Betiltanák a szőrmetermékek többségének árusítását és előállítását a világ egyik divatközpontjának számító Los Angelesben, amely az eddigi legnagyobb amerikai város lenne, amely bevezeti a korlátozást.

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

San Francisco és két kisebb kaliforniai város példáját követve a Los Angeles-i városi tanács 12-0 arányban döntött arról kedden, hogy utasítja a városi ügyészséget a szőrméből készült ruházati termékek és kiegészítők értékesítésének, valamint előállításának betiltásáról szóló rendelet megfogalmazására.

A tervezetet a tanácsnak jóvá kell majd hagynia, valamint Eric Garcetti polgármesternek is alá kell írnia, hogy életbe léphessen.

„Los Angeles a világ egyik divatfővárosa, és ha mi itt meg tudjuk ezt valósítani, akkor a világon bárhol máshol is lehetséges” – mondta Paul Koretz tanácstag, a kezdeményezés egyik támogatója, hozzátéve, hogy remélik, hogy New York, Chicago és Miami figyelmét is sikerül felkelteniük.

Los Angelesben található a világ egyik legnagyobb divatnegyede, amely mintegy négyezer ruházati üzletnek és gyártónak ad otthont, noha ezeknek csupán töredéke árul szőrmetermékeket.

A tervek szerint a korlátozás 2019 januárjában lépne életbe és a kiskereskedők 2020-ig kapnának haladékot a készleten lévő szőrmeáruk eladására. A használt szőrmetermékek értékesítésére nem vonatkozna a korlátozás.

A városi tanács egyelőre mérlegeli, hogy bizonyos termékek kivételt élvezzenek-e a szabály alól, például a vallási célokra használt kiegészítők, mint az ortodox zsidók szőrmekalapja.

A Los Angeles szomszédságában fekvő West Hollywood 2011 novemberében került a nemzetközi figyelem középpontjába, mint az első amerikai város, amely betiltotta a szőrméből készült ruházati termékek árusítását. Berkeley 2017-ben, San Francisco idén márciusban követte a példáját.