Babos Tímea és Kristina Mladenovic kettőse simán bejutott a nyolcaddöntőbe a női párosok versenyében a francia nyílt teniszbajnokság szombati napján.
 

Fotó: MTI/EPA/Christophe Petit Tesson, archív


Fotó: MTI/EPA/Christophe Petit Tesson

Az első helyen kiemelt magyar, francia duó könnyedén érvényesítette a papírformát a Hibino Nao, Okszana Kalasnyikova japán, grúz páros ellen, ugyanis azonnal elhúzott 4:0-ra, és végül 6:1-re nyerte az első játszmát kevesebb mint 30 perc alatt.
    
A második szettben Babosék ismét brékkel kezdtek, előnyüket pedig biztosan őrizték, sőt 5:3-nál ismét elvették az ellenfél adogatójátékát, ezzel lezárták a meccset, amely 1 óra 5 percig tartott.
    
Babos és Mladenovic a legjobb 16 között a 13. helyen kiemelt Nicole Melichar, Kveta Peschke amerikai, cseh párossal találkozik.
    
„Örülök a győzelemnek, ma is jól játszottunk! Kiegyensúlyozottak és agresszívak voltunk, küzdöttünk minden pontért, ez a legfontosabb” – nyilatkozta honlapján Babos.
    
Hozzátette, nagyon pozitív és jó motiváció számukra a kiemelés első helye, hiszen esélyesek, és meg is nyerhetik a versenyt.
    
„Nagyon jól érezzük magunkat a pályán, várom az újabb kihívásokat” – közölte a magyar teniszező, aki – értékelése szerint – jól adta vissza az ellenfél adogatásait, és jól mozgott a hálónál.

Eredmény:
női páros, 2. forduló (a 16 közé jutásért):
Babos Tímea, Kristina Mladenovic (magyar, francia, 1.) – Hibino Nao, Okszana Kalasnyikova (japán, grúz) 6:1, 6:3