Agyuk apró volta ellenére a méhek képesek alapvető matematikai feladatok, például összeadás és kivonás elvégzésére – állapította meg egy kutatás.

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Ez különleges teljesítmény, tekintve a számtanhoz szükséges kognitív képességek szintjét. 

Az ausztráliai RMIT Egyetem tudósai által vezetett kutatócsoport betanított egyes méheket, hogy bemenjenek egy útvesztőbe, ahol 1-5 figurával találkoznak, melyek vagy kék, vagy sárga színűek. 

Ha a figurák kékek voltak, a méheknek a figurák számához hozzá kellett adniuk egyet, ha sárgák, akkor ki kellett vonni egyet. Ha ezután a helyes megoldással feltüntetett alagútba szálltak be, akkor jutalmat kaptak. 

Kezdetben a méhek véletlenszerűen választottak, de mintegy 100 tanulópróba után, melyek 4-7 órán át tartottak, megfejtették a kódot és rájöttek, hogy a kék plusz egyet, a sárga mínusz egyet jelent és a szabályt alkalmazni tudták új számok esetében is. 

„Eredményünk arra utal, hogy a fejlett numerikus kogníció sokkal szélesebb körben megtalálható a természetben az emberen kívül is, mint azt korábban vélték” – mondta Adrian Dyer, az RMIT kutatója. 

Korábbi kutatások kimutatták, hogy az emberszabásúak, a madarak és a pókok is képesek kivonni és összeadni. Most már a méhek is ebbe a csoportba tartoznak. 

Matematikai problémák megoldásához az észlelés két szintjére van szükség: egyrészt az összeadás és kivonás szabályait a hosszú távú memóriában kell tárolni, másrészt mentálisan tudni kell kezelni meghatározott számok egy halmazát a rövidtávú memória használatával.

Annak felismerése, hogy a méhek képesek erre nagyon apró és viszonylag egyszerű agyukkal, messze mutató jelentőségű.