Tevecsikó született a Szegedi Vadasparkban, a csődör, amely a gondozóitól a Szulejmán nevet kapta, hamar lábra állt, és a látogatók is megfigyelhetik – közölte Veprik Róbert igazgató.

A felvidéki Bajmóc állatkertjéből érkezett tevekanca, Kata tavaly a Miskolci Állatkert tevecsődörénél, Kalifánál vendégeskedett. Az, hogy az együttlétük gyümölcsözőnek bizonyult, már a tél folyamán megmutatkozott a nőstényen, amely végül múlt kedden hozta világra minden komplikáció nélkül csikóját.

Az újszülött érkezésével a Szegedi Vadaspark tevecsapata ötfősre bővült, mivel nemrégiben érkezett egy idősebb kanca egy hollandiai állatkertből. A gondozók reményei szerint hamarosan gyarapszik a csapat, hiszen Góbi, a Szegeden 2007-ben született kanca is kikerekedett.

Kétféle teve él a Földön, az egypúpú (Camelus dromedarius) Afrikában, a kétpúpú (Camelus bactrianus) Ázsiában, Szegeden az utóbbi faj egyedeit gondozzák. A kétpúpú tevék kiválóan alkalmazkodnak az extrém időjárási körülményekhez, hiszen élőhelyükön Ázsia sivatagos, félsivatagos területein nyáron rendkívül meleg van, télen pedig jóval hidegebb az időjárás mint Közép-Európában. Télen vastag bundát növesztenek, amit tavasszal levedlenek – ekkor nem túl megnyerő képet mutatnak, sok látogató hiszi azt, hogy betegek. Mindenesetre ekkor örömmel veszik, ha gondozóik is segítenek a levedlett szőrcsomók eltávolításában.

Sokáig úgy vélték, hogy a kétpúpú tevék Belső-Ázsiában honos vad ősei már kipusztultak, hasonlóan a vadlóhoz, azonban sikerült a kritikusan veszélyeztetett faj néhány kisebb populációját felfedezni. Jelenleg ezernél kevesebb él belőlük vadon a Góbi-sivatagban, és a védelmük ellenére is folyamatosan csökken a számuk.

MTI