A házigazda magyar válogatott 3-2-re legyőzte a lengyel csapatot a budapesti divízió I/A-s jégkorong-világbajnokság negyedik fordulójának csütörtöki mérkőzésén, így fontos lépést tett a bennmaradás felé, s még a feljutásra is maradt esélye.
 

Fotó: MTI, Kovács Tamás


Fotó: MTI, Kovács Tamás

Korábban 57 alkalommal találkozott a két csapat, s jelentős volt a lengyel fölény: 32 sikerük és 6 döntetlen mellett 19 alkalommal nyertek a magyarok. 2015-ben, Krakkóban a magyaroknak sikerült feljutniuk a világelitbe, egy évvel később pedig a lengyelek a mostani torna helyszínén, a Papp László Budapest Sportarénában előzték meg a magyarokat az olimpiai selejtezőtornán. A legutóbbi találkozón a februári katowicei felkészülési tornán 3-2-re győzött Jarmo Tolvanen együttese.
    
A magyar keretből ezúttal hiányzott Sofron István, a szlovénok ellen a legtöbbet jégen lévő magyar mezőnyjátékosra könyökproblémák miatt nem számíthatott a szövetségi kapitány. A kapuban ezúttal is Vay Ádám állt.
    
A találkozó előtt egy órával már nagy számban gyülekeztek a magyar drukkerek a szurkolói faluban, szinte minden sátor előtt sorok kígyóztak.
    
A mérkőzés magyar emberelőnnyel és góllal indult: Sebők Balázs saját kipattanójára robbant jó ütemben a lengyel kapu elé, s 64 másodperc elteltével vezetést szerzett az olaszok és szlovének ellen is betaláló csatár. Újabb – ezúttal kihasználatlan – hazai fór következett, azonban kicsivel később egyenlő létszámnál újra betalált az agilisen játszó magyar válogatott: a kapus Przemyslaw Odrobnyról, Benk András pedig éles szögből a hálóba lőtt. Ezt megelőzően is a magyarok akarata dominált, 15 lövésükkel szemben a lengyelek 7 alkalommal találták el Vay kapuját.
    
A második húsz perc elején a lengyelek előtt adódott néhány kisebb lehetőség, ám nagyot védenie a lengyel hálóőrnek kellett Sebők helyzeténél, majd Kóger Dániel lövése kerülte el centikkel a kaput. A 26. percben szépítettek az ebben az időszakban magukra találó, aktívabban játszó lengyelek: Filip Komorski kotorta be a Vayról elé pattanó korongot. A mérkőzés felénél újra nagyobb hangerőre kapcsolt a 7370 néző, ez azonban nem zavarta meg Aron Chmielewskit, aki egy szép egyéni akciót követően egyenlített. A harmad végéhez közeledve Nagy Krisztián kiállítása nyomán került fórba a lengyel csapat, a két perc legnagyobb lehetősége Galló Vilmos előtt adódott, a lengyelek csak az utolsó fél percére tudtak felállni a remekül védekező magyarok kapuja elé. 
    
A döntés így a záró felvonásra maradt, s fél perc elteltével újra vezetett a magyar válogatott: Hári János jobbról húzta kapu felé a korongot, amely egy védő korcsolyájáról irányt változtatva a hálóba vágódott. A Pozsgai Tamás kiállítása miatti emberelőnyt nem tudták kihasználni a lengyelek, ezt követően hasonló szituációban veszélyesebben, de szintén lőtt gól nélkül zártak a magyarok. Négy a négy ellen sem változott az állás az utolsó tíz percre fordulva, az utolsó öt percet elérve pedig lengyel időkérést követően újabb hátrányt védekezett ki sikeresen a házigazda. A hajrában kapuslehozatal miatt létszámfölényben támadó lengyelek ellen is megőrizte előnyét a magyar csapat, s ezzel fontos három pontot szerzett.
    
A magyarok legjobbja Erdély Csanád, míg a lengyeleké Chmielewski lett.
    
A britek elleni szombati összecsapással zárja a házigazda világbajnokságot.
    
Az első két helyezett feljut a 16 csapatos elitbe, az utolsó pedig 2019-ben a divízió I/B-ben szerepel majd. 

A vb további programja:
4. forduló:    
péntek:

Kazahsztán-Szlovénia 16.00
Olaszország – Nagy-Britannia 19.30

5. (utolsó) forduló:
szombat:

Kazahsztán-Lengyelország 12.30
Szlovénia-Olaszország 16.00
Magyarország – Nagy-Britannia 19.30

Az állás:
1. Kazahsztán 6 pont/3 mérkőzés (9-4)
2. Olaszország 6/3 (8-4)
3. Nagy-Britannia 6/3 (9-10)
4. Magyarország 6/4 (7-11)
5. Szlovénia 3/3 (7-8)
6. Lengyelország 3/4 (10-13)
    
A világbajnokság végén pontazonosság esetén egymás elleni eredmény rangsorol.

(MTI)