Színes programokkal ünnepelték meg csütörtökön az első Magyar Parasport Napját, az eseménysorozat zárásaként gálavacsorát tartottak a Magyar Paralimpiai Bizottság megalapításának huszadik évfordulója alkalmából. 
 


Fotó: MTI, Koszticsák Szilárd

A vacsorán Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere beszédében emlékeztetett rá: az országgyűlési képviselők tavaly december 12-én egyöntetűen támogatták a kulturális bizottság ötpárti kezdeményezését, és egyhangúlag elfogadták, hogy az idei évtől február 22-e a Magyar Parasport Napja legyen. Hozzátette: ebből az alkalomból a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) és a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége (FODISZ) csütörtökön országszerte programokat szervezett. 
    
A miniszter kifejtette: a Lélekmozgató névre keresztelt iskolai program keretében – amelyhez több mint 400 iskola csatlakozott -, a diákok ezen a napon a testnevelés órák keretében kipróbálhatták a para-csapatsportágakat és megnézhették a Lehetetlen határán című dokumentumfilmet, amely öt sikeres magyar parasportoló élettörténetén keresztül mutatja be a hazai parasport fejlődését. 
    
Balog Zoltán kiemelte: a magyar parasportolók 1976 óta 144 érmet nyertek a paralimpiákon, és sikereikkel példát mutattak a fogyatékkal élő embereknek.
    
Sir Philip Craven, a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) tavaly leköszönt elnöke a Magyar Érdemrend Tiszti Kereszt Polgári Tagozat kitüntetést vehette át Balog Zoltántól. Az indoklás szerint a brit sportdiplomata az egyetemes emberi értékek gyarapításában végzett tevékenységéért, a nemzetközi paralimpiai mozgalomban betöltött jelentős szerepéért, valamint a paralimpiai sportágak és versenyek fejlődése érdekében végzett eredményes sportvezetői munkájáért részesült az elismerésben.
    
A díjazott beszédében fantasztikus sportnemzetnek nevezte Magyarországot, amelyet példaként lehet állítani más országok elé. 
    
Andrew Parsons, az IPC hivatalban lévő elnöke köszöntőjében azt hangsúlyozta, hogy a magyar parlament nem szokványos, egyhangú döntésével nagy lehetőséget kapott a parasport. Hozzáfűzte: a sport erejét mutatja, hogy rajta keresztül társadalmi változásokat lehet elindítani. 
    
Navracsics Tibor, az Európai Bizottság oktatásért, kultúráért, ifjúságért és sportért felelős biztosa a sport, ezen belül a parasport európai szintű közösségteremtő erejét, a társadalmi integrációban betöltött szerepét emelte ki.
    
Az elmúlt évtizedekben elért sikereket elismerve a Magyar Paralimpiai Bizottság Halassy Olivér díját vehette át Szekeres Pál háromszoros paralimpiai bajnok vívó, Vereczkei Zsolt háromszoros paralimpiai bajnok úszó, valamint Becsey János kétszeres paralimpiai bajnok úszó.
    
A gálavacsora zárásaként Szabó László, az MPB elnöke lépett a színpadra, majd arra hívta fel a figyelmet, hogy ez nap fordulópont lehet a magyar parasport életében, hiszen ekkora figyelem korábban még sohasem irányult a fogyatékos sportolókra. Egyúttal a jövőt illetően három gondolatot fogalmazott meg: az első, hogy tisztelni és becsülni kell a fogyatékos magyarokat, a második, hogy ők nem problémát jelentenek, hanem erőforrást, a harmadik pedig, hogy Magyarország örömmel lát vendégül minden fogyatékos embert a világból. 
    
A Várkert Bazár a gálavacsorát megelőzően rangos konferenciának adott otthont, ezen neves előadók közreműködésével több szempontból is górcső alá vették a hazai és nemzetközi parasport helyzetét és a fejlődési lehetőségeket. A fő témák voltak: sportdiplomácia, egészségügyi-tudományos háttér (innováció, fejlesztések), a versenyzők kiválasztása, a digitalizáció lehetőségei a parasportban és a V4-es együttműködés lehetőségei a fogyatékossággal élők sportjában.
    
A tanácskozás mottója az volt: „Fogyatékosnak lenni nem jelenti azt, vesztesnek lenni”.

(MTI)