A szlovén főváros, Ljubljana nevét vette fel egy XI. kerületi tér. A Bükköny és a Sáfrány utca déli végénél lévő eddig névtelen közterület elnevezéséről a Fővárosi Közgyűlés június 21-i ülésén döntött.


Fotó: MTI, Mohai Balázs

Tarlós István főpolgármester a Ljubljana tér névadó ünnepségén kijelentette: a szlovén és a magyar főváros kivételesen jó kapcsolatokat ápol. Az utóbbi években lényeges megállapodások születtek főként a kultúra, a turisztika, az energetika, a közlekedés, a vízgazdálkodás és a városfejlesztés területén.
    
Az úgynevezett zöld városok, okos infrastruktúra területén is vannak előremutató együttműködések – tette hozzá.
    
Tarlós István kijelentette: az elmúlt évek szlovén hozzáállása és eredménye környezetvédelem területén példaként szolgálhatnak Budapest számára is.
    
A tér elnevezésével jelzik, hogy Budapest a jövőben is elkötelezett a magyar-szlovén kapcsolatok továbbépítésében – mondta.
    
Zoran Jankovic, Ljubljana polgármestere hangsúlyozta, hogy a két főváros együttműködése napról-napra fejlődik. A feladata a baráti együttműködés kiszélesítése, hogy minél több turista forduljon meg a két ország között – tette hozzá.
    
Ksenija Skrilec, Szlovénia távozó budapesti nagykövete, aki a névfelvételt kezdeményezte arról beszélt, arra törekedett, hogy közelebb hozza a szlovénokat és a magyarokat, ugyanis – mint fogalmazott „még mindig alig ismerjük egymást, pedig évszázadok óta egymás mellett élünk”. 
    
A utcanév táblát Tarlós István, Zoran Jankovic és Ksenija Skrilec leplezte le.

MTI