Többen születtek és többen is haltak meg 2015 első két hónapjában, mint egy éve ugyanebben az időszakban, többen is kötöttek házasságot – közölte a KSH csütörtökön közzétett gyorstájékoztatójában.Az MTI-nek küldött közlemény szerint idén januárban és februárban 14 640 gyermek született, 3,6 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában. Idén tehát 504-gyel több gyermek született, mint tavaly ebben a két hónapban.
A halálozások száma 25 469 volt, ami az egy évvel ezelőtti azonos időszakhoz viszonyítva nagy mértékben, 18 százalékkal emelkedett. Az idei év első két hónapjában tehát 3945-tel többen haltak meg, mint 2014 januárjában és februárjában.

A Központi Statisztikai Hivatal elemzése szerint a jelentős halálozási többlet hátterében a tetőző influenzajárvány és az előző év alacsony bázisértéke állhat.

Mivel a halálozások száma nagyobb mértékben emelkedett, mint a születéseké, a természetes fogyás a 2014. január-februári 7388-cal szemben 2015 első két hónapjában 10 829-re nőtt. A KSH összegzése szerint ez azt jelenti, hogy a természetes fogyás adata (amelybe nem számolják bele a migrációt) 3441-gyel több az egy évvel korábbinál. A természetes fogyás – 2,2 ezrelékponttal – 6,8 ezrelékre emelkedett.

A gyorsjelentés szerint a házasságkötések száma január-februárban emelkedett az előző év azonos időszakához képest. Az anyakönyvezett 2570 házasságkötés 5,6 százalékkal, 136-tal haladta meg az előző évi azonos időszakot. A házasságkötési arányszám 1,6 ezrelékes értéke 0,1 ezrelékponttal magasabb volt, mint egy évvel korábban – közölte a KSH.

A KSH adatsora szerint ezer lakosra 9,2 élveszületés és 16 halálozás jutott. Az előbbi 0,3, az utóbbi 2,5 ezrelékponttal magasabb a 2014 január-februárinál.

Az év első két hónapjában ezer élveszületésre 4,6 csecsemőhalálozás jutott, ez 0,6 ezrelékpontos csökkenést jelentett az előző év január-februárihoz képest.

MTI