Fotó: MTI/Ujvári Sándor, archív

Óriási bravúrt hajtott végre a magyar kosárlabda-válogatott. Nemzeti együttesünk közel húsz év után újra kijutott az Európa-bajnokságra, ráadásul meccset is nyert a tornán. A fiúk az isztambuli nyolcaddöntőben búcsúztak, miután egy cseppet sem unalmas meccsen végül kikaptak a szerbektől. A siker kapcsán az egyik legeredményesebb játékossal, a válogatottól elköszönő Ferencz Csabával beszélgettünk.

– Milyen lelkiállapotban léptek pályára a nyolcaddöntőben? Az esélytelenek nyugalmával vagy mindenre elszántan?
– A mi vállunkat már nem nyomta akkora teher, mint a szerbekét, hiszen teljesítettük a kitűzött célt, meccset nyertünk a kontinensviadalon. Nem volt veszteni valónk, felkészülten, nyugodtan, felszabadultan léptünk pályára. Persze szerettünk volna továbbjutni, de ez inkább egy álom volt, semmint reális cél. Tudtuk, hogy egy olimpiai és világbajnoki ezüstérmes csapattal és annak NBA-ben, Euroligában vagy Európa Kupában szereplő játékosaival kell megküzdenünk, és bár voltak hiányzó embereik, így is jókora erőfölényben voltak. Ennek ellenére a vártnál szorosabb eredmény született, mivel az ellenfél két kulcsjátékosunkra, Hanga Ádámra és Vojvoda Dávidra készült, azzal nem számoltak, hogy például a 22 éves Perl Zoltán is így megcsillogtatja kivételes tudását.
– Egyszeri fellángolásról van szó vagy több ez annál?
– Ez egy folyamat, ami öt évvel ezelőtt jórészt kapitányunknak, Sztojan Ivkovicsnak, illetve az ő stratégiájának köszönhetően indult el. Két évvel ezelőtt a selejtezőben mindössze két ponttal maradtunk le az Európa-bajnokságról, de tudtuk, hogy a tudatos építkezés és kemény munka hamarosan meghozza a gyümölcsét. Úgy gondolom, lesz még folytatás.
– Már korábban bejelentette, hogy az Eb után visszavonul. Egy ilyen siker után nem nehezebb elbúcsúzni a válogatottól?
– Az eredménytől függetlenül nagyon rossz érzés, mert a szívemhez nőtt ez a csapat, olyan, mintha a második családom lenne. Ugyanakkor tíz éve szolgáltam ebben a formában a hazámat, meg kellett hoznom ezt a döntést. A jövőben más lesz a prioritás az életemben, a párom és a családom sokat nélkülözött az elmúlt időszakban, ezentúl több figyelmet szentelek majd rájuk.
– Hogy állunk az utánpótlással?
– Jó néhány fiatal játékos van, aki ott kopogtat a felnőtt válogatott ajtaján. Szurkolok nekik, hogy hamarosan ők is megtudhassák, milyen érzés egy kontinensviadalon játszani.
– Novemberben kezdődik a világbajnoki selejtező. Mit jósol?
– Bízom benne, hogy nagyon jól szerepelnek majd a fiúk, de ha mégsem jönne ki a lépés, legkésőbb a 2019-es Európa-bajnokságon újra bizonyíthatnak.
(szd)


Kosárlabda-ünnep a Hősök terén
Ötödik alkalommal rendezik meg a Magyar Kosárlabdázás Napját Budapesten. A szeptember 22-én és 23-án zajló rendezvény pénteki napja főként a sportág honi történelmének felidézéséről szól, akkor köszöntik többek között a korábbi és jelenlegi kiválóságokat. Az eseményen hivatalosan is bejelentik, hogy Magyarország csatlakozik a junior NBA-programhoz, aminek keretén belül a világ legerősebb bajnokságának arculati jeleivel rendeznek majd iskolai versenyeket. A kétnapos eseményen lesz Harlem Wizards-show, a sztárfellépők között egy NBA-játékos, a programot pedig dobóverseny, valamint az integráció jegyében kerekesszékes- és old boys-torna színesíti. A Hősök terén 22 pályán zajlanak majd a mérkőzések, a centerterületen közel 2500 fős lelátót építenek. Az eseményre a belépés ingyenes.