Budapesten lesz az egyik állomása a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA újonnan induló elit úszósorozatának.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán (archív, illusztráció)

Fotó: MTI (archív, illusztráció)

A szervezet ülésén a kínai rövidpályás úszó-világbajnokság helyszínén, Hangcsouban kiderült, a három állomásból álló sorozatot az Egyesült Államokban kezdik, majd a második helyszín Budapest lesz, zárásképpen pedig Kínában versenyeznek a legjobbak.

A FINA csütörtökön jelentette be, hogy meghívásos szupersorozatot indít, amelynek összdíjazása 3,9 millió dollár lesz. Az egyes állomásokon péntektől vasárnapig zajlanak majd a küzdelmek 50 méteres medencében. A program szűkített lesz, ugyanis úszásnemenként 50, 100 és 200 méteres számokat, illetve a 400 méter gyors és 200 méter vegyes küzdelmeit rendezik meg, valamint viadalonként négy váltóverseny lesz műsoron. Minden számban csak döntőkre kerül sor, futamonként négy indulóval.

Az eseménysorozatra a számok aktuális világ- és olimpiai bajnokai, világcsúcstartói és világranglista-vezetői kapnak majd meghívást. Az úszókat 24 fős (12 férfi, 12 nő) csapatokba osztják majd. Minden meghívott úszó részesül a pénzdíjból, ezen kívül utazással együtt teljes ellátást kapnak.

Az összdíjazásból az egyéni versenyek alapján 2,436 millió dollárt, a váltók között pedig 648 ezer dollárt osztanak ki. A fennmaradó 840 ezer dollárból a csapatok részesülnek.

A FINA világkupa-szervezőinek tanácskozásán eldőlt, hogy a sorozat ezúttal is hét helyszínen zajlik majd. Az első versenyekre augusztusban Ázsiában kerül sor a kvangdzsui vizes világbajnokságot követően, majd az európai állomások következnek, köztük Budapest is – az idei évhez hasonlóan októberben. A vk zárószakaszát Kazanyban és Dohában rendezik.

A szövetség ülésén a nemzetközi vízilabdatornák helyszíneiről és időpontjairól is döntöttek: a férfi világliga nyolcas döntőjét június 18. és 23. között Belgrádban, míg az Európa Kupáét április 5. és 7. között Splitben rendezik meg. A női EK hatos fináléjának március 29. és 31. között Torino ad otthont. Az már csütörtökön eldőlt, hogy a női világliga szuperdöntője Budapesten lesz.

FRISSÍTÉS:
A vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA elsiette a bejelentést, miszerint Budapesten rendezik az újonnan induló elitsorozat egyik állomását.
Cornel Marculescu, a FINA igazgatója a jövő évi világkupával kapcsolatos technikai megbeszélésen arról tájékoztatta a rendező országok szövetségeinek képviselőit, hogy Budapesten lesz a 3,9 millió dollár összdíjazású csúcsverseny egyik állomása. Ugyanakkor Gyárfás Tamás, a FINA legszűkebb vezetésének, a testület végrehajtó bizottságának magyar tagja az MTI-nek azt mondta: miután meglepődve olvasta a magyar hírportálokon a hírt, azonnal beszélt a Cornel Marculescuval, hogy tisztázza a bejelentés hátterét.
„Jeleztem neki, nálunk az a szabály, egy-egy nemzetközi sportesemény rendezésére csak előzetes jóváhagyás esetén lehet jelentkezni. Marculescu elismerte, hogy idő előtt tette meg a bejelentést, a magyarokra úgy gondolt, mint akikre mindig a legteljesebb mértékben lehet számítani” – mondta Gyárfás Tamás.
Cornel Marculescu hangsúlyozta: a tavalyi világbajnokság rendezése kiváltképp biztosíték lehetne arra, hogy a FINA számára oly fontos viadalra optimális feltételek mellett kerüljön sor. Marculescu szerint Budapest az úszóvilág számára is a vizes sportok otthona. Leszögezte: azonnal pótolja a mulasztást, és levélben fordul a magyar döntéshozókhoz. 
Gyárfás hangsúlyozta, már csak az idő előtti bejelentés miatt is a FINA egyedi feltételeket fog felkínálni: az uszodán és a helyi közlekedésen kívül minden más költség a FINA-t terheli. (MTI)