A magyar labdarúgó-válogatott nehéznek ígérkező mérkőzéssel kezdi meg két idegenbeli mérkőzésből álló túráját Athénban, a Nemzetek Ligája C osztályának 2. csoportjában.

Fotó: MTI/Illyés Tibor

Fotó: MTI/Illyés Tibor

Marco Rossi szövetségi kapitány együttese a görögök elleni pénteki összecsapás után jövő hétfőn Észtországban szerepel. 

Az éllovas finnek – akik előző két összecsapásukat megnyerték saját közönségük előtt, egyaránt Teemu Pukki találatával a magyarok, majd az észtek ellen – Tallinnban játsszák első idegenbeli mérkőzésüket.

A magyarok eddigi kilenc idegenbeli fellépésükön három döntetlen mellett hatszor kikaptak a görög csapattól. 

A görögök budapesti fellépése, egy hónapja, zárt kapuk mögött 2-1-es hazai sikert hozott. A magyar keret – amelyben  mindenki egészséges – a legutóbbi mérkőzéshez képest megerősödött a már magyar útlevéllel is rendelkező Willi Orbannal, a RB Leipzig csapatkapitányával. Rajta kívül újoncként utazik Görögországba a Budapest Honvédból Baráth Botond és Holender Filip is.

Az összecsapás pénteken 20.45-kor kezdődik a német Tobias Stieler sípjelére a Szpírosz Lúisz Olimpiai Stadionban. A 69 618 fő befogadására alkalmas létesítmény az AEK és a Panathinaikosz otthona is, a két gárdát heten képviselik a görög keretben.

A csoport állása:
1. Finnország    2   2   –   –   2-0  6 pont
2. MAGYARORSZÁG  2   1   –   1   2-2  3
3. Görögország   2   1   –   1   2-2  3
4. Észtország    2   –   –   2   0-2  0
Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorol.