Szilvásy György titokminiszter után az MSZP Nógrád megyei elnöke is luxusvillát épít, tudta meg a Magyar Nemzet. Boldvai László saját állítása szerint megtakarításaiból, ingatlaneladásból és hitelből finanszírozza a becslések szerint ezer négyzetméteres épületkomplexumot.

A szocialista politikus – vagyonbevallása szerint – 40 millió forintot tart értékpapírban, 15 milliót pedig bankban. A dokumentum alapján az országgyűlési képviselői tiszteletdíjon kívül nincs más adóköteles jövedelme, és gazdasági társaságban sem érdekelt. Boldvai Lászlót, az MSZP egykori kincstárnokát zsarolással vádolták a Tocsik-ügyben, de a bíróság felmentette.

hírTV