Az európai szövetség képviselőivel egybehangzóan a sportért felelős államtitkár is elégedetten nyilatkozott a Papp László Budapest Sportarénában zajló, vasárnap záruló ritmikus gimnasztika Európa-bajnokság szervezéséről.

„Gratulálok a szövetségnek, mert fantasztikus a szervezés, már az európai szövetség képviselőitől is hallottam, hogy a sportág történetének ez az eddigi legjobban megrendezett kontinensviadala” – idézi a magyar szövetség (MRGSZ) sajtóközleménye az államtitkár nyilatkozatát.

Szabó Tünde szombat esti látogatásakor kifejezte, nagyon örül, hiszen egyre többen látogatnak ki az Arénába, ahol vasárnap telt ház lesz. „Ez is bizonyítja, milyen nagy szükség van hazai rendezésű nagy sporteseményekre. Tavaly hetven nemzetközi megmérettetés volt, idén 81-et támogatunk, és már jövőre is 51 eseményre van regisztráció. A világ bármely részére eljut, milyen kiváló rendezők a magyarok, ennek a rendezvénynek is jó hírét viszik” – fűzte hozzá.

Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke hangsúlyozta, hogy a ritmikus gimnasztika pontozásos sportág, ahol kiemelt jelentőséggel bír, hogyan tud a magyar szövetség jelen lenni a nemzetközi szervezetekben.

„A MOB és személyesen jómagam is igyekszem a magyar tornasportnak ebben is segíteni. A rendezés nagyszerű volt, kifogástalanul működött minden terület. Külön köszönet az önkénteseknek, akik szintén hozzájárultak a rendezvény sikeréhez” – fogalmazott Kulcsár Krisztián.

Az Európa-bajnokság vasárnap a finálékkal zárul, de ott már nem lesz hazai érdekeltség. A kombinált csapatversenyben a magyarok az előkelő nyolcadik helyen zártak, a junior együttes kéziszercsapat a selejtezőben tizedik lett, egyéniben pedig Kis Alexandra szerepelt a legjobban, aki buzogánnyal a 11. helyen végzett a selejtezőben, illetve összetett eredményével minden bizonnyal kvótát szerez a jövő évi Európa-bajnokságra.

MTI