A táv felénél már mindene fájt Rasovszky Kristófnak, de edzője szerint „uralni tudta a fájdalmat is”, ennek is köszönhetően győzött 25 kilométeren a nyíltvízi úszók Glasgow-ban rendezett Európa-bajnokságának vasárnapi zárónapján.

Fotó: MTI/EPA/Robert Perry, szerk.

Fotó: MTI/EPA/Robert Perry, szerk. 

„Tizenkét és fél kilométernél már minden bajom volt, fájt a tenyerem, a térdem, a vállam. Legszívesebben kiszálltam volna, de mégis azt éreztem, hogy ameddig bírom, úszni fogok” – nyilatkozta az MTI-nek a 21 éves magyar versenyző, aki szerdán 5 kilométeren arany-, csütörtökön 10 kilométeren pedig célfotóval végül ezüstérmes volt.

Rasovszky néhány megszakítással szinte végig vezette a mezőnyt, majd nagyjából egy kilométerrel a cél előtt indította meg hajráját, amelynek köszönhetően előnye kitartott a benyúlásig is.

„Fogalmam sem volt, mi lesz, gondoltam, most vagy soha. Kicsit elegem volt már ebből a huszonöt kilométerből, s amikor már csak öten voltunk, úgy gondoltam, ez is egy jó eredmény. Elindultam és bíztam benne, hogy kettőnél többen azért nem érnek utol” – kommentálta a hajrát a fiatal versenyző.

Rasovszky a győzelmek tekintetében könnyen triplázhatott volna, de 10 kilométeren végül az olimpiai bajnok holland Ferry Weertman négy századdal (!) előbb nyúlt be, s célfotóval diadalmaskodott:

„Sikerült túllépnem ezen, hiszen igazából elégedett voltam azzal ez eredménnyel és minden erőmmel a huszonöt kilométerre koncentráltam. Bár nem volt egyszerű, a verseny közben sok problémám volt magammal, leginkább az, hogy miért voltam ilyen idióta, hogy ezt bevállaltam. Végül két körrel a vége előtt, amikor már csak öten voltunk, akkor éreztem, hogy beúszom bármi áron.”

Rasovszky történelmi sikert ért el, ugyanis ő az első nyíltvízi úszó, aki Európa-bajnokságon mindhárom távon a dobogóra állhatott. Világbajnokságon a németek legendájának, Thomas Lurznak már összejött ez a bravúr.

Rasovszky Kristóf edzője, Szokolai László tanítványa küzdeni tudását emelte ki: „Tervezni terveztük, hogy az élvonalban végzünk, végig tudta kontrollálni a pályát, az ellenfeleket és a fájdalmat. Itt sokszor nem az úszótudás dönt, persze ezt kétszer is idézőjelbe téve, hanem az, hogy ki miképpen tolerálja a fájdalmakat, a felmerülő problémákat” – mondta a szakember, aki hozzátette, egy edző ilyenkor átéli tanítványával a versenyt, így most ő is rendkívül elfáradt.