Jövő év elejétől kemény bírságra számíthat az, aki akár egy csikket is eldob a belvárosi utcákon. Az V. kerületi önkormányzat ugyanis az év végéig rendeletet alkot a szemetelők, a koldusok és a hajléktalanok ellen. Erről a kerület polgármestere beszélt az InfoRádióban.

Több rendőr kell az utcákra, erre a célra a Belváros több pénzt is szánt: kétszeresére növelte a hatóság támogatására fordított pénzt – mondta az InfoRádióban Rogán Antal.

Ebben az évben 177 millió forintot adtunk az V. kerületi rendőrkapitányságnak. Megnégyszereztük a térfigyelő kamerák számát, amit megint meg fogunk duplázni – tette hozzá.

A polgármester szerint egy valamit még meg kell tenni: fel kell lépni a bűnözés melegágyának számító utcai koldulás és hajléktalanszigetek jelenléte ellen.

A fideszes politikus közölte: a belvárosi önkormányzat szigorú szabályozást alkot ezekben az ügyekben.

Meglehetősen szigorú rendeletet fogunk alkotni. Némi türelmi idő után egy csikk eldobását is büntetni lehet majd. Tavasztól egyre szigorúbban fogunk majd fellépni – tette hozzá.

Rogán Antal közölte: megteremtik a jogi alapját a koldusok és a hajléktalanok kiszorításának is.

Minden közösségnek joga van arra, hogy megvédje magát. Attól, hogy valaki szociálisan nehéz helyzetben van, és az utcára kényszerül, nem ok arra, hogy az utcán végezze a szükségét – mondta a polgármester.

(inforadio.hu)