A Fidelio kezdeményezésére művészek is segítik Tóth Róbert ifjúsági Európa- és többszörös magyar bajnok kajakos gyógykezelését. Miklósa Erika, Polyák Lilla, Náray Erika és Józan László már beállt a 29 éves sportoló támogatói közé. 

Tóth Róbert a rák egy agresszív fajtájával, az Adenoid Cystic Carcinoma nevű ritka daganatos megbetegedéssel küzd, amely először a könnycsatornáját támadta meg, majd áttétek alakultak ki a testében: csak a májában 18 daganatot fedeztek fel az orvosok. 

Kezelését itthon kezdték meg, sugár- és kemoterápiát kapott. A szeme mögötti daganatot sikerült teljesen eltüntetni, de a sugárterápia következményeként bal szemére megvakult, ezért szinte mindig napszemüveget hord. A teljes gyógyulásához szükséges speciális kezelést azonban nem támogatja a hazai egészségbiztosító, az amerikai, hat hónapos kezelés pedig rendkívül költséges. Tóth Róbert jelenleg a feleségével együtt Houstonban tartózkodik, ahol már elkezdték a szükséges kezeléshez az elővizsgálatokat. A világon összesen 36 ember kerülhetett be a programba.

Menet közben azonban kiderült, hogy a tényleges kezelés megkezdéséhez több mint 150 ezer dollárt kell kifizetnie a fiatal párnak. Mivel önerőből ezt az összeget nem tudják előteremteni, minden segítséget nagy hálával fogadnak. A Fidelio kezdeményezése mellett egy közösségi támogatásokat gyűjtő oldalt is indítottak, ide kattintva lehet közvetlenül támogatni a gyógykezelését.

„Korábban úgy tudtuk, hogy a klinikai kezelések esetében a pácienst nem terhelik költségek, mivel azt a gyógyszercég állja, ezzel szemben kiderült, hogy csak a gyógyszer az, ami ingyenes, minden másért fizetni kell, ami összességében hatalmas kiadást jelent” – mesélte Róbert. 

A sportoló szerint a legnehezebb az volt, hogy az orvosi döntéseket orvosok közreműködése nélkül kellett meghozniuk, ami közel sem tekinthető ideálisnak. „Otthon maximálisan magunkra voltunk utalva, minden orvosi döntést nekünk kellett egyedül meghozni, pedig nem vagyunk orvosok. Érdekes, hogy az orvosokon kívül mindenki, barátok, ismerősök, idegenek egyfolytában csak azt kérdezik, miben és hogyan tudnak segíteni, és segítettek is nem keveset.”

Külföldi gyógykezeléséért korábban összefogott a kajak-kenu társadalom, most a Fidelio kezdeményezésére a művészvilág is csatlakozott az adománygyűjtéshez. 

A felajánlásokat ide is lehet küldeni:
KOLONICS GYÖRGY ALAPÍTVÁNY
Adószám: 18135396-2-41
Nyilvántartási szám: 01-01-0010844
Bankszámlaszám: 12100011-10241521 (Gránit Bank)
Közlemény: Tóth Róbert amerikai gyógykezelés

A tényleges kezelés megkezdéséhez több mint 150 ezer dollárt kell kifizetnie a fiatal párnak. Mivel önerőből ezt az összeget nem tudják előteremteni, minden segítséget nagy hálával fogadnak.