Periódusos rendszer extrákkal címmel középiskolás diákok hallgathatnak ismeretterjesztő előadást február 26-án a Magyar Tudományos Akadémián (MTA) az elemek periódusos rendszerének nemzetközi éve alkalmából.

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Az előadást Lente Gábor, a Pécsi Tudományegyetem egyetemi tanára tartja az MTA Dísztermében.

A 2019-es évet az ENSZ Közgyűlése és az UNESCO több nemzetközi tudományos szervezet kezdeményezésére a periódusos rendszer nemzetközi évévé nyilvánította, ezzel megemlékezve az orosz Dmitrij Mengyelejev által írt első, a periódusos rendszer logikáját ismertető tudományos cikk megjelenésének 150. évfordulójáról. Ennek alkalmából 2019-ben világszerte számos tudományos rendezvényt tartanak a periódusos rendszerről. Az ismeretterjesztő programot a kémia népszerűsítésére szervezi meg az MTA Kémiai Tudományok Osztálya – olvasható a szervezők tájékoztatásában.

Az előadó, Lente Gábor professzor, régóta ismert tudománynépszerűsítő tevékenységéről, két magyar nyelvű könyv és közel száz ilyen jellegű folyóiratcikk szerzője. A periódusos rendszer történetéről eddig is rendszeresen tartott középiskolásoknak, illetve tanároknak előadásokat, több ilyen előadásának videofelvétele megtekinthető az interneten, illetve televíziós műsor készítésében is részt vett – írják.

A szervezők az előadást elsősorban középiskolába járó diákoknak ajánlják. A részvétel regisztrációhoz kötött. Az előadásról videofelvétel készül, amelyet az MTA honlapjáról érhetnek el az érdeklődők.

Dmitrij Mengyelejev 1869. március 6-án tette közzé az elemek periódusos rendszerét, a nevét is viselő Mengyelejev-táblázatot. Az UNESCO idén számos rendezvénnyel, szimpóziummal ünnepli Mengyelejev felfedezését, középiskolásoknak versenyt rendez a periódusos rendszerről, világszerte neves tudósok fognak felkeresni iskolákat tudományos kísérleteket bemutatva.