Fotó: MTI/EPA

Galambos Péter ezüstérmet szerzett vasárnap a könnyűsúlyú egypárevezősök versenyében a csehországi Racicében zajló evezős Európa-bajnokságon.

A 30 éves váci sportoló világbajnokságon már kétszer volt második és kétszer harmadik, kontinensviadalon azonban ez az első dobogós helyezése.

Galambos három hete győzött a világkupa-sorozat első, belgrádi versenyén, és most is az éremesélyesek között tartották számon. Ennek megfelelően a döntőben sokáig a harmadik helyen haladt svájci és norvég ellenfele mögött, végül jó hajrával az elfáradó utóbbit sikerült megelőznie. A befutó rendkívül szorosan alakult: a győztes svájci Michael Schmid mindössze 13 századmásodperccel volt gyorsabb Galambosnál, akit csupán hat századdal követett a belga Niels van Zandweghe.

„Nagyon elfáradtam. Nagyon összpontosítottam a második ezer méterre, ami hihetetlenül kemény volt. Az utolsó ötszáz méter rengeteget kivett belőlem” – értékelt a nemzetközi szövetség honlapjának Galambos Péter.

Szierer János szövetségi kapitány az MTI érdeklődésére úgy fogalmazott: a magyar evezős nemcsak ezen a héten, hanem az egész idényben remekül teljesít, a hozzáállása profi és magabiztos.

„Egyelőre csak az edzőjével, Rapcsák Károllyal tudtam beszélni, de ő elmondta, hogy így tervezték a döntőt, ahogy történt. Az elején megbújt a mezőnyben Peti, s aztán nagy hajrával fejezte be a jól felépített pályát” – mondta a szakember. Hozzátette: a befutó nagyon szoros volt, de ez nem is csoda, mert „tömör, sűrű” a mezőny.

További három magyar egység a B döntőben volt érdekelt a vasárnapi zárónapon: az Eb-re címvédőként érkezett Simon Béla, Juhász Adrián kormányos nélküli kettes harmadik, a Matheisz József, Papp Gergely kettős (kétpár) és Pétervári-Molnár Bendegúz (egypár) pedig negyedik lett utolsó pályáján. Ez sorrendben egy kilencedik, illetve két tizedik helyet jelent összesítésben.

Abid Syham (könnyűsúlyú egypár) és a Tamás Bence, Csiszár Péter könnyűsúlyú kétpár már szombaton, a C döntőben befejezte szereplését az Eb-n, előbbi összesítésben a 14., míg utóbbi a 18. helyen végzett.

A férfi könnyűsúlyú négyesek döntőjében öt hajó szerepelt – a számra összesen ennyi egység nevezett -, s a Krpesics Péter, Forrai Dávid, Szigeti Roland, Szabó Bence összeállítású magyar kvartett az utolsó helyen végzett.

Eredmények:

Férfi könnyűsúlyú egypár, Európa-bajnok:

Michael Schmid (Svájc) 6:51.72 perc

2. Galambos Péter (Magyarország) 6:51.85

3. Niels van Zandweghe (Belgium) 6:51.91

Férfi könnyűsúlyú négyes, Európa-bajnok:

Oroszország 6:08.09 perc

2. Olaszország 6:08.23 

3. Csehország 6:14.74

…5. Magyarország (Krpesics Péter, Forrai Dávid, Szigeti Roland, Szabó Bence) 6:24.96

MTI