Hivatalosan is bejelentette visszavonulását Bedák Zsolt profi ökölvívó.

Fotó: mti, archív, illusztráció
Fotó: MTI, archív, illusztráció

A Felix Promotion sajtóközleménye emlékeztet rá, hogy a 33 éves kispehelysúlyú bokszoló szinte napra pontosan egy esztendeje vívta utolsó mérkőzését, amikor a Fülöp-szigeteki Cebu Cityben kikapott Nonito Donaire-től. Hazatérése óta inkább a vállalkozása sikeréért dolgozott, mindez háttérbe szorította élsportolói pályafutását, ezért várható volt, hogy idővel hivatalos is bejelenti visszavonulását.
    
„Nagyon szerencsésnek tartom magam, hiszen a magánéletem és a sportkarrierem is remekül alakult. Egy kicsit elfáradtam, nem esik már olyan jól az edzés, mint korábban, és a vállalkozásom is egész embert kíván. A kettőt együtt nem lehet százszázalékosan csinálni” – nyilatkozta a kétszeres világbajnoki kihívó, aki többször volt a Boksz Világszervezet (WBO) Európa- és interkontinentális bajnoka.
    
Hozzátette, szeretett volna még egy meccset vívni, de a válla még mindig nem az igazi, és nem akart gyenge teljesítménnyel búcsúzni. 
    
„Összességében elégedett vagyok a pályafutásommal” – mondta az Eb-bronzérmes Bedák, aki profiként 25 győzelmet aratott és két vereséget szenvedett. Ünnepélyes búcsúztatása a Felix Promotion következő gáláján, június 10-én lesz.

MTI