November 1-jétől lehet leadni a gáz- és távhőtámogatási kérelmet az államkincstárnak, de akik az idén is kaptak, azoknak a szervezet kipostázza a szükséges dokumentumokat november 20-ig. Daróczi Dávid kormányszóvivő hangsúlyozta: a kompenzációt mindenkinek újra igényelnie kell, és ezt érdemes még az idén megtenni, mert aki csak jövő januárban jelentkezik, az a rákövetkező hónap első napjától kaphatja meg a támogatást.

Korábban Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke azt mondta: a kormány ötven százalékkal csökkenti két év alatt a gázár-kompenzációra fordítható összeget. Hozzátette: tavaly még mintegy 150-160 milliárdot fordított a kabinet a gázárak kompenzációjára, jövőre ez az összeg 82 milliárd forint lesz.

(inforadio.hu)