A Manchester United egy ponttal már továbbjutott volna a labdarúgó Bajnokok Ligája A-csoportjából, és bár az első félidőben „agyonnyerhette” volna magát Bázelben, a mérkőzést 1-0-ra elveszítette egy 89. percben beszedett találattal. José Mourinho, az angolok menedzsere talán még most is tanakodik, mi okozhatta a vesztüket.
 



A vendégek legnagyobb sztárja, Zlatan Ibrahimovic súlyos térdsérülést követően, 216 nap kihagyás után lépett pályára hétvégén a Newcastle elleni bajnoki hajrájában. José Mourinho ígéretet tett arra, hogy a svéd klasszist a St. Jakob-Parkban is beveti, hogy aztán fokozatosan játékba lendülve ismét bejátssza magát a kezdőcsapatba.

Ibra az első félidőben a legkevésbé sem hiányzott az együttesből, legalábbis ami a helyzetek kialakítását illeti – azok kihasználását tekintve annál inkább. Marouane Fellaini háromszor is közel került ahhoz, hogy vezetéshez juttassa az angolokat, volt, hogy csak a kapufa mentette meg a svájci bajnokot. A léc Marcos Rojón is kifogott, ahogyan Romelu Lukaku és Anthony Martial is könnyűszerrel betalálhatott volna, ha Vaclík kapus nincs ilyen kiváló reflexekkel megáldva. 

A második játékrészben általános megrökönyödésre nyoma sem volt manchesteri fölénynek, a szerepek felcserélődtek: a hazaiak lőttek közelről, távolról, nyomás alá helyezték az MU-t, amely jobb híján gyors ellentámadásokban bízott. Geoffroy Serey Dié állandó veszélyt jelentett a kapura, de Michael Lang fejesénél is csupán a léc segítette ki Romero kapust. A 89. percben már az ima is kevésnek bizonyult: Raoul Petretta keresztpasszára Lang érkezett tisztán, leszakítva magáról Daley Blindet, és passzolt az üres kapuba. A bázeli közönség, főként a „B-közép” az egész mérkőzésen fantasztikus hangulatot varázsolt, a győztes gól, majd a lefújást követő hangrobbanás a dobhártyákat is alaposan kikezdte. Még azon a fülsiketítő füttykoncerten is túltett, amit az utolsó negyedórára becserélt Ibrahimovic „érdemelt ki”.

A Man. United nem először égette meg magát Bázelben, a 2011 decemberében elszenvedett 2-1-es vereség a csoportból való kiesést jelentette. Az akkor és most pályára lépő csapat közös nevezője mindössze Chris Smalling, ám ezúttal nem kell annyira lógatnia az orrát: az MU csak abban a valószerűtlen esetben búcsúzna a BL-től, ha az utolsó körben a CSZKA Moszkva nagyon megszórná az Old Traffordon, és a Basel sem botlana a Benfica ellen.

José Mourinho a mérkőzést követő sajtótájékoztatón még a friss sebeket nyalogatta. Felütésként mindjárt elmondta, az első félidő után öt vagy hat nullára kellett volna vezetniük, és dunsztja sincs, hogyan sikerült pont nélkül lehozni a találkozót. Bevallotta, az utolsó tíz percben már nem volt szándék arra, hogy behúzzák a győzelmet, megelégedtek az egy ponttal, ami a legvégén megbosszulta magát. Fiai teljesítményét, hozzáállását kifejezetten pozitívan értékelte, és a gólnál elbóbiskoló Blindet is védelmébe vette az „együtt sírunk, együtt nevetünk” elv alapján. 

A játékosok már egyáltalán nem voltak ennyire közlékenyek az interjúkészítésre kijelölt vegyeszónában, szemrebbenés nélkül, mereven maguk elé bámulva siettek fel a csapatbuszra, miközben a bázeli hősök egyre-másra osztották meg a siker receptjét. Személyes tapasztalat, hogy a United labdarúgói egy-egy vesztes mérkőzés után hajlamosak tömegesen levegőnek nézni a sajtó munkatársait, ami egyáltalán nem megszokott még a sztárcsapatok körében sem – talán elkélne a csapat mellé néhány válságkommunikációs szakember.

LABDARÚGÓ BAJNOKOK LIGÁJA, A-CSOPORT, 5. FORDULÓ:
Basel-Manchester United 1-0 (Lang 89.)

A csoport állása:
1. Manchester United 12 pont
2. Basel 9 pont
3. CSZKA Moszkva 9 pont
4. Benfica 0 pont

A már biztosan nyolcaddöntős csapatok: Paris Saint-Germain, Bayern München, Chelsea, Barcelona, Manchester City, Besiktas, Tottenham Hotspur, Real Madrid 

(Czövek Oszkár, Bázel)