plágium gyanúját. Igazat állít, vagy sem? Ennek jártunk utána.

A HVG internetes honlapján egyetlen kattintással elérhetők a köztársasági elnök húsz éve írt dolgozatának részletei digitális változatban, csakúgy, mint Nikolaj Georgiev bolgár sportkutató tanulmányának digitalizált szövegrészletei. Egymás mellett, hogy az olvasó össze tudja hasonlítani, mennyire egyezik egymással a két szöveg.

A dolgozatok digitalizálása azonban már önmagában is aggályos, de erről majd később részletesen szólunk. Maradjunk most a hvg.hu eredeti felvetésénél, a plágiumgyanúnál, amelyre hivatkozva az elmúlt hetekben több internetes hírportál is beállt a sorba, hogy lejárassa Magyarország köztársasági elnökét: vizsgáztassa, mint egy kisiskolást, feleltesse, felszólítsa, pellengérre állítsa, és bár nem mondja, de sugalmazza, hogy mondjon le.

Hogy megbuktassa az elnököt, a kétszeres olimpiai bajnok és kétszeres világbajnok sportolót, a kiváló sportvezetőt, a NOB tagját, akinek köszönhetően Magyarország a rendszerváltás óta aktívan részt vesz a nemzetközi sportdiplomáciában. Azt a Schmitt Pált, aki a Nemzetközi Olimpiai Bizottságban évtizedeken át sikeresen küzdött azért, hogy jó néhány sportág, köztük a vívás, az öttusa, a birkózás vagy a vízilabda, amelyben a magyar sportolók a legkimagaslóbb eredményekkel és sok-sok aranyéremmel büszkélkedhetnek, olimpiai sportág maradjon.

A köztársasági elnök elleni lejárató kampányt sajátos észjárással épp a londoni olimpia évére időzítve, a Magyarországi támadásokkal egy időben indították, olyan vehemenciával, amire Magyarország történetében még nem volt példa: magyar közjogi személyiség ellen ilyen durva – és alaptalan – lejárató kampány még nem indult.

Az autonómia megsértése


Schmitt Pál 1983 óta a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja, 1995–1999 között alelnöke is volt. Kisdoktori disszertációja hiánypótló munka a hazai sporttörténetben, nem véletlenül szerepel ma is az Olimpizmus, valamint Az olimpiai játékok gazdasági kérdései című tantárgyak ajánlott irodalmában. A dolgozat 1992-ben mindkét bírálójától kiváló, azaz summa cum laude minősítést kapott. A tanulmányt egyébként bírálói ma is fontos és jó alkotásnak tartják. Kertész István történész, aki jelenleg az Eszterházy Károly Főiskolán tanít Egerben, nagyon örült a bírálatra vonatkozó felkérésnek, mert mint mondta, ókortörténészként mindig is érdekelte az ókori és az újkori olimpiák közötti párhuzam. Kertész István igen jónak tartotta a disszertációt, szakszerűnek ítélte meg. A bíráló tanár felvetett néhány formai kifogást, úgy ítélte meg, hogy a megnevezett szakirodalom alapján aligha lehetett volna a sportágak ilyen részletes programelemzését elvégezni, de mindezzel együtt is úgy ítélte meg, hogy a disszertáció magas szinten tett eleget az elvárt követelményeknek. A konzulens azt is megjegyezte, elítéli, hogy húsz év távlatából politikai okokból elővesznek egy disszertációt. Mint ironikus éllel megjegyezte, míg korábban az volt a jellemző, hogy szakmai kérdéseket ítéltek meg politikai alapon, ma úgy látszik az, hogy a politikai konfliktusokat terelik szakmai területre.

Az egyetlen kifogásra visszatérve, mivel Schmitt Pál főleg a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) jegyzőkönyveiből dolgozott, a jegyzetek hiányát a konzulens nem tartotta olyan súlyúnak, hogy emiatt a dolgozatot visszadobja.

A dolgozat másik bírálója, Takács Ferenc egyetemi tanár így ír opponensi véleményében a dolgozatról: „Külön felhívjuk a figyelmet arra, hogy ez a problémakör sem a hazai, sem a nemzetközi szakirodalomban eddig ilyen részletességgel nem diszkutált”. Ez a bírálat is, az ugyancsak kifogásolt hiányosságok ellenére (forrásanyagok pontos megjelölése, a felhasznált irodalom korrekt rendszerezése) a dolgozatra a konzulenshez hasonlóan summa cum laude minősítést javasolt.

A Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának dékánja szerint sincs ok feltételezni, hogy nem kellően megalapozott döntést hozott az a bizottság, amelyik húsz évvel ezelőtt elbírálta Schmitt Pál doktori disszertációját.

Tóth Miklós leszögezte: húsz éve az egyetemi diploma után elsőként megszerezhető fokozat volt az egyetemi doktori (kisdoktori) cím. Ezt kapta meg 1992-ben a jelenlegi köztársasági elnök a Semmelweis Egyetem jogelődjétől, az 1999-ig önálló Testnevelési Egyetemen.

Tóth Miklós tájékoztatása szerint a doktori értekezés megítélése, a kisdoktori cím kiadása Schmitt Pál esetében is az általános eljárásrendnek megfelelően, szabályszerűen történt, a szakértők szerint az értekezés tartalma megfelelt az akkori követelményeknek.

„Nincs okunk feltételezni, hogy nem kellően megalapozott döntést hozott az a bizottság, amely 1992-ben elbírálta Schmitt Pál Az újkori olimpiai játékok programjának elemzése című értekezést” – áll az egyetem dékánjának közleményében. Tehát sem akkor, sem most nem emeltek kifogást a bírálók Schmitt Pál dolgozatával kapcsolatban, márpedig a disszertációk minősítésének joga a bírálóbizottságot, illetőleg az intézmények doktori tanácsát illeti meg. Minősítésük megkérdőjelezése egyértelműen az egyetemi autonómia jogállami elvét sérti. Ilyen alapon bármilyen közszereplő vagy közfunkciót ellátó személy diplomájának minősítését kétségbe lehetne vonni politikai, vagy személyes okok alapján, utólag, akár húsz év távlatából is. A tudományos mérlegelés szabadságot jelent, ezért a jogállamiság és a jogbiztonság elvének fundamentális megsértését jelenti a már jogerősen lezárult eljárások újraindítása, főképp akkor, ha nem merül fel semmilyen új elem.

Ugyanis a hvg.hu és társai állításával szemben a valóság az, hogy nem merült fel. Az, hogy Schmitt Pál a dolgozatában felhasználta Nikolaj Georgiev kutatási eredményeit, egyáltalán nem új elem, hiszen Georgiev tanulmányára maga is hivatkozott, ezt a tényt sohasem tagadta, ráadásul az idézett írásmű létéről az egyetemnek hivatalos tudomása volt. Annak eldöntése pedig, hogy egy dolgozat mennyire önálló, mennyire színvonalas, a bírálóbizottság feladata. Schmitt Pál kisdoktori disszertációjára az akkori szabályok, vagyis a Magyar Testnevelési Főiskola 1985-ös doktori szabályzata vonatkozott. Eszerint „a tudományos munka módszereinek alkalmazásával készített, önálló kutatáson alapuló, új tudományos eredményt tartalmazó értekezés vagy a társadalom számára hasznos, új és a gyakorlatban hasznosított alkotás benyújtása” a doktorátus megszerzésének feltétele. Schmitt Pál dolgozatának gyakorlati hasznosításához a mai napig nem fér kétség, hiszen az a mai napig ajánlott irodalom a testnevelési kurzusokon.

A Köztársasági Elnöki Hivatal közleményben utasította vissza a plágiumvádat. Felhívta a figyelmet arra, hogy a hiánypótló munka summa cum laude minősítést kapott az azt bíráló történészprofesszoroktól, továbbá, hogy Schmitt Pál és Nikolaj Georgiev jól ismerték egymást, kutatásaik során többször együttműködtek. A két munka közös alapforrásai a NOB-ülések jegyzőkönyvei, a NOB Végrehajtó Bizottságának jegyzőkönyvei, illetve a vizsgált olimpiák záródokumentumai voltak.

A bolgár sportkutató, Nikolaj Georgiev 1956-tól a Bolgár Olimpiai Bizottság munkatársa, később titkára, majd főtitkára lett. A nyolcvanas években a NOB akkori elnökének meghívására érkezett Lausanneba, eleget téve annak a felkérésnek, hogy kutassa az ókori és újkori olimpiai játékok közötti párhuzamot. Schmitt Pál, aki 1983 óta tagja a NOB-nak, Lausanne-ban többször találkozott a bolgár sportkutatóval, akiben a téma szaktekintélyét tisztelte. Georgiev 1987-ben fejezte be Lausanneban kétkötetes, 465 oldalas, több száz oldalnyi táblázatot, diagrammot tartalmazó tanulmányát. A dolgozat ekkor még csak kézirat formában létezett: írógéppel íródott, bekötött példánya ma is megtalálható a lausanne-i Olimpiai Múzeum könyvtárában. Itt ebben a könyvtárban található a plágiumgyanú cáfolata is.

Időzavarban

Schmitt Pál 1992-ben nyújtotta be doktori disszertációját. Túl azon, hogy forrásműként feltüntette a bolgár kéziratot, saját dolgozatának irodalomjegyzékében az első helyen hivatkozott rá. Ez azért fontos, mert a szakdolgozat megírásakor tehát egy még nyomtatásban meg sem jelent műről, csupán csak egy kéziratról volt szó! Márpedig ha valaki szánt szándékkal plagizál, egyvalamit biztosan nem tesz: nem jelöli meg a forrást, elvégre nem sok esély van arra, hogy egy kézirat esetében a plágiumra valaha is fény derül. Mivel egy másik ember szellemi alkotását nem lehet véletlenül eltulajdonítani, csak szándékosan, Schmitt Pál dolgozata esetében a dolgozat megírásakor gyakorlatilag ismeretlennek számító, egypéldányos kéziratra történő jóhiszemű hivatkozás már eleve fogalmilag kizárja a plágiumot, akkor is, ha nagyobb szövegrészt idéz belőle.

Az Olimpiai Múzeum Nikolaj Georgiev tanulmányát csak Schmitt Pál sikeres doktorálása után három évvel, 1995-ben, az atlantai olimpia felkészülési programjával kiegészítve, Analyse du programme des Jeux Olimpiques 1896–1996 címmel jelentette meg könyv formájában. Schmitt Pál ekkor már három éve doktor volt. Annak pedig, hogy a forrásanyag meghatározása Schmitt Pál dolgozatában nem volt pontos, az egyik oka éppen az lehetett, hogy 1987-ben Georgiev tanulmánya még csak egy töredékes kézirat volt, amelyet belső használatra szántak. Georgiev is, Schmitt Pál is csak ugyanarra a forrásanyagbázisra támaszkodhattak: a NOB jegyzőkönyveire, dokumentumaira, belső feljegyzéseire, az olimpiai játékok jegyzőkönyveire. Ezért is inkább felsorolás jellegűek, jegyzőkönyv-szerűek a hvg.hu-n idézett szövegrészletek.

Formai kifogások

Hogy milyen formai követelmények betartása mellett lehetett 1992-ben, a kisdoktori disszertáció megvédésekor a dolgozat szerzőjének más szakdolgozatot, diplomamunkát, belső tanulmányt, kéziratot felhasználni, amelyre egyébként az irodalomjegyzékben hivatkozik, és ezt hogyan kellett akkoriban szakszerűen megjelölni, azon lehet vitatkozni, de a formai kifogások nem tartoznak a plágiumgyanú tárgykörébe. Más volt az akkori szabályzat, és mást írnak elő ma. Ez egyébként a lábjegyzetekre is igaz. Utóbbi hivatkozások pontosabb jelölése azóta vált szigorúbbá, amióta a számítógépes dolgozatírás is követelmény. 1992-ben még nem volt az. Több szakkönyvben mind a mai napig csak a könyv végén szerepel az irodalomjegyzék, mégsem kérdőjelezi meg senki ezen tanulmányok eredetiségét.

Az 1985-ös szabályzat nem írta elő a mai PhD-kra jellemző láb-és végjegyzetek használatát. A doktor univ., vagy más néven kisdoktori fokozat ma már nem létezik, a kilencvenes években lényegében egy emelt szintű diplomát jelölt, az 1985. évi I. törvény rendelkezései szerint, kiegészítve az oktatásról, egységes szerkezetben a 41/1985. (X.5.) MT rendelettel. Eszerint „Az egyetemek olyan személyeknek, akik valamely tudományterületen az egyetemi végzettség megszerzéséhez szükségesnél magasabb fokú tárgyismeretről és a tudományos kutatás módszereinek alkalmazásában való jártasságról bizonyságot adtak, egyetemi tudományos (doctor universitas) fokozatot adományozhatnak. Az egyetemek az orvosoknak, a fogorvosoknak, az állatorvosoknak és a jogászoknak – képesítésük megjelölésére – doktori címet adományozhatnak.” Vagyis a kisdoktori fokozat egy emelt szintű diploma, nem azonos a mai PhD-val, még akkor sem, ha egyesek szeretnék a mai PhD-követelményeket egy 1992-es kisdoktorin számon kérni.

Egyébként teljesen hiábavalóan, mert a formai kifogások a plágiumgyanút nem igazolják és nem is cáfolják. Vannak erre hivatottak: a Semmelweis Egyetem rektora felkérte a Testnevelési és Sporttudományi Kar dékánját, hogy hozzon létre tényfeltáró vizsgálóbizottságot, amely tanulmányozza Schmitt Pál kisdoktori disszertációja létrejöttének körülményeit, jelentette be az egyetem vezetése.

A liberális média furkászai elől a névtelenség védelme mögött dolgozó szakértők március végén terjesztik elő jelentésüket. Egy ellopott dolgozat Van azonban egy fontos kérdés, ami a lejárató kampány kereszttüzében elkerülte a közvélemény figyelmét. Ez pedig így hangzik: hogyan, mi módon került Schmitt Pál dolgozata a hvg.hu-hoz? Ki adott engedélyt arra, hogy az elnök dolgozatát digitalizálják és közzétegyék? Ugyanez a kérdés merül fel Nikolaj Georgiev értekezésének digitális közzététele kapcsán is. A bolgár sportkutató 2005-ben elhunyt. Ki adott engedélyt tanulmánya digitalizálására és az interneten való közzétételére? A sajtó nem köteles a forrásait megnevezni, ám ha bűncselekmény gyanúja merül fel, akkor erre a bíróság kötelezheti. A kérdés azért fontos, mert Schmitt Pál dolgozatából összesen két példány létezett.

A Demokrata úgy tudja, az egyik Schmitt Pál brüsszeli irodájából tűnt el, még EP-képviselő korában. A másik a Testnevelési Egyetem könyvtárának raktárában volt. Köztudott, hogy a diplomadolgozatokat, disszertációkat tilos másolni, csak kutatni lehet, ami azt jelenti, hogy a hallgató olvasótermi használatra kikéri a könyvtárból, olvassa, kutatja, saját jegyzeteket készít belőle.

Az elfogadott doktori értekezéseket, valamint a róluk készült hivatalos bírálatokat ugyanis szerzői jogi oltalom illeti meg. A Demokrata az ügy kirobbanása kapcsán azon véleményének ad hangot, hogy nem Schmitt Pál húsz éve írt, szakmailag, jogilag és morálisan is vitathatatlan dolgozatát kellene vizsgálgatni, hanem a hvg.hu és a többi internetes portál eljárását, mivel az előbbivel ellentétben ez utóbbi nemcsak szakmailag, hanem erkölcsileg és jogilag is kifogásolható. A jelek szerint ugyanis valaki valóban lopott. És nem az elnök volt az.

Hernádi Zsuzsa

digitalstand25

ADemokrata_www.demokrata.hu

BM-kicsi


mentsver

k_aurus



Eseménynaptár
<
>
<
>