Dévai Boglárka az első helyen jutott az ugrás döntőjébe, és a magyar válogatott is finalista a női tornászok glasgow-i Európa-bajnokságán.

Fotó: MTI (archív, illusztráció)

Fotó: MTI (archív, illusztráció)

A csütörtöki selejtezőben a magyarok sorrendben felemáskorláton, gerendán, talajon és ugrásban mutathatták be gyakorlataikat.

Az est fénypontjára szinte a versenynap végéig kellett várni, ekkor Dévai Boglárka állt oda az ugráshoz. A tavalyi kolozsvári kontinensviadalon bronzérmes magyar versenyzőnek ráadásul egy technikai hiba miatt rendkívül sokat kellett várnia, ugyanakkor abban a megtiszteltetésben lehetett része, hogy az egész glasgow-i csarnok neki szurkolt. Ő nem is ijedt meg a lehetőségtől, mindkét ugrása kiválóan sikerült és 14.616-os összpontszámával toronymagasan végzett az élen.

A magyar csapatot Dévai mellett Böczögő Dorina, Makra Noémi, Fehér Nóra és Péter Sára erősíti, a tavalyi Eb-n egyéni összetettben ezüstérmes Kovács Zsófiát makacs hasizomsérülés hátráltatja, és az őszi világbajnoki indulását nem akarták kockáztatni, ezért kihagyja a skóciai viadalt.

„Fantasztikus dolog, külön örülök annak, hogy a lányok rontás nélkül hajtották végre a gyakorlataikat, óriási boldogság ez” – nyilatkozta az MTI-nek Draskóczy Imre szövetségi kapitány, aki Dévaival kapcsolatban leszögezte, bízik benne, hogy a fináléban is meg tudja csinálni mindkét ugrását, és akkor ott lehet az élbolyban.

„Igazából két órát vártam. Elkezdtem jobban izgulni, de próbáltam fejben összetenni, sajnos az otthoni versenyeken ez nem sikerült, az itteni pódiumedzések után igen” – mondta Dévai, aki az elmúlt éjszaka döntötte el, hogy az erősebb ugrását mutatja be.

Hozzátette, bízik benne, hogy sikerül a második ugrásán a döntőben tovább javítania, ugyanis azt még kicsit „koszosnak” érzi.

A skót nagyvárosban a felnőtt tornászoknak csapatversenyt, egyéniben pedig szerenkénti finálékat rendeznek, azaz idén nem szerepel az egyéni összetett a programban.

Skócia multisport Európa-bajnokságnak ad otthont: a tornán kívül az evezés, a vizes sportágak, a golf, a triatlon, és a kerékpár kontinensviadalát is megrendezik Glasgow-ban és környékén.

A férfi tornászok jövő csütörtöktől vasárnapig versengenek.

A női Európa-bajnokság további programja:
Péntek:
junior egyéni összetett és csapatverseny döntő 9.45
Szombat:
felnőtt csapatverseny, döntő 13.00
Vasárnap:
felnőtt szerenkénti döntők 14.15