A magyar versenyzők kilenc érmet, egy aranyat, három ezüstöt és öt bronzot szereztek vasárnap a Szegeden zajló kajak-kenu világkupa 200 és 500 méteres döntői során.

Fotó: MTI, archív

Az elsőség a legrövidebb távon született: Hajdu Jonatán és Fekete Ádám duója nyerte a kenupárosok fináléját. Női K-2 200-on a Hagymási Réka, Szabó Ágnes kettős másodikként, a Kiss Blanka, Lucz Anna páros harmadikként zárt.

Ötszáz méteren a kenus Lakatos Zsanett második, Nagy Bianka pedig harmadik lett C-1-ben, míg a kajakos Noé Zsombor egyesben, a Lucz Dóra, Medveczky Erika, Takács Tamara és Vad Ninetta alkotta kajakos kvartett négyesben szerzett bronzérmet. A déli záró fináléban, a férfi kajaknégyesek 500-as versenyében Balaska Márk, Birkás Balázs, Dudás Miklós és Kuli István szerezte meg a második, Mozgi Milán, Tótka Sándor, Molnár Péter és Somorácz Tamás pedig a harmadik helyet.

A Maty-éri viadal – amelyre 60 ország közel 700 sportolója, köztük 62 magyar nevezett – a délutáni 5000 méteres döntőkkel zárul.

A Szegeden zajló kajak-kenu világkupa vasárnapi 200 és 500 méteres döntőinek eredményei:

    férfiak:

    ——–

    200 m:

    K-1:

1. Jevgenyij Lukancov (orosz) 33.844 mp

2. Carlos Arévalo (spanyol) 34.044

3. Arturas Seja (litván) 34.083

…7. Apagyi Levente 34.299

    C-1:

1. Vagyim Korobov (litván) 38.426 mp

2. Zaza Nadiradze (georgiai) 38.504

3. Henrikas Zustautas (litván) 38.738

4. Hajdu Jonatán 39.104

…7. Korisánszky Dávid 39.688

    C-2:

1. Hajdu Jonatán, Fekete Ádám 36.393 mp   

2. Li Csiang, Vang Hao (kínai) 37.404

3. Ilie Sprincean, Oleg Nuta (moldovai) 37.904

…5. Némedi Kondrád, Lelovics Dávid 38.299

    500 m:

    K-1:

1. Roi Rodriguez (spanyol) 1:35.149 p

2. Fernando Pimenta (portugál) 1:35.266

3. Noé Zsombor 1:36.505   

4. Kopasz Bálint 1:36.616

    K-4:

1. Spanyolország (Rodrigo Germade, Marcus Walz, Cristian Toro, Saúl Craviotto) 1:18.002 p

2. Magyarország (Balaska Márk, Birkás Balázs, Dudás Miklós, Kuli István) 1:18.291   

3. Magyarország (Mozgi Milán, Tótka Sándor, Molnár Péter, Somorácz Tamás) 1:18.430

    C-1:

1. Martin Fuksa (cseh) 1:43.669

2. Oleg Tarnovszki (moldovai) 1:44.253   

3. Thomas Simart (francia) 1:45.214

    nők:

    —-

      200 m:

    K-1:

1. Emma Aastrand Jörgensen (dán) 38.918 mp

2. Linnea Stensils (svéd) 39.040   

3. Sarah Guyot (francia) 39.462

…8. Lucz Dóra 40.234

    K-2:

1. Lisa Carrington, Aimee Fisher (új-zélandi) 35.935 mp

2. Hagymási Réka, Szabó Ágnes 36.824

3. Kiss Blanka, Lucz Anna 36.913

    C-1:

1. Laurence Vincent-Lapointe (kanadai) 44.504 mp

2. Oleszja Romasenko (orosz) 45.660   

3. Katie Vincent (kanadai) 45.737

…5. Balla Virág 46.921

…7. Devecseriné Takács Kincső 47.393

    500 m:

    K-4:

1. Új-Zéland (Lisa Carrington, Kayla Imrie, Aimee Fisher, Caitlin Ryan) 1:29.433 p

2. Ausztrália (Alyssa Bull, Alyce Burnett, Jo Brigden-Jones, Jaime Roberts) 1:30.472

3. Magyarország (Lucz Dóra, Medveczky Erika, Takács Tamara, Vad Ninetta) 1:31.722

…5. Magyarország (Racskó Fruzsina, Katrinecz Rita, Szabó Ágnes, Gamsjager Lisa-Maria) 1:31.905

    C-1:

1. Hszü Si-hsziao (kínai) 2:07.457 p

2. Lakatos Zsanett 2:08.635

3. Nagy Bianka 2:08.690