Rasovszky Kristóf idén negyedik alkalommal diadalmaskodott a nyíltvízi Európa-kupában.

Fotó: MTI, archív

A magyar szövetség beszámolója emlékeztetett, Rasovszky – aki augusztusban két arany- és egy ezüstérmet nyert a glasgow-i Európa-bajnokságon – Eilat, Barcelona és Koppenhága után vasárnap Bledben szállt vízbe a sorozatban, s ezúttal sem talált legyőzőre. A 21 esztendős úszó tavaly szintén mind a négy alkalommal nyert, amikor indult a sorozatban.

„Koppenhága azért nem esett jól, mert az Eb után visszavettünk a tempóból, és így tudtam pihenni, aztán megint kezdtünk felpörögni picit, így a mostanin sokkal jobban éreztem magam” – idézte a közlemény Rasovszkyt. Hozzátette, maga a verseny is könnyebb volt, mint a két héttel korábbi, ráadásul szép környezetben is úszhattak.

„Az elején az egyik olasz srác megpróbált ellépni, de miután fokoztuk a tempót, könnyen utolértük. Tiszta verseny volt, csak úszás, semmi más” – emelte ki.

A nőknél Olasz Anna a 8. helyen ért célba.

Eredmények, Európa-kupa, Bled (5 km):

férfiak:

1. Rasovszky Kristóf 53:00.5 perc

2. Pasquale Sanzullo (olasz) 53:02.4

3. Niklas Frach (német) 53:04.5

nők:

1. Leonie Beck (német) 55:50.5 perc

2. Lea Boy (német) 56:00.0

3. Alisia Tettamanzi (olasz) 56:29.5

…8. Olasz Anna 57:43.6