Az állatvédelem és a felelős állattartás fontosságára szeretné felhívni a lakosság figyelmét a DogMopolitan Kutyafesztivál, amelyet szombaton rendeznek meg a budapesti Bókay-kertben.

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Feller Kitti, az esemény főszervezője az M1 aktuális csatorna csütörtöki adásában elmondta: az esemény célja, hogy a lakosságot szakmai tanácsokkal és a felelős állattartással kapcsolatos hasznos információkkal segítse.

Kiemelte: az előadásokon a látogatók információt kaphatnak arról, hogy miként készüljenek egy új kiskutya érkezésére, mire kell figyelni az első időkben, de lesz szó a szobatisztaságra nevelésről, a beilleszkedésről, a szeparációs szorongás megelőzéséről, de még a házikedvencek halála utáni gyász megéléséről is.

Somogyi Virág virológus az egyik legveszélyesebb, parazita által terjesztett betegségről, a szívférgességről, valamint az ez elleni védekezési és kezelési lehetőségekről tart előadást.

„Legtöbben a klímaváltozást teszik felelőssé azért, hogy olyan szúnyogfajok terjedtek el mára Magyarországon, amelyek hordozzák a szívférgesség kórokozóját, és ezzel egyre nagyobb problémát okoznak az országban” – fejtette ki a szakember. Mint elmondta, az első néhány megbetegedést 1997-ben regisztrálták Magyarországon, mára azonban jelentősen megnőtt a fertőzött és a betegségben elpusztult kutyák száma.

A szakember szerint a kórral szemben a legfontosabb lépés a megelőzés, hiszen a szívférgesség kialakulása után az állatok nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem gyógyíthatók. A betegség tünetei között többek közt a nehéz légzés, köhögés és fáradtság szerepel. 

Mindezek mellett szó lesz még a kutyatámadások kiváltó okairól, a segítő kutyák jótékony hatásairól, a helyes táplálásról, de a kutyamasszázs és a hidroterápia jótékony hatásait is megismerhetik az érdeklődők – fejtette ki Feller Kitti.

A szervező hangsúlyozta, hogy a rendezvény másik kiemelt célja, hogy minden évben egy kisebb, rászoruló menhelyet támogassanak. Idén az EbÁrvaház menhely kapja majd a rendezvényen összegyűlt felajánlásokat.

A helyszínen több fajtamentéssel foglalkozó szervezet is megjelenik majd, akiktől akár örökbe is lehet fogadni állatot, de lesznek bemutatók, a színpadon fellép Vastag Csaba, a Happy Gang, a Kiscipő zenekar és a Kozmix is.