Szentesi Zöldi László

Fekete Gyula igazsága

1995-ben találkoztam Fekete Gyula íróval. Illetve nem is, mert már három évvel azelőtt meghívtak a szegedi vendéglőbe, ahol Raffay Ernő, Bíró Zoltán és Domonkos László társaságában hallgathattam megfontolt, bölcs szavait. Akkoriban én még kissrác voltam, csendben üldögéltem, leginkább próbáltam elcsípni valami bölcsességet. Szemléletben, nézőpontban a nevezettekkel egy platformon álltam, olvastam a népi írókat, lelkesedtem a népi Magyarországért, a saját útért. És persze Fekete Gyuláért, aki akkor már évtizedek óta folytatta szélmalomharcát a magyar megmaradásért. Mert kár lenne eltagadni, hogy hiába pörölt a hatóságokkal, mutatott utat, írt komplett családvédelmi tervezetet, a hozzá hasonló nemzeti elkötelezettségű értelmiségiek érdemben nem tudták befolyásolni a döntéshozókat.

Vörös amazonok

Kategória: 
Fotók: fortepan, szerk.: demokrata.hu

Száz évvel ezelőtt, a Tanácsköztársaság vérgőzös napjaiban harcos amazonok tűntek fel a barikádokon. Nők, akik nem akarták magukat nőként látni. Lányok, akik kényszernek érezték, hogy asszonyok lettek. Forradalmárok, akik kizárólag a mindenható pártban hittek. Kanyargós életpályájuk nem pusztán kordokumentum, de máig ható tanulságokkal is szolgál.

Az elveszett szimat

Minden szakmának vannak speciális ártalmai. A tanító a felnőttekkel is lassan, tagoltan beszél, mintha éppen hatodikosok lennének. Az orvosnak annyi felelős döntést kell hoznia, hogy néha a privát élete is folyamatos felelősségvállalás. A színész pedig sokszor nem engedi el a figuráját, így előfordul, hogy a sarki boltban Hamlet kér húsz deka trappistát szeletben. Ha pedig az ember a sztálinizmust kutatja, akkor ott is sztálinizmust szimatol, ahol nem kéne.

Eplénynél még megvolt

Életemben többször is részt vettem úgynevezett Oroszország-konferenciákon. Minden alkalommal úgy éreztem, hogy nyugatiak és a közép-kelet-európaiak között nagyjából úgy ezer verszta a távolság. Egyszer Budapesten ülhettem végig egy zárt körű megbeszélést, ekkor az inkognitóban érkezett brüsszeli döntéshozót újságírókból, politikusokból, írókból álló alkalmi csapat fogadta. A találkozót egy államtitkár szervezte, és szépen, udvariasan haladtunk egy kört, mindenki elmondta, milyennek látja Oroszországot, milyen uniós politika volna kívánatos, vendégünk pedig serényen jegyzetelt.

Az arab Dimitrov

Egy-egy állam erejét az adja meg, képes-e megbüntetni a rendje, berendezkedése ellen vétőket. Margaret Thatchert még nagy ellenfele, az IRA is tisztelte a maga módján, jóllehet a „Vaslady” egyszerűen kriminalizálta és ennek megfelelően büntette az ír gerillákat (azt most hagyjuk, mert nézőpont kérdése, hogy szabadságharcosoknak vagy terroristáknak tekintjük-e őket). Az amerikaiak sem teketóriáztak, és méreginjekcióval kiiktatták az élők sorából Timothy McVeigh-t, az oklahomai irodaház felrobbantóját. Ellenpéldának pedig ott van Anders Breivik, aki maga mondta a szemébe a bírónak, hogy a liberális demokrácia gyengesége miatt tettével aránytalan büntetést kap majd. Úgy is lett, a maximálisan kiszabható 21 évre ítélték, más lapra tartozik, hogy ha lejár, társadalmi veszélyessége miatt minden bizonnyal meghosszabbítják majd Breivik szabadságvesztését.

Oldalak