A tanyák népe nem adja föl
2013-02-06 13:40:48
Csere Zsuzsa

Hazánkban mintegy háromszázezer különféle társadalmi helyzetű ember él életvitelszerűen tanyán. A magyar tanyák páratlan gazdagságát és egyben szegénységét lehetetlen egy riporton keresztül bemutatni, hiszen nincs két egyforma tanya, ahogy nincs két egyforma emberi sors sem. Kik és hogyan élnek a tanyákon, milyen örökséget hagyott ránk ez a világ, és van-e jövője a 21. században?

A magyar tanya a maga sajátos életformájával Európában egyedülálló településforma. A tanyavilágot az államszocializmus negyven éven át üldözte és erőszakkal próbálta eltüntetni, amelynek hátrányos helyzete a rendszerváltást követő években is megmaradt: a szociálliberális kormányok középkori maradványként tekintettek a tanyákra, amit a 21. századra nem szükséges fenntartani.

A 2010-ben megalakult második Orbán-kormány azonban teljesen más szemlélettel látott neki a vidékfejlesztésnek. A tanyavilágot nem tehernek, hanem kincsnek, gazdálkodási formának, megőrzendő hungarikumnak, a magyar nemzeti örökség fontos részének tekinti.

A nemzeti tanyafejlesztési program révén 2011-ben a rendszerváltás után először jelent meg Magyarország költségvetésében a tanya mint megőrzendő érték és fejlesztendő terület.

Tanyák népe

A Magyarországi Tanyákon Élők Egyesülete még a választások előtt felvetette, hogy szükség van erre a programra. A cél, hogy a közel háromszázezer tanyasi részére ugyanolyan életminőséget, életkörülményeket teremtsen, mint a más településeken élők számára. A kizárólag nemzeti forrásból meghirdetett, 2011-ben egymilliárd, 2012-ben másfél milliárd forintos keretösszegű programból települési önkormányzatok, önkormányzati nonprofit vállalkozások, agrárkamarák, kistérségi társulások, tanyasi gazdálkodók nyertek támogatást.

Hogy csak a legjelentősebb eredményeket említsük: Kunszentmiklóson magyar termékház és piac, Tiszaalpáron és Kiskunmajsán helyi piac, Fülöpházán tésztaüzem, baromfivágó pont és önkormányzati bolt, Kerekegyházán tejüzem, Budapesten tanyasi áruk forgalmazására létrehozott és felújított boltok, Szabadszálláson pedig régiós piacközpont és raktár valósult meg a tanyaprogram forrásaiból.

A zöldségtermesztéssel foglalkozó Horváth Sándor kétmillió forintot nyert az idei tanyapályázaton. 1988 óta gazdálkodik a tanyán, retket, krumplit, zellert, paprikát és káposztát termel. Egy üllési értékesítésre szerveződött termelői szövetkezettel áll szerződésben, akik eddig sosem csapták be, mindig azonnal kifizették. Azon kevés gazdák közé tartozik, akiknek nem kell aggódniuk, átveszik-e terményét. Mint később látni fogjuk, ez ritkaságszámba megy. Mégis, hiába a kiváltságos helyzet, azt mondja, feleségével jóval a létminimum alatt élnek.

– A válság előtt mindig tudtunk annyit félretenni, hogy fejlesszük, bővítsük a gazdaságot. De az idén nemcsak a válság, hanem a fagykár és az aszály is padlóra küldött minket. Majdnem annyiért tudjuk eladni az árut, amennyiért tíz éve, és akkor a költségek jóval alacsonyabbak voltak. Sokan irigylik a mezőgazdaságból élőket, én meg csak mosolygok azon, hogy azért panaszkodnak, idén nem tudtak az Adriára, csak a Balatonra menni. Évek óta annyi pénzt nem tudtunk félretenni, hogy egyetlen napra strandra menjünk – mondja Horváth Sándor, aki a pályázati pénzt fóliasátrak felújítására és vetőmagok vásárlására fogja fordítani.

A nép ellensége

Dr. Csatári Bálint egyetemi docens, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat elnöke a tanyavilág egyik legelismertebb hazai tudományos kutatója a tanyák kialakulásáról beszélt a Demokratának. A tanya elsősorban olyan alföldi, mezőgazdasági szórványtelepülés, ami már a honfoglalás óta folyamatosan része a magyar településrendszernek, de amelyet leginkább a török hódoltság után, a folyószabályozás és a futóhomok megkötésével birtokba vett pusztai területekre kirajzó mezővárosi népesség hozott létre. A tájat meghódító, feltörekvő alföldi ember, szorgalmas paraszt-polgár lakóhelyet és gazdasági portát épített. Az alföldi agrárterületek birtokbavétele nagy gazdasági-társadalmi progresszió lehetőségét rejtette magában, ugyanakkor az is látszott, hogy egy nyugati típusú váltás nélkül (tőkeinjekció, infrastruktúra) az elszegényedés, a periferizálódás esélye a nagyobb. A felemelkedés helyett azonban jött a hanyatlás.

A szocialista rendszer megtiltotta a tanyán való építkezést, és a tanyaközségeket leválasztották a nagy igazgatási területű mezővárosokról. Például Kecskemét környékén kilenc falut hoztak létre, „elcsatoltak” negyvenezer embert, akiknek nyolcvan százaléka akkor tanyán élt. Több tízezer embernek vették el a tanyáját, az egész vagyonát.

Sastinszki László Budapestről, a békásmegyeri lakótelepről költözött a lakiteleki tanyavilágba. Szüleivel 1960-ig a ceglédi tanyavilágban tanyán élt, amikor – ahogy fogalmaz – őket is utolérte a „mezőgazdaság szocialista átszervezésének nevezett csodája.” Tanyasi házukat elvették, helyette egyszobás tanácsi bérlakást kaptak a nyolcadik kerületben.

– Mivel a paraszt származású segédmunkásokat mindenki lenézte, a szüleimnek iszonyatos megaláztatásban volt részük. Édesanyám szerencsére el tudott helyezkedni egy orvosnál takarítónőként, de édesapám nem találta helyét, és alkoholistává lett. A rendszerváltás idején már halálos beteg volt, beszélni sem tudott, de utánajárt a kárpótlási jegynek, amit átadott nekem – idézte fel meghatódva a múltat Sastinszki László, aki autóbuszsofőrként dolgozott, és a vidéki útjai során sokat beszélgetett parasztemberekkel. Akkoriban érlelődött meg benne a gondolat, hogy nyugdíj után vidékre fog visszavonulni, ahol szülei emlékének is tud adózni.

– Műparasztnak tartom magam. Kapálni már tudok, gazdálkodni még nem – vallja őszintén, majd hozzáteszi, soha nem fog rájönni arra, szülei hogyan tudták öt hold bérelt földből eltartani a családot. Kis gazdaságában csak saját fogyasztásra termel, a többletet elajándékozza a szomszédoknak.

Az ország jövője szempontjából aggasztónak tartja, hogy fiatal gazda csak elvétve akad, így a nagyobb gazdaságokat nincs kinek továbbadni. Elárulja, Lakitelek környékén is sok erdélyi dolgozik a mezőgazdaságban azért, mert az itt élők már nem akarnak a földeken dolgozni. A legjobban azt szereti a tanyasi életben, hogy fegyelemre, felelősségre tanít.

– Nem tudok tétlenül meglenni egyetlen napot sem. Ha Pesten maradtam volna, ott nem lenne mit tenni. Csak könyökölnék ki az erkélyen, majd lemennék a kocsmába. Nem élet az – mondja határozottan.

Öntudatos tanyasi


A kollektivizálás során szocialista nagyüzemi típusú falvakat hoztak létre, állami gazdaságokkal, tsz-ekkel. A kollektív nagyüzemi gazdálkodás és táblásítás egyik legnagyobb akadálya a szuverén, önálló gondolkodású, szorgalmas, a közösségért tenni akaró és képes egyéni tanyás gazdálkodó volt.

Mint a nyolcvanhárom éves Nagyajtai Károly, aki egész életét a kiskunmajsai tanyavilágban élte le. Tagja volt a Kisgazda Pártnak, emiatt üldözték is a kommunisták, akikről ma sincs jó véleménye: „részeges semmirekellőknek” mondja őket, akik állandóan azt hangoztatták, hogy ha felépül a kommunizmus, az uraknak kell majd kapálni, a szegény ember pedig az Adrián nyaralhat.

– Apám mindig mondta, hogy ne higgyünk nekik – teszi hozzá. Büszkén kezdi mesélni, hogy ő már tizennégy éves korában első kaszás volt, akire a kaszások ujjal mutogattak: „Nézd, még ilyen gyereket nem láttam, aki emberek között el tud kaszálni.” A napszámosmunka mellett marhatartással és lókereskedéssel foglalkozott, ahogy fogalmaz, azzal kereste a pénzt, hogy nagyon értett a lovakhoz. – Nyakra, fejre meg tudtam terelni a lovat, könnyen jött a pénz – mondja.

Károly bácsi negyvenöt éve él ezen a bodoglári tanyán. Kishaszonbérlő földművesként jött ide dolgozni, majd miután a gazdaság tulajdonosai örökösök nélkül haltak meg, húszezer forintért megvette a birtokot. A tanyán nincs villany, a legközelebbi villanyvezeték másfél kilométerre fut. A tévé akkumulátorról működik, amit Zita asszony négy-öt naponta visz tölteni a szomszédos tanyára. A töltésért cserébe a ház körüli munkákban segédkezik: levág egy csirkét vagy kitakarít. Károly bácsi a tévében csak a híreket szokta megnézni. A legjobban az háborítja fel, amikor azt hallja, az iskolában kezet emelnek a tanárokra. A tanyasi iskolában ez elképzelhetetlen lett volna.

– Zita szereti a jószágot, ügyes nő, másképp nem is tartanám itt – válaszolja, amikor lakótársáról kérdezzük. Zita Romániából költözött a tanyára, húsz évvel ezelőtt. Miközben beszélgetünk, Károly bácsi fél szemmel őt nézi és a tennivalókat sorolja: vizet adni a jószágnak, kiengedni a lovat, rendbe tenni a szénakazalt. Károly bácsi a hatvanötezer forintos nyugdíjából harmincezret ad neki. – Abban a korban nőttem fel, hogy ami pénz van, azt meg kell takarítani. Pluszpénz-kihajigálást nem csinálok. Itt vannak a jószágok, azok mindig hoznak valamit – válaszolja, amikor azt kérdezzük, hogyan tud kijönni a nyugdíjból.

A kérdésre, hogy mivel telnek a napjai, csak azt feleli, hogy „egyik munka jön a másik után.” A tanyán vannak disznók, baromfik, negyven darab birka és a régi szép idők emlékére egy ló.

– Most már kezdek betegeskedni – válaszol, amikor az egészsége felől érdeklődünk. Szikora Tibor tanyagondnok tegnap vitte orvoshoz, gyomorröntgenre. Azt mondja, a tanyagondnokság szolgálata megfizethetetlen. Járni csak botra támaszkodva, nehézkesen tud. Amikor még hajlott a térde, kerékpárral közlekedett, majd egy Simson motorral. De már azzal sem mer, mert az utóbbi években cserbenhagyta az egyensúlyérzéke, ami a tanyasi, kacskaringós földutakhoz elengedhetetlenül szükséges.

– Mindig azt mondtam, az én lovam ne álljon a kocsma előtt. Ha nem tudom, mennyit bírok el és berúgok, inkább verjenek el – vázolja fel mosolyogva sajátos életfilozófiáját.

Hitelválság

A falvakból városokba való erőteljes elvándorlás egészen 1980-ig tartott, ekkortájt lehetett újra komolyabb háztáji gazdálkodást folytatni a külterületeken. Elkezdődött a kiköltözés a városból. Többen tanyát vettek, amit vagy hétvégi háznak használtak, vagy csak laktak benne. A lakótanyák aránya különösen a városok környékén nőtt meg, ahová az olcsóbb rezsi reményében, legutóbb a hitelválság miatt költöztek.

Megyes Sándornét öt gyermekével a kiskunmajsai tanyavilágban érte utol a hitelválság, hat éve él itt párjával és öt gyermekével. A legidősebb lányuk tizenhárom, a legfiatalabb kétéves. Kétszobás házuk hetvennégy négyzetméteres, a folyosó konyhának van kialakítva. A nagyobb szobában öten alszanak együtt. Ő és férje egy ágyban alszanak két legkisebb gyermekükkel, a mellettük lévő ágyon pedig hétéves lányuk. A másik szoba a két nagyobb lányé.

Tanyán nőtt fel, el sem tudná az életét képzelni városban. Egy barátnője tudott volna Kiskunmajsán havi tízezerért albérletet, de ő egyrészt nem tudna más tulajdonában élni, másrészt hiányozna a kert, az állatok és mindaz a szabadság, ami a tanyával együtt jár.

– Olyan családi életem volt, hogy menekülni kellett otthonról – mondja. Tizenhat évesen szülte első lányát, így az iskolából kimaradt, nem tudott szakmát tanulni. A tanyasi házat férjével együtt hitelre vették, de már két éve nem tudják fizetni a törlesztőrészletet, mert férje munkanélküli lett. Negyvenezret kellene havonta fizetni. Eddig négyszázezer forintot törlesztettek, de fogalmuk sincs, még mennyi lehet hátra, mert akitől vették, nem áll velük szóba a férje iszákossága miatt. Lehet, hogy már bírósághoz fordult, ezért félnek a kilakoltatástól. Van egy tanya Harkakötönyben, ahová mehetnének, ami az öröksége. Viszont az egy sokkal rosszabb állapotban lévő ház. A mennyezet be van szakadva, nincs villany sem. Egyre sűrűbben jár át oda, csinosítgatja a birtokot, hogy végszükség esetén ott meg tudjanak húzódni. A házasságuk megromlott, az asszony nem számíthat a férjére ebben a nehéz küzdelemben. Édesanyjához még fordulhatna, de ő harmincezer forintból neveli tizenhárom éves fiát. Egyetlen segítsége a barátnője, akivel együtt szoktak néha a városban bevásárolni. Biciklivel mennek, mert azon könnyebb hazatolni a szatyrokat, ami a földes, kanyargós úton így is embert próbáló feladat. A családi pótlék és a gyes együtt alig több mint százezer forint, megélhetésre ötvenezer forint marad.

– Nem kapunk élelmiszercsomagot, pedig mindegyik gyermekem halmozottan hátrányos helyzetű. Ösztöndíjat is csak az osztálytársai kapnak, mi nem, pedig négyes, ötös tanulók – panaszkodik. A három iskolás gyermek mellett váratlan kiadás mindig van: legutóbb például szemüveget kellett íratni az egyikőjüknek, ami tizennégyezer forintba került. Egy tanyasi iskolásnak sokkal nehezebb az élete. Manapság néha már ahhoz is internet kell, hogy megnézzék, mi a másnapi házi feladat. Mivel a tanyán nincs sem számítógépe, sem internete, vagy bekéredzkedik egy osztálytársához, vagy bent marad az iskolában. Ha bent marad, akkor már csak a helyi járattal tud hazajönni. Ilyenkor anyukája elébe viszi a buszmegállóba a biciklijét, hogy ne kelljen onnan kilométereket gyalogolni haza. Talán valamivel egyszerűbb lenne vonattal jönni, de arra nincs bérlete. Vagy buszbérletet vesznek, vagy vonatbérletet. Kettőre nincs pénz.

Dr. Csatári Bálint szerint a 2014–2020-as tervezési időszak lesz a döntő.

– Ha az új földtörvény nyomán rendeződnek a tulajdon- és birtokviszonyrendszerek, például a szövetkezeti osztatlan közös tulajdon, és a 2013-tól alaposan megváltozó új európai agrár- és vidékfejlesztési támogatási rendszer alapján készülő magyar vidékfejlesztési tervben kitüntetett és támogatott lehetőséget kaphat a tanyás térségeink megújítása, akkor egyre több családi gazdaság létesülhet, ami életet lehelhet a tanyavilágba – véli az egyetemi docens, aki a kétezres évek elején a negyvenezer tanyából álló homokhátsági tanyavilágot kutatta.

– A bejegyzett őstermelők, farmerek, háztáji gazdálkodók száma nyolcezer volt, ebből összesen csak kétezren érték el azt a gazdálkodási szintet, amit komolynak lehet nevezni. Ez azért elkeserítő, mert ez a mintegy nyolcezer négyzetkilométernyi terület az ország éléskamrája lehetne – mondja Csatári Bálint, aki szerint a hagyományos, piaci értelemben vett mezőgazdálkodás a hazai tanyák csak maximum egyharmadára jellemző, egy másik harmadánál pedig valamilyen önellátó, háztáji gazdálkodást folytatnak. A harmadik harmad esetében a tanya csak a lakófunkció szerepét tölti be, gazdálkodás egyáltalán nincs. Itt él a lumpenesedő réteg, amely a városból kimenekültekből áll, s még a krumpli termesztését is újra kellene tanulniuk, hogy a porta egyfajta életfenntartó tevékenységet jelenthessen. Ezeken a részeken sok szegény él, s a bűnözés is elterjedt.

Kiszolgáltatva

A kutató meggyőződése, hogy a tanyavilágnak ma is lehetne jövője. Először is azért, mert a zsúfolt Európához képest tanyavilágunk valóságos oázis: szép táj, gyönyörű környezet, tiszta levegő.

– Több száz külföldi tanyatulajdonos van Magyarországon, főleg hollandok, belgák, németek, mert tanyához föld nélkül ingatlanként hozzá lehetett jutni. Ha szép, nádfedeles tanyát látunk, nyolcvan százalékban biztos, hogy külföldi a tulajdonosa – mondja Csatári Bálint, ám szerinte az idillikus tanyasi világ után való áhítozás helyett az lenne a fontos, hogy a közgondolkodás a tanyákat értéknek, gazdasági potenciálnak, hungarikumnak tekintse. – Az Európai Unióban nincsenek korlátozva a zöldség-gyümölcs kvóták, kiváló minőségű termékeket lehetne itthon előállítani. A professzionális, piacra termelő tanyás gazdálkodás folyamatosságát az egykori, kulákoktól elvett mintagazdaságokhoz hasonló tanyás farmokon kellene megtalálni, de ma nincs meg sem a gazdálkodáshoz szükséges tudás, sem az emberi erőforrás, hiányzik a tőke és a szervezeti forma is, hogy például a gazdák ne egyenként, kiszolgáltatva hordják terményeiket a nagybani piacra – magyarázza.

Amikor Madár László 1985-ben úgy döntött, vesz egy tanyát, és a családdal gazdálkodni fognak, eladták a Kiskunmajsán lévő házukat, és minden pénzt a tanyasi gazdaságba öltek.

– Sajnos – teszi hozzá, mert ahogy fogalmaz, harminc év alatt nem tudott annyit termelni, hogy a bankot kielégítse. Van egy 4200 négyzetméteres, nagy légterű, uniós szabványnak is megfelelő növényházuk, aminek megépítése, kialakítása húszmillió forintba került. Egyik felében padlizsánt, másikban paprikát termelnek. A fóliához tízmillió forint hitelt kellett felvenni. A hitel két év múlva jár le, a törlesztőrészlet évente több mint kétmillió forint.

Tanyagazdasága minden szigorú uniós előírásoknak megfelel. Hogy csak kettőt említsünk: a ládákat szigorúan csak az artézi kút vizével lehet kimosni, az egyébként bevizsgált és emberi fogyasztásra alkalmas vezetékes vízzel tilos. Továbbá a hűtőházban lévő egércsapdákról jól látható helyen térképet kell kiaggatni – Kinek? Az egereknek? –, különben jön a büntetés.

Madár László tagja az egyik megyei értékesítő szervezetnek, de azt mondja, hiába van velük szerződése, csak akkor veszik át tőle a terményt, ha van rá kereslet.

– Tavaly volt két hektár sütőtököm. Hetven tonnára volt szerződésem, de csak egy tonnát vettek át. Azt mondták, tároljam be, majd adnak kilójáért tíz forintot. Inkább szétosztottam a szomszédoknak, hisz ez a pénz a benzinköltséget nem állta volna. Ennek ellenére küldték a felszólítást, hogy nem teljesítem a szerződést, ami jogkövetkezményeket fog maga után vonni. A padlizsán piaci ára egész évben nem esett százötven forint alá, ők mégis csak hatvan forintot kínáltak érte – meséli az értékesítéssel járó megpróbáltatásokat. Egy másik szövetkezet kétkamionnyi kínai kelt vitt el tőle, máig nem tudni, hová.

– Mivel a növényházban tudok fűteni, a kínai kel már márciusban megvolt. Harminckétezer tövet szedtem le, nagyon kedvező árat ígértek érte. A cég csődbe ment, a terményem és vele együtt ötmillió forintom pedig eltűnt, egy fillért nem láttam belőle.

Azt mondja Madár László, ha egy gazda nem teremt magának piacot, el van veszve. A TÉSZ-ekben már nem bízik, a kiskundorozsmai nagybani piacon bérel helyet, havonta harminchatezer forintért. Fia már kiábrándult a gazdálkodásból, elment dolgozni egy céghez. Őt kifizetik.

Lass Gábor

Digitalstand17


Békemenet



mentsver








Eseménynaptár
<
>
<
>