Vass István Zoltán vehette át a Szepesi-díjat, Várady Béla özvegye, Gazdag Judit pedig az Östreicher-díjat – az elismeréseket negyedszer ítélte oda a Puskás Nemzetközi Futball Alapítvány.

Fotó: MTI/Soós Lajos

Fotó: MTI/Soós Lajos

A Szepesi György-díjat a magyar labdarúgás ügye iránt elkötelezett sportújságíró veheti át, míg az Östreicher Emil-díjat olyan hozzátartozó kapja, aki egy már elhunyt, korábbi nagy futballista pályafutását, életét segítette a háttérből a nyugodt családi légkör megteremtésével.

Szöllősi György, a Puskás Nemzetközi Futball Alapítvány kuratórium elnöke a keddi díjátadón – amelyre a Groupama Arénában került sor – kiemelte: vannak ragyogó sportújságírók, sportkommentátorok, akik méltók Szepesi György szakmai örökére, illetve a korábbi bálványok hozzátartozóiról sem szabad elfeledkezni.

Vass István Zoltánt Ballai Attila, a Mediaworks Hungary Zrt. sportüzletág igazgatója, Feleki-díjas sportújságíró méltatta. A 76 éves rádióriporter négy évtized alatt több mint 1500 futballmeccsről, számos kézilabdameccsről, világbajnokságról és olimpiai aranyérmekről tudósított. Vass István Zoltán elárulta: megfigyelte, hogy amikor valakit kitüntetnek, akkor mindig végtelenül szerény marad. „És most itt állok én kitüntetettként, és nem tudom, van-e mire szerénynek lennem” – mondta. Hozzátette: furcsa szakma a sportújságíróké, mert munkájuk kapcsán mindig ki vannak szolgáltatva a sportolóknak. „Mit ér a legkitűnőbben megkomponált sportműsor, a legfrappánsabb közvetítés, a legigényesebben megírt cikk, ha nem áll mögötte a sportolók teljesítménye” – fogalmazott. Vass István Zoltán azzal zárta beszédét, hogy betegség miatt nem tudott elmenni Szepesi György augusztusi temetésére, de a díj névadója most ezzel az elismeréssel „üzent neki”.

Az európai Ezüstcipős Várady Béla pályafutására Hegyi Iván írásával emlékeztek a jelenlévők. A Vasas 36-szoros válogatott támadója 2014-ben, 60 évesen hunyt el. Gazdag Judit könnyeivel küzdve vette át az elismerést, majd elmondta: rendkívül megható számára a díj és az ünnepség is. „A családom, a lányaim nevében köszönöm szépen mindenkinek, aki Bélára és rám gondolt, akik segítettek nekünk” – hangsúlyozta.

Az alapítványtevő Puskás Ferencné szándéka szerint mindkét díj egymillió forintos pénzjutalommal jár. Az idei díjak átadását Mészáros Lőrinc és az R-Kord Kft., valamint a Ferencvárosi Torna Club segítsége tette lehetővé. 

Az eddigi kitüntetettek:

Szepesi-díj:

  • Novotny Zoltán (2015)
  • Hajdú B. István (2016)
  • Gulyás László (2017)

Östreicher-díj:

  • Mester Emilné Czibor Zsuzsanna (2015)
  • Hamzsek Jolán és Tóth Zsófia (2016)
  • Deák Ferencné Diósy Ilona (2017)