Tagadjuk vagy sem, szép lassan megváltozik az életünk. Gyakoribbá váltak a viharok és az árvizek, a biztosítók átalakítják stratégiáikat, a városok csapadékvíz-elvezetési rendszerüket, a városban élők pedig légkondicionáló berendezéssel hűtik lakásaikat. Észrevétlenül elkezdtünk alkalmazkodni a klímaváltozáshoz. E kérdésben a települési önkormányzatoknak különösen nagy szerepe lehet, hiszen sok esetben lokálisan kezelhető problémákról van szó. Őket segíti a Klímabarát Települések Szövetsége.

Fotó: http://www.shutterstock.com/illusztráció

2008-ban hívta fel először a figyelmet tizenhárom ország tudományos akadémiája közösen, hogy az eddig bekövetkezett globális hőmérséklet-emelkedés folytatódni fog, ezért fel kell készülnünk a változás elkerülhetetlen következményeire. Ez akkor fordulópontot jelentett a szakmai megközelítésben: kimondták, hogy a megelőzés mellett most már alkalmazkodni is muszáj.

Ismert a szlogen: gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan! A reagálás szükségessége sokkal inkább jelentkezik helyi szinten, a veszélyeztetett állatok és növények védelme, az időjárási események miatt keletkező épületkárok, a vízelvezetési rendszer fejlesztése, a hőhullámok vagy szmog idején végrehajtandó intézkedések mind szűkebb környezethez kötött feladatok. Ki gondolta volna akár csak tíz évvel ezelőtt, hogy évente húsz-harminc alkalommal kell majd UV-riadót elrendelnie egy önkormányzatnak?

A Klímabarát Települések Szövetsége 2007-ben jött létre öt önkormányzat – Hosszúhetény, Tatabánya, Pomáz, Pilis és Albertirsa – részvételével. E települések vállalták, hogy lehetőségeikhez mérten mindent megtesznek a felmelegedés hatásainak mérsékléséért. Ez okból klímastratégiát készíttettek maguknak az MTA szakemberei, több egyetemi tanszék, illetve civil szervezetek segítségével. Most már 39 tagjuk van.

– Hármas feladata van most a településeknek: szemléletformálás, stratégiaalkotás, kapacitásfejlesztés. Ez utóbbi azt jelenti, hogy ideje klímareferenst alkalmazni, illetve feltárni az alkalmazkodóképesség lehetőségeit és korlátait – mondja dr. Pálvölgyi Tamás, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem tanszékvezető egyetemi docense, a Szövetség által megvalósított európai uniós támogatású projekt szakmai vezetője. A 400 millió forint értékű pályázat segítségével módszertani útmutatókat dolgoztak ki több típusú lakóhely – megyeszékhelyek, városok, fővárosi kerületek és vidéki települések – számára arról, hogyan alkossanak klímastratégiát. Emellett tudásbázist biztosítanak, segítenek pályázatok végrehajtásában, projektek koordinációját végzik. Céljuk az, hogy a megyéknek és településeknek legyen olyan megvalósítható klímastratégiája, amely beépül a mindennapokba, legyen az egészségügy, várostervezés, építészet vagy zöldfelület-kezelés, ezenkívül szülessenek forgatókönyvek éles helyzetekre.

A főváros és a 19 megye elkezdte már a klímastratégiák kidolgozását, ezenkívül a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium várhatóan néhány hét múlva kiírja azokat a KEHOP-pályázatokat (Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program), amelyek a megyeiek után a helyi, települési stratégiák megalkotását támogatják.


Felkészülés a jövőre

A módszertan szerint az egyik legfontosabb feladat, hogy képet kapjunk a település jelenlegi éghajlatvédelmi helyzetéről, így például arról, mennyi üvegházhatású gázt bocsát ki egyáltalán, ugyanis többek között még erről sincsenek információink. Másrészt azt is össze kell gyűjteni, konkrétan mit veszélyeztet az adott helyen a klímaváltozás, például az épített környezet biztosan minden településen érintett, illetve a lakosság egészsége is hőhullámok idején.

– Csak a helyzet felmérése után tudunk célokat és konkrét intézkedéseket is megfogalmazni, például a városok számára egyre fontosabb feladat, hogy a belterületi csapadékvíz-elvezetést hatékonyabbá tegyék – mondja Pálvölgyi Tamás. – Lényeges kérdés, mindezt hogyan és miből fogják finanszírozni, hiszen minden stratégia annyit ér, amennyit abból meg lehet valósítani. Még nehezebb kérdés, hogy az üvegházhatású gázkibocsátás csökkentésére vonatkozó célokat is ki kell tűzniük, s habár ez nem jogi kötelezettségvállalás, inkább információ, akkor is nagy felelősség, mert ha egy számot egyszer meghatároztak, leírtak, később hivatkozni lehet rá. E tekintetben egyelőre tanácstalanok az önkormányzatok, hiszen arról sincsenek adatok, mennyibe kerülhet egy bizonyos mértékű kibocsátáscsökkentés megvalósítása.

A stratégiák megalkotásának fontos eredménye lesz, hogy a települések egyáltalán számba veszik a problémákat, átgondolt jövőképet alkotnak, és létrejön körülöttük egy platform, egy szakértői hálózat.

– A helyi önkormányzatoknak abban is nagy szerepe van, hogy energiahatékonysági intézkedésekkel mérsékelhetik a klímaváltozást okozó helyi hatásokat – mondja Kovács Lajos, a Szövetség elnöke, Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat alpolgármestere. – Például az építési szabályozás is nagymértékben számít, ugyanis az épületek hőmegtartó képességéről, tájolásáról, szigeteléséről stb. döntenek. A városok feladata az is, hogy a növényzetet gondozzák, ám azt például még soha nem mérte fel senki, mekkora zöldvagyona van az önkormányzatoknak. Márpedig a helyi klímát ez is befolyásolja.

Nagyon sok olyan területen is gyakorlati következményei vannak a klímaváltozásnak, amelyekre nem is gondolnánk. Például a Szövetség egy uniós projekt keretében a biztosítótársaságok számára is kutatást folytat azért, hogy megalapozottabb biztosítási konstrukciókat tudjanak készíteni. Ugyanis az elmúlt időszakok adatai alapján egyre nehezebb kiszámítani a jövőt, és a „minden úgy megy, ahogy eddig” alapú megközelítés túl magas biztosítási díjakhoz vagy – ha finanszírozhatatlannak ítélik – bizonyos káresemények biztosításának megszűnéséhez vezethet.

Például a nagy májusi, főként budapesti esőzés kapcsán a Magyar Biztosítók Társasága közzétette az elmúlt évek tapasztalatait, miszerint egyre koncentráltabban alakulnak ki nagy, lokális viharok. 2010 és 2015 között, a májustól augusztusig tartó időszakban több mint 885 ezer káresetet rendeztek, egy lakossági ingatlanban átlagosan 115 ezer forintnyi kár keletkezett, és a kifizetett összeg megközelítette a 70 milliárd forintot.

– Ez a szélsőséges fővárosi esőzés azt is megmutatta, hogy szükség van a városok csapadékvíz-elvezető rendszerének a fejlesztésére. Mivel eközben gyakran a vízhiány okoz problémát, ideje a fölösleges vizet helyben tartani, a városokban például ideiglenes tavak formájában, ami egyben a víztükörfelületet is növelné, csökkentve a hőszigetek hatását. Szintén nagyon fontos felkészülni arra, hogy egyre hosszabb ideig tartó hőhullámok jönnek, aminek nagyon káros hatása van az emberi szervezetre – állapítja meg Kovács Lajos.


Nő a halálesetek száma

Amikor a nagy hőség és a páratartalom együttese elér egy bizonyos szintet, a szervezet többé nem képes lehűteni magát, és elkezd túlmelegedni – e tekintetben különösen az idősebb korcsoport veszélyeztetett. A halálozások okát többségében keringési és légzőszervi problémák adják, a nőknél nagyobb arányban, mint a férfiaknál. Az elfogadott kutatások szerint a 25 Celsius-fok feletti átlaghőmérséklet legalább 12 százalékos többlethalálozást okoz.

2003-ban volt az első olyan nagy hőhullám Európában, aminek elemezték az egészségügyi és halálozási statisztikáit, ennek alapján csak augusztusban 35 ezerrel több haláleset történt (az időszakra jellemző halálozáson felül). A legtöbb Franciaországban következett be, az 1946 és 2002 közötti időszak átlagos halálozási mutatói hatvan százalékkal nőttek. A 75 évnél idősebbek között ez 70 százalékos volt, de a 45–74 év közötti korcsoportban is 30 százalékos többletet regisztráltak.

A Meteorológiai Világszervezet (WMO) szerint gyakoribb hőhullámokra kell felkészülni idén is, már így is megdőltek a melegrekordok, Kalifornia egyes vidékein 53 Celsius-fokot, a pakisztáni Turbatban 54 fokot mutattak a hőmérők május végén, utóbbi az Ázsiában mért eddigi legmagasabb hőmérséklet. A WMO szerint a halálesetek egy része megelőzhető, ha a hatóságok időben figyelmeztetik a lakosságot, gondoskodnak a leginkább veszélyeztetett csoportok védelméről, és felkészítik a kórházakat. Ez például helyi szintű intézkedéseket jelent.

A Nature Climate Change című szaklapban nemrég közzétett tanulmány pedig modellezni próbálja a jövőt is. A legkedvezőbb forgatókönyv az, ha csak 1 Celsius-fokkal emelkedik az átlaghőmérséklet 2100-ig, de ehhez nagyon precízen be kellene tartani a párizsi klímamegállapodást, ami pedig valószínűtlen, miután az USA most lépett ki. Már ebben az esetben is Földünk felszínének 27 százalékán válhatnak életveszélyessé a hőhullámok, ahol az emberiség csaknem fele él. A legpesszimistább forgatókönyv szerint átlagosan 3,7 Celsius-fokkal növekszik az átlaghőmérséklet a Földön, ennek hatására a gyilkos hőhullámok bolygónk felszínének a 47 százalékára kiterjednének, érintve az emberiség csaknem háromnegyedét.

Ráadásul az emberi szervezetet önmagában is erősen megterhelő tartós hőség rendszerint rendkívül rossz levegőminőséggel párosul: az ilyenkor jellemző meteorológiai paraméterek kedveznek a fotokémiai szmog kialakulásának. Ez az emberi tevékenység által kibocsátott különböző légszennyező anyagokból áll, valamint a növényzet által kibocsátott, önmagukban ártalmatlan vegyületekből, melyek az erős napsugárzás hatására kémiai úton alakulnak ki. Ez utóbbi az úgynevezett másodlagos levegőszennyezés. Nemcsak nagyvárosokban képződik, és sokszor kontinensnyi kiterjedésű, az ellene való hatékony védekezés szinte lehetetlen. Hőhullámos időszakokban a PM10-koncentráció a jellemző nyári átlagos érték másfélszeresére, az ózonkoncentráció pedig 30 százalékkal növekszik, sokszor az egészségügyi határértéket meghaladó mértékre. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tanulmánya szerint a 70μg/m3 ózonkoncentráció felett minden további 10μg/m3 koncentráció­növekedés 0,5 százalékkal emeli a halálozások számát, míg a PM10-részecskék esetében a 100μg/m3 koncentráció elérése 2,5 százalékos halálozásemelkedést jelent. Úgy becsülik, hogy a 2003-as augusztusi euró­pai hőhullám többlethaláleseteit 14–38 százalékban az egyidejűleg fennálló rossz levegőminőség is okozhatta.


Szív és fej

– Könnyebb együtt, ki tudjuk cserélni a tapasztalatainkat, látjuk, hogyan sikerült másnak egy-egy projekt, illetve közös programokat is kidolgozunk, nem utolsósorban együtt gondolkodunk, ami végül településformáló tevékenységgé válhat – mondja Csernus László, Újbuda klímakoordinátora arról, miért csatlakoztak a Szövetséghez. Náluk is most készül a kerület klímastratégiája.

Egy-egy település számára korlátozottabbak a lehetőségek a klímaváltozás megelőzésének területén, mert számos olyan nagy kibocsátórendszer van, amire inkább csak állami szinten lehet hatni. Viszont az alkalmazkodás mellett a szemléletformálásban nagy szerepük lehet.

– Gyakorlatilag már a bölcsődében megkezdjük a környezeti nevelést, az óvodáink egymás után szerzik a „zöld” minősítést. Segítjük az elektromos autók terjesztését az egyre több töltőpont létesítésével, az egyik önkormányzati cégünk már elektromos kocsikkal közlekedik, és tervezzük, hogy az egész autóparkot lecseréljük. Dolgozunk a biciklihálózat észszerű fejlesztésén is. A kerület napja – szójáték helyett számjáték révén – 11. hó 11-e, és erre utalva 1111 fát fogunk elültetni egy program keretében – sorolja az eredményeket az alpolgármester.

– Az éghajlatvédelem a fejünkben és a szívünkben dől el, nem az ENSZ vagy az EU tárgyalótermeiben, ez szent meggyőződésem – szögezi le Pálvölgyi Tamás. – Hiába hivatkozunk ugyanis mindig a nagy ipari szennyezőkre, a szén-dioxid-kibocsátás negyven százalékát az épületek adják, a második legnagyobb kibocsátó a közlekedés, a harmadik a mezőgazdaság, főként a nitrogénalapú műtrágyák használatával, és csak a negyedik az ipar. Rengeteget lehetne pénzkiadás nélkül is elérni, pusztán az életformánk megváltoztatásával, például akkor, ha „telekocsival” utaznánk, ami optimális esetben negyedére csökkenthetné az egy főre jutó közlekedési kibocsátást. Azt pedig, hogy a fejünkbe milyen információk és a szívünkbe milyen érzések kerülnek, leginkább egy olyan szakmai szervezet tudja kézben tartani, mint a Klímabarát Települések Szövetsége.


A továbbgondolkodás kényszere

Antal Z. László, az MTA Szociológiai Kutatóintézetében működő Éghajlatváltozás Kutatóműhely vezetője, egyben a Szövetség alapító elnöke többek között annak a gondolatnak a mentén kezdett bele a szervezésbe, hogy az emberek szívesen hárítják a jövőre a környezeti problémákat. Ez abban a tipikus hozzáállásban nyilvánul meg: „Remélem, én azt már nem érem meg!” Ez egy automatikus védekezési mechanizmus, az emberek tehetetlenségükben keresnek valami elfogadható és a fenyegetett létállapotot feloldó megoldást. De végzetes, ha egy kultúrában ez lesz az általános válasz egy súlyos és megoldandó társadalmi gondra, mert az a kultúra, amelyben az emberek nem gondolkodnak tovább a saját életüknél, pusztulásra van ítélve.

Ez a hozzáállás részben a fogyasztói társadalom jellegzetességeiből is következik, de a Szövetség szerint a gondolkodásmód formálásában sokkal nagyobb ösztönző erővel tud hatni a helyi közösség. Ugyanis számos környezetvédő tevékenység még formabontónak, sőt furcsának számít: így az, hogy tömegközlekedést vegyünk igénybe autó helyett, hogy nem költözünk kényszeresen minél nagyobb házba. Új társadalmi normákra van szükség a fennmaradásunk érdekében, és sok szakmabeli gondolja azt, hogy helyi szinten több lehetőség van ezek elfogadtatására, könnyebb megértetni őket, mert szorosabb a kapcsolat az emberek között, könnyebben terjed a jó példa. Eszerint minél erősebb egy közösség és minél kisebb egy település, annál rugalmasabban tud alkalmazkodni a természet változásaihoz.

Emellett a politikai vezetők nehezebben fognak tudni életmódbeli változásokat elérni, mert ezek népszerűtlenek: könnyebb azzal a jövőképpel választást nyerni, hogy minden sokkal jobb és több lesz, folytatódik a növekedés, mint azzal, hogy erőfeszítésekre, áldozatokra van szükség. A politikai vezetők a választórendszer foglyai, emellett a gazdasági érdekek is kötik a kezüket, miközben mégis tőlük várjuk a megoldást. Ezért egyre több európai uniós iránymutatás is a településeket állítja fókuszba.

Fehérváry Krisztina