Akár az élen is végezhet az Európa-bajnokság éremtáblázatán a magyar válogatott Heidum Bernadett szerint, aki korábbi sérülése miatt kihagyja a kontinensviadalt.

Fotó: shutterstock.com, illusztráció
Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

A váltóval 2009-ben Eb-győztes sportoló az M1 aktuális csatornán kedden elmondta, több éremesély van a férfiaknál és a nőknél is, és összetettben akár két magyar férfiversenyző – Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang – is állhat majd a dobogón.
    
„Shaoang lesz talán bátyja legnagyobb ellenfele” – vélekedett.
    
Heidum úgy gondolta, Jászapáti Petrának is van esélye érmet szerezni, illetve összetettben is dobogós lehet, ami pedig a váltókat illeti, mindkét nemben a legjobbak közé várja a magyarokat.
    
„A fiúknál szinte papírforma, hogy aranyat nyernek, a lányoknál pedig szinte papírforma az éremszerzés” – mondta.
    
A rövidpályás gyorskorcsolya Eb péntektől vasárnapig tart Torinóban.
    
Az Eb-ken a váltóarany mellett további hat ezüsttel és hét bronzzal rendelkező Heidum combsérülés miatt nem tudta időben elkezdeni az edzéseket. December elején úgy nyilatkozott, hogy az Eb még túl korai lenne számára a visszatérésre, a márciusi, rotterdami vb-n azonban már versenyképes lehet.

(MTI)