Babos Tímea Kristina Mladenoviccsal az oldalán bejutott a New York-ban zajló amerikai nyílt teniszbajnokság női párosversenyének fináléjába.

Fotó: MTI (archív, illusztráció)

A második kiemelt magyar, francia kettős a magyar idő szerint péntek hajnali elődöntőben a Samantha Stosur, Csang Suaj ausztrál, kínai duóval találkozott, s a verseny honlapja szerint az első szettben egy gyors brékváltás után úgy jutottak el 4:4-ig a felek, hogy mindenki simán hozta a maga adogatását. A felvonás hajrájában Babosék a legjobbkor vették el ismét ellenfelük szerváját, s ezt követően egy könnyed adogatójátékkal nyerték meg a 33 percig tartó játszmát.

A második játékrészben a tavaly a cseh Andrea Hlavackovával világbajnok magyar játékos és francia társa megint egyből brékelt, és 5:4-nél a győzelemért adogathatott. Ekkor kicsit megremegett a második kiemelt duó, így Stosurék kiegyenlítettek. A rövidítésbe torkolló szettet végül mégis Babosék nyerték: a harmadik mérkőzéslabdájukat kihasználva jutottak be a US Open fináléjába.

A mérkőzés 1 óra 33 percig tartott.

Babos Tímea győzelmével történelmet írt, ugyanis ő lett az első magyar játékos, aki az amerikai nyílt teniszbajnokság valamelyik felnőtt versenyében döntőzhet.

Az Australian Open-bajnok magyar, francia páros a 13. kiemelt Ashleigh Barty, Coco Vandeweghe ausztrál, amerikai kettőssel vívja majd a finálét magyar idő szerint vasárnap este hétkor.