Az olimpiai bajnok Gyenge Valériát és Risztov Évát, a paralimpiai aranyérmes Pásztory Dórát, valamint Sós Csaba szövetségi kapitányt és Média-díjasként, posztumusz idősebb Knézy Jenőt iktatták be szombaton a Magyar Úszó Hírességek Csarnokának tagjai közé.

Fotó: MTI/Illyés Tibor (archív, illusztráció)

A magyar sportági szövetség tájékoztatása szerint Százhalombattán, a szombaton zárult rövidpályás országos bajnokság helyszínén rendezett ünnepségen Wladár Sándor elnök arról beszélt, hogy ezen a napon „a jelen és a jövő a múltat ünnepli”. Mint mondta, különleges érzés „családi körben” átélni újra a régi sikereket.

„A család szeretete más, jobban megérint, és újra rendkívüli erővel képes előhívni azt a nagyszerű érzést – amit pedig jó régen eltemettünk már -, hogy igen, megérte az a rengeteg fájdalom, áldozat, amelynek árán odakerültünk a dobogó tetejére, aztán később ide, a Magyar Úszó Hírességek Csarnokának beiktató ünnepségére” – hangsúlyozta a MÚSZ vezetője, aki 2014 óta tagja az „elit klubnak”.

Az ünnepségen elsőként az 1952-es olimpián 400 méter gyorson győztes Gyenge Valériát hívták ki a színpadra.

„A legnagyobb élmény az volt, amikor hazaértünk Budapestre, és emberek tömkelege várt minket a Nyugatiban, én akkor értettem meg igazán, mit jelent olimpiai bajnoknak lenni” – emlékezett vissza a 66 éve történtekre Gyenge Valéria.

Pásztory Dóra beiktatása történelminek nevezhető, mivel ő az első paralimpikon tagja a Hírességek Csarnokának.

Risztov Évát, a 2012-es londoni játékok nyíltvízi számának aranyérmesét egyik korábbi edzője, Kovácshegyi Ferenc méltatta, míg az Európa-bajnoki bronzérmes Sós Csabát, a válogatott jelenlegi szövetségi kapitányát Verrasztó Zoltán.

A 2003-ban elhunyt Knézy Jenőt Gulyás László méltatta, a halhatatlanok szobrát pedig fia, ifjabb Knézy Jenő vette át.