Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt, archív, illusztráció

Zsiga Gyula, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) szakmai igazgatója szerint világra szóló sikert ért el nyáron a női szakág utánpótlása.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt, archív, illusztráció

A szakember hétfőn annak apropóján nyilatkozott, hogy július elején a serdülőválogatott megnyerte a svédországi nyílt Európa-bajnokságot, a juniorok július közepén százszázalékos teljesítménnyel aranyérmet szereztek a debreceni világbajnokságon, majd az ifjúsági csapat második lett a vasárnap véget ért lengyelországi vb-n.

„Nem mindennapi sikert ért el a női szakág, ami nagyon szép jövőt vázol fel. A kérdés az, hogyan tudunk gazdálkodni ezzel a sikersorozattal” – fogalmazott Zsiga Gyula.

Hozzátette, az MKSZ szakmai koncepciója és az utánpótlás-nevelés új stratégiája olyan képzést és szakmai alapú fejlődési vonulatot igyekszik kialakítani, amely a felnőtté válás utáni eredményességet is magában hordozza.

„A siker véleményem szerint önmagában is világra szóló, de az igazi értékét az adja majd meg, ha mindez felnőtt szinten is megjelenik a sportágban” – szögezte le a szakmai igazgató.

„A nyári sikerek az útba, a szakembergárdába és a játékosokba vetett hitünket is megerősítették. Érezhetően nagy az összhang a csapatainkon belül, a játékosok és a vezetők között. Emellett látunk olyan egyéni képességeket is, amelyek alapján joggal bízunk benne, ha nem történik égszakadás-földindulás, akkor azok a felnőtt válogatottban is érvényesülnek majd” – közölte Novák András, az MKSZ főtitkára.