2018:11

A bérek továbbra is emelkedni fognak

Kategória: 
Fotó: Somfai Sándor/Demokrata

Mivel most biztonságosabbnak érezzük a munkánkat, magasabb bérekért is tudunk dolgozni, a családokban több gyermek születik, mint 2010-ben. Kormányváltás esetén ez megváltozhat – mondta a Demokratának Szalai Piroska, a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány kuratóriumi elnöke, a Nemzetgazdasági Minisztérium tanácsadója.

A nyugalomnak vége

Kategória: 
Fotó: Vermes Tibor/Demokrata

Angela Merkel nemrég elismerte a no-go zónák és a párhuzamos társadalmak létezését, ám Németországban a politikai korrektség hajszolása továbbra is meggátolja, hogy az emberek őszintén elmondhassák véleményüket a migránsok betelepítéséről. Pedig lenne miről beszélni, a gyilkosságok száma száz százalékkal, a nemi erőszakok száma százharminc százalékkal nőtt az elmúlt években – mondta a Demokratának Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő.

A Czeglédy-labirintus

Kategória: 
Fotó: MTI, archív

A becsapott diákoknál lényegesen nagyobb kárt okozott Czeglédy Csaba az államnak, miután az általa működtetett hálózat 6,3 milliárd forint áfát és személyi jövedelemadót nem fizetett be a költségvetésbe. A tucatnyi cégből álló bűnszervezetben több vállalkozáson folyt keresztül a pénz, a közbeékelt cégek gyakran csődbe mentek, vagy külföldre települtek át. A baloldal által mártírnak titulált Czeglédynek nem ez az első ilyen ügye, 2003-ban szintén adócsalásért már jogerősen elítélték.

Az aranykor krónikája – Sport: stratégiai ágazat

Kategória: 
Fotó: MTI, archív

Magyarországon 2011-ben stratégiai ágazattá vált a sport, ami számos pozitív változást eredményezett. A korábbi kedvezőtlen folyamatok pozitív irányba fordultak. Mára rendeződött az egyesületek működésének háttere, számos új létesítmény jött létre vagy újult meg országszerte, a sportolók és az edzők is nagyobb szakmai támogatást és anyagi megbecsülést kapnak, és egyre többen választják kikapcsolódásként a sportot.

Putyin üzent

Kategória: 

Vlagyimir Putyin évértékelő beszédében bejelentette, hogy Oroszország olyan katonai technológiával rendelkezik, ami talán csak a tengerentúli sci-fikben létezik. Nyilvánvalóvá tette, hogy Moszkva adott esetben kész be is vetni ezeket a fegyvereket – értelemszerűen válaszcsapásként. Az orosz elnök vélhetően nem fenyegetni akart, csak tárgyalásra késztetni Washingtont.
 

Oldalak