Jelenlegi hely

Így kell gendervitát nyerni

A logikai érvelés koronázatlan amerikai királya, Ben Shapiro minden előadása végén azt kéri, először azok tegyenek fel neki kérdéseket, akik nem értenek vele egyet, “mert így izgalmasabb”. A próbálkozók persze egymás után kényszerülnek a vitákban alulmaradva elkullogni, de nem adják fel.


Képernyőfotó: YouTube.com, szerk.

Az egyik legfrappánsabb ilyen vitát tesszük most közzé magyarul is. 

Shapirot - aki a konzervatív DailyWire.com főszerkesztője - egyik főiskolai előadása után egy fiatal hallgató próbálta először gender-, majd abortusztémában lépre csalni. Mint olvashatják, meglehetősen kevés sikerrel.

- Hogy állíthatod, hogy egyeseknek nincsenek kiváltságaik, miközben azt is mondod, hogy a transzneműek lényegében nem léteznek? Csak lányok, akik fiúnak tettetik magukat és fiúk, akik lányoknak tettetik magukat… A nem biológiai dolog, de a gender ettől teljesen eltérő.

- Nem. A gender nem független a nemtől. 

- De igen. A nem biológialag meghatározott, a gender egy kulturális norma, társadalmi termék, csak a fejben létezik.

- Nem. Nem a fejben létezik. Attól nem vagy férfi, hogy férfinak gondolod magad. És nem mondtam, hogy tettetik magukat - illetve ha mondtam, nem kellett volna. Azt mondtam, “egy fiú, aki lánynak képzeli magát” - ezt a kifejezésmódot szoktam használni. Általában azt mondom, “egy fiú, aki lánynak képzeli magát, és egy lány, aki fiúnak képzeli magát”, hiszen a gyakorlatban erről van szó. Ami a pszichológiai problémákat illeti, korábban nemi identitászavarnak hívták, most nemi diszfóriának - a gondolat, hogy a nem vagy a gender alakítható, egyszerűen nem igaz. És én nem tagadom meg az emberi mivoltodat, ha transznemű személy vagy, csak azt mondom, hogy nem tartozol ahhoz a nemhez, amit állítasz magadról. Továbbra is ember vagy - egy ember egy problémával, aminek megoldásához sok sikert kívánok neked olyan formában, ahogy azt jónak látod. De ha azt akarod nekem parancsolni, hogy tegyek úgy, mintha a nők férfiak, a férfiak pedig nők lennének, akkor a válaszom az, hogy nem. Nem fogom felülírni az alapvető biológiai [tényeket] csak azért, mert azok fenyegetik a te önmagadról kialakított, szubjektív képedet. 

- De akkor is azt mondod, hogy ezeket a fiatalokat ne fogadják be, hiszen valójában sehová nem illenek… [Utalva az előadásban elhangzott gondolatokra, amelyek szerint az amerikai cserkészfiúkat - Boy Scouts - nem lehet arra kényszeríteni, hogy önmagukat fiúnak tartó lányokat vegyenek fel soraikba.]

- Én azt mondom, hogy a cserkészfiúknál létezik egy követelmény: biológiai értelemben fiúnak kell lenned ahhoz, hogy cserkészfiú lehess. Fiúnak kell lenned, hogy cserkészfiú lehess…

- Ez viszont nincs leírva…

- Ott van a nevükben: cserkészfiúk. [Nevetés, tapsvihar] Ugyanis az emberi történelem során a fiú mindig is fiút, a lány pedig lányt jelentett. A fiú nem azt jelentette, lány…

- [Nem érthető kérdés]

- És ha jávorszarvasnak nevezlek, akkor hirtelen jávorszarvassá válsz? A férfiak és a nők két teljesen különböző dolog. Találkoztál már férfival vagy nővel? Teljesen különbözőek…

- Jó, de nem mondhatod valakire, hogy macska… Itt a genderekről van szó.

- Oké, akkor hadd tegyek fel neked egy kérdést, mert elég fiatal vagy még ahhoz, hogy ne legyen sértő: hány éves vagy?

- Huszonkettő, úgyhogy még biztos nagyon naiv vagyok, ugye?

- Nem. Miért nem vagy hatvanéves?

- [Csend]

- Miért nem vagy hatvanéves? 

- [Makogás, a közönség soraiból nevetés]

- Miért ne azonosíthatnád magad hatvanévesként? Mi a gond azzal, ha hatvanévesként azonosítod magad?

- Ez nem ugyanaz, mint a gender…

- Igazad van, a kor ugyanis sokkal kevésbé meghatározó, mint a gender. Nem tudod varázsütésre megváltoztatni a genderedet. Nem tudod varázsütésre megváltoztatni a nemedet. Nem tudod varázsütésre megváltoztatni a korodat. 

- Az emberek hivatalosan megváltoztathatják… 

- A korukat pedig nem, mellesleg. 

- Nyilvánvalóan. Megváltoztathatod a nevedet, a nemedet, az identitásodat.

- Csak azért, mert hivatalosan megtehetsz valamit, attól az biológiai értelemben nem lesz feltétlenül helyénvaló. A múltban számtalan, törvényileg megengedett, de biológiai szempontból helytelen dolog történt. Az Egyesült Államokban hosszú időn át [műtéti úton] terméketlenné tették az elmebetegeket - ettől ez még nem volt helyes. (…)

- [Taps miatt nem érthető kérdés]

- Nem a nyitott gondolkodásról és az elfogadásról van szó. Azt szeretném, ha olyan kezelést kapnának, amilyet ők szeretnének. A transznemű emberi jogi mozgalom mögött az a gondolat áll, hogy minden gondjuk megoldódna, ha én úgy tennék, mintha ők ahhoz a nemhez tartoznának, amelyikkel azonosítják magukat. Ez butaság. A transzneműek körében az öngyilkossági kísérletek aránya 40 százalék. 

- Ez viszont miért van?

- Az Anderson School of UCLA szerint - múlt évben jött ki ez a tanulmány - statisztikailag lényegében semmiféle különbséget nem jelent, hogy az emberek transzneműként fogadnak-e el vagy sem. Amiből arra következtethetünk, hogy rendkívül magas az esélye a transzneműség - bármi legyen is ez a pszichés állapot - és az öngyilkosság társbeteségekként való megjelenésének. Ennek semmi köze ahhoz, a társadalom hogyan viszonyul hozzád.

- Nem gondolod, hogy ez azért van, mert az iskolában terrorizálják őket?

- Nem. Először is: a zaklatás minden formáját elítélem. Hogy valaki összeverjen egy másik embert, ez borzalmas gondolat. Engem is kegyetlen módon terrorizáltak középiskolában, úgyhogy nem vagyok nagy rajongója a bántalmazásnak. De átlagosan százból négy amerikai kísérel meg öngyilkosságot - a transznemű közösségben ez az arány 40 százalék. Az a felvetés, hogy 36 százalékkal több transznemű ember követ el öngyilkosságot csak azért, mert mások undokul viselkednek velük, nevetséges. Nem igaz, és semmiféle tudományos bizonyíték nincs ennek alátámasztására. Ez semmi más, csak feltételezés. Sőt, rengeteg tanulmány szerint még az sem igaz, hogy a zaklatás öngyilkossághoz vezet. Példának okáért a fekete közösségen belül - miközben azt feltételezzük, hogy az amerikai egy rasszista társadalom és a feketéket rendszeresen terrorizálják -, nos, a fekete közösség esetében az öngyilkossági kísérletek aránya lényegesen alacsonyabb, mint a fehér közösségen belül. Ami azt illeti, elmaradott országokban ez az arány jóval alacsonyabb, mint a fejlett államokban. Valójában az öngyilkosság a felsőbb osztálybéliek kiváltságának tűnik, ha a kérdést a pénz szempontjából vizsgálod. Tehát ha azt feltételezed, hogy az öngyilkosság egyenes következménye annak, hogy egy hozzám hasonló ember azt mondja, “nem, a férfiak nem nők és a nők nem férfiak”, az egyszerűen nem igaz. 

- Tehát szerinted ennek semmi köze a depresszióhoz vagy ahhoz, ahogy magukról vélekednek?

- Szerintem az a felvetés, hogy áldozzuk fel a “nem” helyes, a társadalom által elfogadott definícióját csak azért, mert valakinek létezik egy betegsége, amely miatt az átlagnál érzékenyebb a kritikára - nos, így nem lehet egy társadalmat működtetni. Nem áldozhatod fel az igazságot csak azért, mert néhány embernek szenvedést okoz az igazság. Ráadásul semmiféle bizonyíték nincs arra, hogy az öngyilkossági kísérletek aránya a transznemű közösségen belül valóban lecsökkenne, ha az emberek elkezdenének úgy tenni, mintha a férfiak nők, a nők pedig férfiak lennének. Most végezzük ezt a kísérletet, majd meglátjuk, működik-e. Egyelőre semmiféle bizonyíték nincs [a kérdező feltételezésének alátámasztására].

- Tartottál már előadást feketéknek? Itt csupa fehér ember van.

- Nagyon boldogan tartok előadást bármilyen csoportnak, ha meghívnak, de ők általában tüntetnek ellenem. [Nevetés]

- Utolsó kérdés, a Planned Parenthooddal kapcsolatban… Miért gondolod azt, hogy [az abortuszvita] nem a nő saját testéről, hanem egy külön életről szól? Miután megszületett a gyerek, akkortól miért nem törődnek vele [az abortuszt ellenzők]? Nem érdekli őket, hogy állami gondozásba kerül-e, hogy szegény lesz-e…

- Engem érdekel, hogy szegény-e az anya, érdekel az állami gondozás…

- Jó, de akkor miért nem ezért szólalsz fel? A Planned Parenthood megakadályozza az abortuszokat.

- A Planned Parenthood nem akadályozza meg az abortuszokat, évente százezerszámra végeznek terhességmegszakításokat… háromszázezret egy évben. 

- Erre milyen bizonyítékod van?

- Hogy évente háromszázezer abortuszt végeznek el? Ezt maga a Planned Parenthood állítja. Ez a bizonyítékom. Ezt nem vitatják. Senki nem vitatja.

- De fogamzásgátlót is biztosítanak…

- Én nem vagyok a fogamzásgátlók ellen. A fogamzásgátlás végtelenül olcsó. 

- De ők elérhető árú fogamzásgátlókat biztosítanak.

- Nem ők az egyetlenek Amerikában. A helyi drogériában például 12 dollárért kapsz egy csomag gumióvszert. 

- Igen, de ők gyógszereket is adnak.

- Persze, viszont az is igaz, hogy a fogamzásgátlás legtöbb formája éves viszonylatban rendkívül olcsó. Hacsak nincs valami igazán komoly betegséged, a fogamzásgátlás nagyon olcsó és bárhol elérhető. Nem vagyok az ellen, hogy ezért menjenek az emberek a Planned Parenthoodhoz. Ahogy talán észrevetted, én elsősorban az abortuszt ellenzem. Ha el akarsz menni a Planned Parenthoodhoz fogamzásgátlóért, uccu neki! Ez engem nem érdekel. Az viszont érdekel, amikor elkezdik meggyilkolni a gyerekeket. Ez az én problémám. 

- De mi van, ha nemi erőszkról vagy vérfertőzésről van szó? 

- Kifejezetten élvezem ezt a beszélgetést, ezért is hagyom, hogy ilyen sokat kérdezz. Mindenekelőtt: a nemi erőszak és a vérfertőzés [következtében kialakult terhesség] az abortuszok elenyésző hányadát teszi ki, elképesztően kis részét. Ha meg tudunk állapodni abban, hogy az abortusz, mint olyan, rossz dolog, akkor beszélhetünk ezekről az esetekről. Egyet tudunk érteni? Vagy a többi abortusszal sincs baj, és ezt most csak kifogásként hoztad fel, hogy mentséget találj rájuk?

[Bekiabálás a háttérből] - Nincs baj a többi abortusszal sem.

- Végre, egy őszinte ember! Szeretem az őszinteséget. Szóval, minden abortusz rendben van. Egy kérdésem van, és nem több: a vagina, a hüvelycsatorna egy varázsütésre képes-e embert teremteni? Válaszoljatok! Igen vagy nem?

[Új megszólaló] - Az első lélegzetvétellel lesz valakiből ember.

- Oké, az első lélegzetvétel… Szóval, ha a gyermek még a méhben van, és ugyanakkora a mérete [mint az első lélegzetvételkor], csak még nem vett levegőt, akkor foghatsz egy kést és fejbeszúrhatod? Egy teljes egészében kifejlődött, kilenchónapos gyereket, aki még nem “ember”, hiszen az első lélegzetvételkor válik majd azzá… 

- Őszinte leszek, maradok az elveimnél és azt mondom, hogy igen, mert támogatom a halálbüntetést és a “szelektív” öngyilkosságot is…

- “Szelektív” öngyilkosság? Sejtem, hogy a támogatott öngyilkosságra gondolsz…

- Igen. Nem úgy értem, hogy majd öngyilkosságra kényszerítek valakit.

- Az remek, hiszen az nem öngyilkosság, hanem gyilkosság lenne. [Nevetés] Egyébként én is halálbüntetés-párti vagyok, mert aki megölt valakit, azt meg kell ölni. Viszont a gyerekeket, akik nem öltek meg senkit, nem szabad meggyilkolni. Ez az én alapvető hozzáállásom az abortuszhoz. [Visszafordul az eredeti kérdezőhöz] De válaszolok neked, hiszen te tetted fel a kérdést. Megegyezhetünk-e abban, hogy az összes többi abortusz rossz, csak a nemi erőszak és vérfertőzés esetei zavarnak? 

- Hát… Nem, szerintem a nő joga eldönteni, hogy…

- Remek. Akkor ez csak egy kifogás. Szóval vegyük a marginális eseteket és vetítsük ezeket az esetek túlnyomó többségére… Ez érvelési hiba. De ha kifejezetten a nemi erőszak és vérfertőzés [következtében kialakult terhesség megszakításával] kapcsolatban kérdezel, akkor íme a leegyszerűsített válaszom: a nemi erőszakot elkövetőket kasztrálni kell vagy megölni, gyerekeket nem szabad meggyilkolni. Pont. 

- De nem kasztrálják őket, a legtöbbjüket el sem ítélik.

- Egyetértek, és ezt a baloldalnak köszönhetjük, mert rendszerint öt év után ki akarják őket engedni a börtönből. Én azt akarom, hogy kasztrálják őket vagy végezzék ki. Én azt mondom el neked, amiben én hiszek. Ez jelen pillanatban nem törvény. De egy valamiben egyet tudunk érteni, hogy lezárhassuk ezt a vitát? Jó lenne, ha kasztrálnák vagy kivégeznék a nemi erőszakot elkövetőket? 

- Hát… Igen.

- Szuper, akkor legalább ebben egyet tudunk érteni. 

(demokrata.hu)
 

Képernyőfotó: YouTube.com, szerk.