A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) kevesebb mintát ellenőrzött tavaly, mint egy évvel korábban, de a pozitív eredmények száma nőtt.


Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

A Magyar Antidopping Csoport (MACS) hírlevele idézi a WADA jelentését, amely 413 különböző ellenőrzési hatóság adatait összesíti. Ez kismértékű előrelépést mutat a 2015-ös évhez képest (403).
    
Az összes ellenőrzött minták száma 0,9 százalékkal – 303 369 darabról 300 565 darabra – csökkent, ugyanakkor a WADA-akkreditált laborok hatvan százaléka több mintát értékelt tavaly, mint 2015-ben.
    
Tavaly 4822, egy esztendővel korábban 3809 pozitív eredmény született a vizsgálatok során.
    
A jelentésből szintén kiderül, hogy emelkedett a vérvizsgálatok száma.
    
A pozitív esetek közül 515 a meldoniummal függ össze, amely 2016-ban került a tiltólistára. A valószínűsíthetően a sportolók széles körét érintő növekedési hormon tiltott használatát mindössze hat esetben mutatták ki tavaly.

(MTI)