Fucsovics Márton játék nélkül jutott elődöntőbe az 524 ezer euró (166 millió forint) összdíjazású szófiai keménypályás tenisztornán.

Fotó: MTI (archív, illusztráció)

A versenyt szervező ATP honlapja egy órával a találkozó kezdete előtt azt közölte: a világranglistán 18. Roberto Bautista Agut nem áll ki a 11 órára kiírt összecsapásra.

Később kiderült: a spanyol teniszező napok óta lázas volt, és a jövő heti, rotterdami verseny előtt nem akart kockáztatni, ezért döntött úgy, hogy nem lép pályára.

A 27. születésnapját éppen pénteken ünneplő Fucsovics – aki a rangsorban negyvenhetedik – az MTI-nek azt mondta: nem várt ajándékot kapott.

„Vasárnap kétórás, kemény edzésünk volt Robival, nagyon sajnálom, hogy megbetegedett, és mielőbbi gyógyulást kívántam neki” – fogalmazott a magyar játékos.

Hozzátette, ezzel együtt természetesen boldog, hogy élete második ATP-elődöntőjére készülhet.

Fucsovics – aki az első fordulóban a nyolcadik helyen kiemelt olasz Andreas Seppit, a nyolcaddöntőben pedig a német Yannick Madent búcsúztatta – az elődöntőben a Matteo Berrettini-Fernando Verdasco, olasz-spanyol párharc győztesével találkozik.

Eredmény:
egyes, negyeddöntő:
Fucsovics Márton-Roberto Bautista Agut (spanyol, 4.) játék nélkül