Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke „pörgős, remek hangulatú” világbajnokságnak nevezte a vasárnap zárult budapesti birkózó vb-t.

Fotó: MTI, archív

A NOB elnöke eredetileg egy napot töltött volna a magyar fővárosban, ám ebből végül kettő lett. A világbajnokság hírlevele szerint a német sportvezető Budapestet a „világ egyik sportfővárosának” nevezte, amely „mindig kitesz magáért”.

„Többször jártam már itt, és mindig rácsodálkozom a szépségére. Most sem volt ez másképp, pompás, nagyszerű környezettel várta a sportolókat a magyar főváros” – jelentette ki Bach.

A NOB elnöke a világbajnokság lebonyolítását dinamikusnak és pörgősnek nevezte, szerinte ennek is köszönhető, hogy a szurkolók is végig jó hangulatban voltak.

„Nagyon tetszett a finálék előtti show is: a ritmikus gimnasztika és a tradicionális birkózó bemutató összehozta a múltat és jelent egy remek előadás keretein belül, szóval látványos volt, és én remekül éreztem magam” – mondta. Meglátása szerint gördülékenyen mentek a dolgok, a szervezőbizottság könnyen vette az akadályokat.

Bach pénteken német aranyéremnek is tapsolhatott: a kötöttfogásúak 72 kilogrammos versenyében Frank Stäblernek személyesen gratulált a Korpási Bálint felett aratott győzelmét követően.